2012. március 27., kedd

Forgács István: Ha Ti vagytok a cigányok, nem tartozom közétek


A cigány - magyar együttélés - Pesty Fekete Doboz - 2012. 03. 07. from NÉKA on Vimeo.


Nem vagyunk egyek, soha nem is voltunk.
Nem voltunk testvérek, nem voltunk „édes öcsém”, és nem voltunk soha valami olyannak a közös részei, amiről Ti magatok sem tudjátok valójában, hogy micsoda, de mégis, ábrándoztok róla rengeteget, mert úgy vélitek, ha sikerülne megteremteni, akkor egyek lehetnénk mindannyian.

Csak azt nem értitek, azt nem látjátok, hogy nincs hazai cigányság. Nincs cigány nép, cigány nemzet, nincs egészséges és százezrek által megélt cigány énkép és öntudat. Nincsenek cigány váteszek. Nincsenek cigány messiások. A cigányság önmaga nem létezik. Van helyette viszont a szomorú és rideg valóság: a jelenkori Magyarországon a cigányok között feszülő valódi értékek nélkül megteremteni ezt soha nem is lesz lehetséges. Nincs egységes, mindenki által értett és elfogadott kultúra, nincs tudatosság, nincsenek közös minimumok és maximumok, nincsenek öröknek tűnő értékek, amelyek mellé bárki és mindenki felsorakozhatna, sőt, sok esetben még közös céljaink sincsenek. Nincsen saját közös nyelvünk, de nincs saját közös zenei hallásunk és nincs ugyanolyan erkölcsiségünk, vagy világrendünk sem.

Furcsa, hogy még soha senki nem mondta ki: egymás mellett élünk százezer-szám mi cigányok, de a hétköznapok nem hozzák azt, hogy egymásra akarjunk hasonlítani. Pedig az nagyon fontos lenne végre, hogy találjunk olyan igazi értékeket, amelyek mentén hasonlítani akarunk egymásra, mert olyasmit találunk, ami büszkén köthetne össze minket. De ez ma nincs így. A cigányemberek többsége nem látja az értéket a másikban. És amíg ez így marad, addig nem is érdemeljük meg, hogy nép, nemzet, vagy valami hasonló legyünk.
Az pedig egyáltalán nem releváns, hogy a többségi társadalom igenis hasonlónak lát minket, mert pontosan ez az, amit én – és még százezer-szám cigányok mások sem akarnak. Éspedig azért nem, mert a többség a hasonlóságunkat elsősorban a negatívumokban látja.
*
Nem vagyunk egyek, soha nem is voltunk.
Sokan persze szeretnétek, hogy valóban egyek legyünk, de az a kérdés, hogy az eggyé válás alapja miből születhet?
Nem vitatom, sőt, szomorúan kell elismernem hogy sokatoknak vannak valós és vélelmezett sérelmeik, amik időről időre egy mezőbe terelhetnek Titeket, és mindenki mást, akit ilyenformán akartok asszimilálni. Sértett, bántott, és a többséggel szembenálló cigánnyá. Olyan cigánnyá szeretnétek sokan a lehető legtöbb cigányembert asszimilálni, amilyen lelkekre nektek szükség van a folyamatos küzdelemhez. A folyamatos szabadságharchoz. A folyamatos gázsó-hibáztatáshoz. És ebben a másik dimenzióban, másik valóságban a görcsösen vágyott bánat megágyaz aztán ezrével azoknak a gondolatoknak, amelyek mentén sokak elhihetik, hogy a cigányok egyszer majd már nem engedik tovább a megalázást, a kirekesztést, a társadalmon kívüliséget. És akkor majd egyszer összefognak. És megmutatják.
Szomorú, hogy előtte ehhez el kell hinniük – illetve el kell velük hitetni –, hogy mindenért a többség a felelős. A gázsók. A parasztok. És nem csak X, vagy Y, hanem az összes. Mert ahogyan a cigányokat kirekeszti és általánosítja a többségi társadalom, ugyanúgy gondolja a cigány emberek túlnyomó többsége azt, hogy a nem cigányok rasszisták. Mind. Hogy a nem cigányok gonosz emberek. Többségükben biztosan. És hogy a gázsó ember, a többségi társadalom mindenért minket hibáztat, holott ezt nem érdemeljük meg.

Nem tartozom közétek. Ti sokan beszéltek nagyon sokat a saját nemzetetekről – nekem nincs olyan. Nekem egy saját cigány családom van, azon túl egy helyi lovári közösségem, de soha nem merném azt mondani és azt vállalni, hogy értetek (mindannyiótokért) vállalok nemes küzdelmet. Senki nem kért rá, nem is merném a felelősségét felvállalni. Nem láthatom, nem tudhatom mindenki igényét, így azokat helyettük nem is fogalmazhatom meg.

És bár furcsán hangozhat, én magam nem fogok a többségi társadalomra azért haragudni, mert sokan közületek ezt várják el tőlem. És aki elvárja ezt, az azért teszi, mert akkor magam is beleolvadhatnék a cigány „testvériségbe”, amit amúgy most semmi más nem tart össze, mint hogy mindenért a többségieket okoljuk, és nézzünk félre, ha a saját hibáinkkal kellene szembenéznünk.
Nem tartozom közétek, ha szerintetek fiatalon szülni, és a nyomorba sokat szülni kulturális jog és érték. Nem tartozom közétek, ha a családon belüli erőszakról nem akartok tudni a cigánysoron, vagy arról, hogy mennyi a cigány-gyerek a lelencben, az elítélt cigány férfi Baracskán.Nem tartozom közétek, ha egy társaságban az hangzik el, hogy a többségi társadalomban mindenki rohadt rasszista, és nem tartozom közétek akkor sem, amikor mindenáron sorsközösséget kellene vállalnunk más kisebbségekkel. Legyenek bár vallási, etnikai, vagy szexuális orientációjú kisebbségek. Nem tartozom közétek akkor sem, amikor értetlenkedtek, hogy miért nem a cigánytelepen nőttem fel, vagy miért is nem kaptam soha azért rosszabb jegyet az iskolában, mert éppen cigánynak születtem. Nem tartozom közétek, mert nincs bennem valós, és nincs bennem öngerjesztett sérelem a gázsókkal szemben.
*
Közétek tartozom majd akkor, amikor megértitek, hogy a gázsók az egyetlen megoldás elsősorban a teljes magyar társadalom, de mindenekelőtt rengeteg cigányember számára is. Mondom ezt azért, mert a gázsók rendelkeznek minden olyan erőforrás felett, amire nekünk magunknak is szükségünk van, illetve szükségünk lenne. De nem jutunk hozzájuk, mert az apánk sokszor elissza a segélyt. Az uzsorás megveri anyánkat. A nővérünket Hollandiába vitték tartozás gyanánt. És a nekünk kedves tanárnőt a padtársunk anyja veri meg minden héten az iskola előtt. És sokan nem ismeritek el, de leginkább ezért nem jutunk az erőforrásokhoz. Mert mára már mi magunk zárjuk el magunkat előlük. Pedig fontosak lennének, hiszen nélkülük semmire sem juthatunk. És ezt kellene nagyon sok cigány közösségnek megértenie. Olyan erőforrásokról beszélünk, amelyeket – követeljük bármennyire sokan és hangosan is azokat – soha nem lesz esélyünk elérni. Éspedig azért nem, mert a gázsóknál vannak. És kiabálhatunk velük, meg fenyegetőzhetünk – nem jutunk előbbre.
A gázsók várost vezetnek, iskolát igazgatnak. Munkahelyeket teremthetnek, ajánlást adhatnak, banki kölcsönt folyósíthatnak. Házat adnak el és ki – annak, akinek ők szeretnék –, szomszédként meg odaadják a fűnyírót, ha arra lesz szükségünk. Az ép ész nem azt várná el, hogy a lehető legjobb viszonyra törekedjünk velük? Az életterük szerves része lehetnénk, még úgy is, hogy általában véve alanyi módon különbözünk tőlünk, de közben pedig sok felvett dologban pontosan olyanok lehetünk (lehetnénk), mint ők. Mert a különbözőség a születésünktől fogva velünk lévő sajátosság (ettől vagyunk különálló etnikum), a hasonlóságok felvétele pedig nem jelenti azt, hogy elveszítenénk a saját eredetünket, etnikai önazonosságunkat, és a népszámláláskor is bevallhatjuk, hogy minek érezzük magunkat. Magunkat, az egyént, vagy a családunkat, a saját közösségünket.
Csak ehhez tudnia kellene mindenkinek, hogy hol és hogyan találhatja meg a saját etnikai önazonosságát. Elsősorban helyi szinteken. És én úgy vélem, az még nem az, hogy közösen haragszunk a gázsókra – legyen bár jogos, vagy vélt a sérelmünk.
Építsünk fel valamit egyenként. Valamit, amire a másik cigány is vágyik, és ami miatt szeretne olyan lenni, mint bármelyikünk. Ebből lehetne népet, nemzetet kovácsolni.

2012. március 13., kedd

A Székely Gárda tájékoztatója


A Székely Gárda Mozgalom kiáll Székelyföld függetlenségi törekvései mellett és ezt nem csak nyilatkozati szinten vagy a célhoz szorosan és tudatosan kapcsolható cselekvéssel teszi, hanem az élhető Székelyföld megteremtéséhez járuló cselekvések, megnyilvánulások, tanítások és példamutatás által is. A Székely Gárda Mozgalom tagjai életmódjukkal is példamutatóak próbálnak lenni, hogy egy gazdaságilag is önrendelkező térség legyen létrehozható. A mozgalom tagjai elutasítják azon gazdasági szokásokat, ahol a pénz jelenti az egyedüli iránymutatást a napi bevásárlásnál és aprópénz nagyságú kedvezményekért saját régiónk és hazai termelésű javaink ellen vásárolunk a multikban. Tudjuk, hogy az ilyen tevékenység csakis látszat takarékosság, mert először is a túlzottan széleskörű választék az embert olyan dolgok vásárlására ösztönzi, amelyeket nem tervezett megvenni. Másodsorban a multikban eladott termékek legtöbbjének eredete és minősége, élelmiszerek esetében pedig tápereje és egészséges mivolta erősen megkérdőjelezhető. Harmadsorban az ilyen bevásárlóközpontok súlyos pénzügyi kiesést jelentenek bármely környékre és országra ahol megjelennek, hiszen látszatilag munkahelyet teremtenek és adót fizetnek tevékenységük után. Az igazság viszont az, hogy a területet ahová épülnek sokszor „ajándékba” kapják a helyi közigazgatástól. Ami a munkahelyteremtést illeti, az alkalmazottak gyakran cserélődnek a nem megfelelő bérezési szint miatt. Ezek a bevásárló egységek ezenfelül jelentős adókedvezményeket élveznek, nem egy esetben a teljes adó méretére kiterjedően és jövedelmüket is elviszik azokba az országokba ahonnan származnak, így a gazdaság fellendítő szerepük egyenlő a nullával. Végső sorban a multik ellehetetlenítik a helyi termelő és bevásárló egységeket, amelyek sem mennyiségileg, sem árban nem tudják felvenni a versenyt, így előbb utóbb kénytelenek beszüntetni tevékenységüket, majd a multik versenytárs nélkül maradva, olyan árakat szabhatnak, sokszor gyengébb termékeikre, amilyet akarnak, az sem kizárható, hogy nagyobbat mint az a kiskereskedőnél volt azelőtt. Ami a kiskereskedőt illeti: helyileg adózik úgy tevékenysége mint munkásai után, méretéhez képest jóval érezhetőbben hozzájárul a helyi pénzügyi folyamatokhoz és általában helyi termelők áruját forgalmazza, nagyobb arányban mint azt a multik teszik. Ha szeretnénk azt, hogy a jövőnk szebb legyen mint a jelenünk, akkor meg kell változtatnunk a gondolkodásmódunkat, tovább kell látnunk az orrunknál, azaz el kell kezdenünk a hosszútávú gondolkodást használni. Vásároljunk helyi termékeket a környékünk és magunk gazdasági, egészségi és önrendelkezési állapotának javulásáért!

2012. március 6., kedd

Ha én nem fűzök hozzá megjegyzést ...


... akkor fűz hozzá más. Internetes naplóm indításaként írtam egy cikket, amelynek Eminovici Mihály (Mihai Eminescu), a hungarofób volt a címe. Erre érkezett tavaly egy válasz egy bizonyos Dan Culcer nevezetű egyéntől, aki állítása szerint 1987-től Franciaországban élő román író. A cikk a http://ardealul.blogspot.com/2011/04/eminovici-mihaly-mihai-eminescu.html címen érhető el. Mostani bejegyzésem nem egy késői válasz a tavalyi cikkre, hanem a cikk utáni hozzászólók közül ragadta meg a figyelmemet egy pár nappal ezelőtt megjelent "sylvain" nevezetű hozzászóló, akivel jóformán a cikk írója sem tudott vitába szállni felkészültsége miatt. Bár nem ért velem egyet az úriember mindenben, csak gratulálni tudok hozzászólásaihoz és a felkészültséghez amivel a témához viszonyult. Csak magyar nyelvet ismerő olvasóimtól elnézést kérek, hogy nem teszek közre egy fordítást, de a cikk és a hozzászólások mérete miatt ez nem lehetséges.