"Plutonul Secuiesc are si adepti: Miscarea Tinerilor din cele 64 de Comitate si EMI (Tinerii Maghiari din Transilvania), cu tabere organizate la Gheorgheni, sub "sefia" liceanului Sorban Attila Ors (de 17 ani), doua organizatii revizioniste din Transilvania, ambele _ periculoase prin scopurile urmarite si radicalismul lor privind autonomia teritoriala a Tinutului Secuiesc, lupta impotriva Trianonului, urmarirea refacerii Ungariei Mari. HVIM (Miscarea Tinerilor din 64 de Comitate), condusa de Torocskay Lászlo (cu interdictie de intrare in Romania, Slovacia, Canada, Serbia), venit in Ardeal pentru o campanie de recrutari, organizand tabere anuale, avandu-i sefi pe un ospatar si un student, a militat pentru scriere runica la intrarea si la iesirea in si din localitati, nazbatie adoptata de Consiliul Local Miercurea Ciuc prin Hotararea nr.101 din 26 iunie 2009. Asadar, ce este interzis in Ungaria este permis in Romania!"
A fenti sorokhoz semmi hozzáfüzni valóm nincs, hiszen a cikk írója itt tényeket közöl, amelyek köztudott dolgok. Nincs is bennük semmi kivetnivaló. Pontosításként: a fent említett szervezetek nem a Gárda (Székely Szakasz) hívei, követői vagy tanítványai mint azt a cikk állítja, hanem a közremüködő, egyenrangú társai.
"Sa mai mire, oare, faptul ca, in ziarul "Európái idö", care apare la Sfantu Gheorghe, se aduc elogii lui Horthy Miklos, amiralul fara mare, ca se face propaganda neonazista, se cer "reparatii istorice" pentru "genocid" impotriva ungurilor, ca-i defaimata Romania, ca se propaga discriminarea rasiala si antisemita, toate sub incidenta Careului Penal? Chiar sa nu fi auzit (inca) mai-marii nostri ca un asa-zis scriitor din Ungaria (Peter Turcsany) vine in Ardeal sa-l elogieze pe criminalul de razboi Wass Albert, proslavindu-i viata si opera, facandu-l, prin scrierea antiromaneasca "Jönnek" ("Vin!"), un "maghiar demn de urmat", aducand osanale regimului nazist si fascist al lui Horthy Miklos?"
Wass Albert a háborús bűnös. Ki mondja ezt? Az aki félt tőle. A múlt kommunista rendszere és a máig is létező kommunista őskövületek. Hadd meséljem el azt, hogy miután Wass Albert Amerikába menekült, óriási rágalomhadjáratba kezdett a román állam ellene, de nem álltak meg csak a rágalomnál, egy szép napon egy teherautóval próbálták megölni, de szerencsére csak megsebesíteni tudták. Mikor a teherautóra ráakadt a rendőrség, kiderült, hogy az diplomáciai rendszámot visel és a román követséghez tartozik. Mikor rákérdeztek, hogy miként sérült meg az autó, a válasz az volt, hogy egy őzet ütöttek el vele. Később, a hatóságok ellenajánlata ellenére Wass Albert elment egy konferenciára, amelyre hivatalos volt. Mikor átvizsgálták a szobáját, két embert találtak ott akik egy robbanószerkezetet igyekeztek elhelyezni. Letartóztatták őket, de sajnos csak kitoloncolni tudták őket Amerikából, mert diplomáciai útlevéllel rendelkeztek. Kitalálták már, hogy milyen ország adta ki az útleveleiket? Vajon miért olyan fontos egy háborús bűnös Románia számára, hogy Amerikában is megpróbálják megölni? Talán, mert Wass Albert Amerikába érve, nem szédült meg a fényes szép új hazától, hanem ott tovább folytatta a román hazugságpolitika leleplezését és az itt maradt emberekért való küzdést.
Horthy Miklós náci és fasiszta? Talán utána kellene nézni kedves uram egy igazi történelem könyvben, hogy ki is volt Horthy Miklós "admirális", Magyarország kormányzója, akinek volt bizony tengere amíg el nem tulajdonította azt néhány újonnan alakult rabló csürhebanda. Talán azt is át kellene gondolni, hogy hogyan szólalunk egy olyan államról, amelyik akkor ünnepelte az államisága fennállásának az 1000. esztendejét amikor a cikk írójáé fennállásának csak a 37. esztendejét celebrálhatta.
"Circula zvonuri ca exista chiar unele planuri, scenarii abracadabrante, recent date in vileag, conform carora cativa lideri UDMR au discutat, la Budapesta, cu maharii de acolo, o serie de revendicari, acum, dupa ce struto-camila luata la guvernare are la indemana painea si cutitul. Care ar fi ele? 1. Autonomia teritoriala, pe criterii etnice, a Tinutului Secuiesc; 2. Maghiara _ cea de-a doua limba oficiala in stat; 3. Retrocedarea a zeci, sute de mii de hectare de padure, in contextul in care in functia de ministru al Mediului si Padurilor este Borbely Lászlo, care deja pune in practica _ asa se spune _ prevederile programului UDMR referitoare la retrocedarea proprietatilor funciare catre urmasii fostilor grofi!; 4. O euroregiune "speciala", pe gustul struto-camilei, care sa cuprinda judetele Harghita, Covasna, Mures, Bistrita-Nasaud, Maramures, Satu Mare, adica zona acelui "cutit" implantat in inima Romaniei, prin Diktatul de la Viena, din 30 august 1940!
Este regretabil ca schimbarile politice din decembrie 2009, care au inlesnit, din nou, accederea UDMR la parghiile de putere si decizie, precum si la resursele financiare ale Romaniei, sporesc sansele de reusita ale UDMR, mereu in scaunul guvernarilor postdecembriste, in postura mielului sugand de la toate oile (guvernele) de pana acum. Atragem, si pe aceasta cale, atentia ca, in Ardeal, se naste un precedent extrem de periculos, actiunile revizioniste, sovine, separatiste, antiromanesti impunand mai-marilor zilei o permanenta stare de veghe. Toleranta excesiva, de care dau dovada autoritatile romanesti, neimplicarea, atunci cand Constitutia si legile Romaniei sunt grav in calcate, pot avea efect de bumerang in aceste vremuri. Se spune ca acela care isi uita istoria merita s-o retraiasca! Si cand te gandesti, recurgand la o intoarcere in timp, ca, raspunzand la o intrebare, deloc dificila, atunci, domnul director al SRI, Virgil Magureanu, clama senin: "Asa ceva nu exista!"
Intrebat odata, de Dan Puric: "Cum trebuie sa vorbim cu aceia care nu ne respecta credinta, dragostea de tara?", parintele Atanasie i-a raspuns scurt: "Acestora li se spune: «Mars!»". Asadar, iredentistilor, neorevizionistilor, sovinilor si extremistilor le spunem si noi: Mars, potailor!”"
Tovább folytatódik a Láz(ár)álmok folyamata. Atanasie atya vajon, hogy felelt volna, ha a kérdés így szólt volna: „Hogy kell azokkal beszélnünk, akik elrabolták hazánkat és most azt bitorolják?” Krisztus urunk szavait parafrazálva, egy tanácsot adhatnék a cikk írójának: Kelj fel Lázár és ... ne álmodozz. Inkább olvasd el Wass Albert „Patkányok honfoglalása” című művét. Patkányország már a végét rúgja. Majd eljön a tavasz megint ... A Virgil Magureanu fajtáknak pedig, aki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) „vezére” volt 1990 és 1997 között, mellesleg Asztalos Imre néven látta meg ezt a világot a Szatmár megyei Hadadgyőrteleken, azt üzenném: „a víz szalad, de a kő marad, a kő marad.”(Wass Albert: Üzenet haza). Ezt ti se feledjétek kedves hazámfiai, bajtársak.
(vége)
2010. január 31., vasárnap
2010. január 28., csütörtök
Vásárhelyi díszpolgári Láz(ár)álmok (3. rész)
„Iar timpul a trecut, adoptata fiind nepasarea sub spusele nimeni "n-aude, nu vede!", trecute fiind cu vederea si actiunile provocatoare, de-a dreptul, inmultindu-se de la luna la luna, de la an la an. S-au facut demersuri udemeriste, pe toate caile, pentru reabilitarea criminalului de razboi Wass Albert, condamnat la moarte, in contumacie, fugit, mai intai, in Ungaria, apoi in Germania si in America, pentru a scapa de bratul legii. Au fost cerute retrocedari de paduri, cu totul impotriva prevederilor legilor romanesti, de catre urmasii grofilor, in numele mortilor reinviati, prin Societatea "Gudeamésterhaza", printr-o ciudata casa de avocatura, "desi Legea 247/2005, invocata de mostenitorii aparuti peste noapte, ca ciupercile dupa ploaie, precizeaza, cat se poate de clar, ca nu se retrocedeaza suprafete de padure cetatenilor straini si societatilor comerciale". Fraudarea legii nu are nicio importanta! Scopul scuza mijloacele! Mostenitorii de a saptea spita, ai grofilor Banffy, Bethlen si Kemeny, au cerut, 20.000 de hectare, din cele peste o suta pretinse. Totul, in detrimentul Directiei Silvice Mures, jefuita la drumul mare. Pierde judetul Mures! Pierde Ardealul! Pierde Romania! Mostenitorii nesatui ai grofilor unguri au, ca mana dreapta, romani vanduti, cumparati cu argintii Iudei. Ce rusine! Se creeaza, astfel, un precedent deosebit de periculos la nivel national, avindu-se in vedere ca sunt solicitari a fi retrocedate, in Ardeal, sute de mii de hectare, o avutie nationala pusa in mana unor lacomi precum lacustele!
Deci, nimeni n-aude si nu vede nimic! Nimeni nu vede ca, prin Ardeal, se ridica monumente non-grata unor ucigasi de romani, ca se incearca cosmetizarea imaginii unor antiromani?! Nimeni, din randul clasei politice din Romania, din cel al guvernantilor si al institutiilor statului, nu vede (si nu aude!) actiunile anticonstitutionale de revigorare a revizionismului, iredentismului, sovinismului si separatismului revansard _ asupra carora, recent, a tras un necesar semnal de alarma si Uniunea Vatra Romaneasca _, toate, coordonate sau sprijinite, de cele mai multe ori, din Ungaria?! Sunt actiuni indreptate impotriva ordinii constitutionale din Romania, prin cultivarea separatismului etnic in Transilvania, a conflictelor intre romani si maghiari. Un exemplu, edificator in acest sens, ne-a fost oferit, in luna decembrie 2009, cand, la Targu-Secuiesc, a fost ridicata prima statuie din Transilvania a generalului Kratochwill Károly, fostul comandant al "Diviziei Secuiesti", care a luptat, in anii 1918-1919, impotriva Armatei Romane, "grupare paramilitara cu sarcina de a organiza actiuni de spionaj, sabotaje si a pregati terenul pentru ocuparea, de catre Ungaria, a teritoriilor pierdute in urma Tratatului de la Trianon". La festivitatea de dezvelire a statuii a participat si Kover Lászlo, cu functie importanta in FIDESZ-ul lui Viktor Orbán, fost premier ungar, dovada ca Budapesta nu a renuntat, nu renunta si nu va renunta, niciodata, la visurile revizioniste de marire.”
Deci, nimeni n-aude si nu vede nimic! Nimeni nu vede ca, prin Ardeal, se ridica monumente non-grata unor ucigasi de romani, ca se incearca cosmetizarea imaginii unor antiromani?! Nimeni, din randul clasei politice din Romania, din cel al guvernantilor si al institutiilor statului, nu vede (si nu aude!) actiunile anticonstitutionale de revigorare a revizionismului, iredentismului, sovinismului si separatismului revansard _ asupra carora, recent, a tras un necesar semnal de alarma si Uniunea Vatra Romaneasca _, toate, coordonate sau sprijinite, de cele mai multe ori, din Ungaria?! Sunt actiuni indreptate impotriva ordinii constitutionale din Romania, prin cultivarea separatismului etnic in Transilvania, a conflictelor intre romani si maghiari. Un exemplu, edificator in acest sens, ne-a fost oferit, in luna decembrie 2009, cand, la Targu-Secuiesc, a fost ridicata prima statuie din Transilvania a generalului Kratochwill Károly, fostul comandant al "Diviziei Secuiesti", care a luptat, in anii 1918-1919, impotriva Armatei Romane, "grupare paramilitara cu sarcina de a organiza actiuni de spionaj, sabotaje si a pregati terenul pentru ocuparea, de catre Ungaria, a teritoriilor pierdute in urma Tratatului de la Trianon". La festivitatea de dezvelire a statuii a participat si Kover Lászlo, cu functie importanta in FIDESZ-ul lui Viktor Orbán, fost premier ungar, dovada ca Budapesta nu a renuntat, nu renunta si nu va renunta, niciodata, la visurile revizioniste de marire.”
Eddig nem igazán van mit kommentálni, nem mintha igaz lenne ami „fentebb leírva vagyon”, de a fentiekből mindenki ki tudja szűrni történelmi tények és mindenféle kommentár nélkül a lényeget. A „tánc” azonban csak most kezdődik.
„Aflam, cu ingrijorare, ca "Garda Maghiara" - organizatie extremista, infiintata in anul 2007, avandu-i fondatori pe Vona Gábor, liderul partidului de extrema dreapta "Jobbik", si pe Lajos Für, fost ministru al Apararii ungare, cu ideologie de tip fascist, desfiintata si scoasa in afara legii, in 2008, continuatoarea Partidului Crucii cu Sageti (inspirat de Partidul National-Socialist condus de Hitler) scoate pui in Secuime! Falanga din Transilvania, formata din tineri secui, recruti, care sunt incorporati, completeaza formulare si angajamente, semneaza acte, fac instructie, depun juramant fata de "Sfanta Coroana", au ca scop principal autonomia teritoriala a Tinutului Secuiesc si "independenta totala." Antrenati chiar in inima orasului, in spatele Liceului "Gábor Aron", si in munti (Valea Uzului), prin alte locuri ascunse, falanga este subordonata Batalionului "Wass Albert" din Györ al "Garzii Maghiare", organizatie paramilitara, interzisa, cum aminteam, in Ungaria! Organizatia are un steag de lupta, al lui Arpád (liderul unui trib ugro-finic), de culoare alba, striat cu rosu, poarta numele criminalului de razboi - Wass Albert, condamnat la moarte, in contumacie (in anul 1946), membrii ei poarta uniforme, au grade militare, functii, sunt grupati in batalioane, plutoane si brigazi pe teritoriul Transilvaniei. Plutonul Secuiesc, organizat pe brigazi, comandat de Balazsi Pál Gergely, avandu-l instructor pe Maggyrasi Arpád, marcandu-si locul cu cruci apostolice, cu simboluri si harti ale Ungariei Mari, se pregateste "pentru orice eventualitate". Format din revizionisti cu mentalitati xenofobe, din frustrati, inadaptati social, unii alienati, neintegrati in societate, numindu-se "luptatori pentru emancipare secuiasca", Plutonul "Was Albert" are, ca invitati, la intalniri de taina, pe Vona Gábor, Lászlo Tökes, Wass Endre (fiul lui Wass Albert), Eva Maria Bárki (avocata austriaca cu interdictie de a veni in Romania, in anii 1994 si 1998, fiind declarata persona non-grata!), cu discursuri instigatoare la adresa statului national unitar roman, tunand si fulgerand (in subsolul restaurantului "Gondüzö", unde a avut loc intalnirea) impotriva "nedreptatilor Tratatului de la Trianon". Avandu-l "ofiter-recrutor" pe Csibi Barna, iar ca "ofiter de presa" pe Nandor Kerestes (care rau de tot vorbeste romaneste!), membrii Plutonului "Wass Albert" au jurat credinta pe Sfanta Coroana ungara, precizand ca ei urmaresc, nu independenta, ci doar autonomia (bine dresati separatistii!), iar secuii sunt "mai maghiari ca maghiarii", deoarece nu au "sange alterat"! Ei numesc Plutonul Secuiesc "asociatie culturala", invocand "libertatea de exprimare consfintita de Constitutie" si "dreptul la autodeterminare". Pai, un bob zabava! Daca-i "organizatie culturala", cum zic ei, de ce se fac pregatiri paramilitare? Apoi, pe ce pamant vor ei autoguvernare?”
„Aflam, cu ingrijorare, ca "Garda Maghiara" - organizatie extremista, infiintata in anul 2007, avandu-i fondatori pe Vona Gábor, liderul partidului de extrema dreapta "Jobbik", si pe Lajos Für, fost ministru al Apararii ungare, cu ideologie de tip fascist, desfiintata si scoasa in afara legii, in 2008, continuatoarea Partidului Crucii cu Sageti (inspirat de Partidul National-Socialist condus de Hitler) scoate pui in Secuime! Falanga din Transilvania, formata din tineri secui, recruti, care sunt incorporati, completeaza formulare si angajamente, semneaza acte, fac instructie, depun juramant fata de "Sfanta Coroana", au ca scop principal autonomia teritoriala a Tinutului Secuiesc si "independenta totala." Antrenati chiar in inima orasului, in spatele Liceului "Gábor Aron", si in munti (Valea Uzului), prin alte locuri ascunse, falanga este subordonata Batalionului "Wass Albert" din Györ al "Garzii Maghiare", organizatie paramilitara, interzisa, cum aminteam, in Ungaria! Organizatia are un steag de lupta, al lui Arpád (liderul unui trib ugro-finic), de culoare alba, striat cu rosu, poarta numele criminalului de razboi - Wass Albert, condamnat la moarte, in contumacie (in anul 1946), membrii ei poarta uniforme, au grade militare, functii, sunt grupati in batalioane, plutoane si brigazi pe teritoriul Transilvaniei. Plutonul Secuiesc, organizat pe brigazi, comandat de Balazsi Pál Gergely, avandu-l instructor pe Maggyrasi Arpád, marcandu-si locul cu cruci apostolice, cu simboluri si harti ale Ungariei Mari, se pregateste "pentru orice eventualitate". Format din revizionisti cu mentalitati xenofobe, din frustrati, inadaptati social, unii alienati, neintegrati in societate, numindu-se "luptatori pentru emancipare secuiasca", Plutonul "Was Albert" are, ca invitati, la intalniri de taina, pe Vona Gábor, Lászlo Tökes, Wass Endre (fiul lui Wass Albert), Eva Maria Bárki (avocata austriaca cu interdictie de a veni in Romania, in anii 1994 si 1998, fiind declarata persona non-grata!), cu discursuri instigatoare la adresa statului national unitar roman, tunand si fulgerand (in subsolul restaurantului "Gondüzö", unde a avut loc intalnirea) impotriva "nedreptatilor Tratatului de la Trianon". Avandu-l "ofiter-recrutor" pe Csibi Barna, iar ca "ofiter de presa" pe Nandor Kerestes (care rau de tot vorbeste romaneste!), membrii Plutonului "Wass Albert" au jurat credinta pe Sfanta Coroana ungara, precizand ca ei urmaresc, nu independenta, ci doar autonomia (bine dresati separatistii!), iar secuii sunt "mai maghiari ca maghiarii", deoarece nu au "sange alterat"! Ei numesc Plutonul Secuiesc "asociatie culturala", invocand "libertatea de exprimare consfintita de Constitutie" si "dreptul la autodeterminare". Pai, un bob zabava! Daca-i "organizatie culturala", cum zic ei, de ce se fac pregatiri paramilitare? Apoi, pe ce pamant vor ei autoguvernare?”
Emlékeznek még a cikksorozat elején emlegetett nagyon megbízható forrásra, amelyik többszörösen le volt ellenőrizve? A „holtbiztos” forrás amelyikről az „eredeti” cikk írója beszél, „Az Igazság” (Adevarul) napilap lenne és a fenti információk a január 11-12 napok 2 cikkjében jelentek meg. Ez a napilap pedig a Székely Szakasz megkérdezett tagjainak nyilatkozatait teljességgel kiforgatta. Példa erre, hogy Keresztes Nándor sajtóstiszt idézett pár sort Széllyes Sándor – Székely Karácsony című verséből, mégpedig a következőket:
„Aztán – ha jól értem – magyar a beszéded,
S mégis a székelyek boldogságát kéred…
Miféle náció, ha a nyelve magyar?
– Ó, Uram, – szólt Áron – a székely is magyar,
Csak egy kicsivel több.
Úgy legalább három vagy négy fokkal.
Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázban,
Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,
Megkondult Csíksomlyó máriás harangja,
S szelíd korholással szólott az Úr hangja:
– Jól van, Áron fiam, és most tartsunk rendet:
Ez a „kicsivel több” megmagyaráz mindent.
Én megértettelek, és most érts meg te is:
Kicsivel ezért több a szenvedésetek is.”
Ebből pedig látható mennyi jelent meg a „holtbiztos” forrásban. A cikkben azt is írja, hogy Magyarosi Árpád a kiképzőtiszt és a „Gábor Áron Líceum” mögött tartja az edzéseket. Megjegyzem az interjú 2009 kora telén készült és 2010 januárjában jelent meg. Ha esetleg valaki nem tudná ki az a Magyarosi Árpád, akkor álljon itt néhány sor róla a Wikipédia tolmácsolásában:
„...Magyarosi Árpád (Fiúka) (Marosvásárhely, 1981. február 4. – Santa Cruz de la Sierra, Bolívia, 2009. április 16.) erdélyi magyar énekes, zeneszerző, író. Ismertségre halála révén és után tett szert.
...2009. április 16-án a bolíviai Santa Cruz Las Américas nevű szállodájában egy rendőri rajtaütés során kommandósok lőtték le Rózsa-Flores Eduardoval és Michael Martin Dwyerrel együtt, míg két másik társukat letartóztatták...”(Wikipedia)
Figyelték a dátumokat? Szóval 2009. telén kiképzést tartott Csíkszeredában a „Gábor Áron” Liceum mögött. És mégis mit taníthat egy majdnem 1 éve halott ember egy nem létező líceum mögött? Mindenki döntse el, ezek alapján mennyi a tájékozottsága a "holtbiztos" forrásnak és valóságtartalma a teljes Adevarul cikknek és az abból példálódzó Láz(ár-i) álmoknak.
(folytatás következik)
Vásárhelyi díszpolgári Láz(ár)álmok (2. rész)
„Mai precizam, in acele intrebari adresate directorului SRI, ca lucrurile ar putea lua, din pacate, o intorsatura neplacuta, periculoasa de-a dreptul, in timp, un precedent constituindu-l "minirazboiul civil" din acel 20 "martie negru", de la Targu-Mures, din 1990, cand valul iredentist maghiar, al miniinceputului razboi civil, s-a spulberat de stanca dura _ numita "Vatra Romaneasca". Doream, noi, deputatii si senatorii PUNR, sa mai aflam si parerea domniei sale in legatura cu aruncarea in noroi si calcarea in picioare a drapelelor romanesti, pe la Balauseri si Balda, simbolurile nationale devenind tinta unor netrebnici, sub valul noptii si al indiferentei autoritatilor. Asadar, probleme nu erau! Asa ceva, pentru mai-marii zilei, nu existau!”
Lássuk, mi is volt ez a mini civilháború? A Wikipedia így ír róla:
„Fekete március
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Fekete március (más néven marosvásárhelyi pogrom, románul: Violenţele interetnice de la Târgu Mureş) megnevezés alatt azokra az etnikai zavargásokra hivatkozunk, amelyek 1990 márciusában történtek Marosvásárhelyen, a városban akkor még többségben lévő lakó magyarok és románok között. A harcoknak 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sérültje volt. Az eseményeknek nagy visszhangja volt mind a romániai és magyar, mind pedig más külföldi sajtóban. Ma is vita tárgya, hogy mi robbantotta ki a zavargásokat. A román kormányzat és a nyugati média szerepe sem tisztázott még. Egyre többen tartják úgy, hogy az eseményeket az egykori Securitate emberei provokálták ki, hogy igazolják az egy héttel később létrehozott Román Hírszerző Szolgálat létjogosultságát.
Előzmények
1989. december végén Romániában kitört a forradalom, melynek során halálra ítélték és kivégezték a Ceauşescu házaspárt. Az új hatalmi elit a Nemzeti Megmentési Frontba tömörült, élén Ion Iliescu egykori kommunista politikussal. Egyes vélekedések szerint Iliescuék már hónapok óta törekedtek a puccsra. A rendszerváltás után megindulhatott a demokratizálás folyamata, és az addig kegyetlenül elnyomott magyarság önszerveződése is.
1990. február 2-án a 180 résztvevővel megtartotta alakuló ülését a Romániai Magyar Orvosok és Gyógyszerészek Szövetsége. Céljaik között szerepelt a Bolyai Tudományegyetem és a marosvásárhelyi önálló magyar orvosi és gyógyszerészképzés visszaállítása, továbbá magyar nyelvű szaklap újraindítása. Dr. Brassai Zoltán belgyógyász előadótanár elmondta, hogy 1987-ben 78-an végeztek az orvosi fakultás magyar tagozatán, 1989-90-ben csak 18-an kezdték magyarul tanulmányaikat. Az utóbbi időben a magyar végzősök 60-80%-a került Moldvába.
1990. február 4-én Kincses Előd, Tőkés László akkori védőügyvédje arról számolt be, hogy az elmúlt napokban a helyi postáról uszító szöveg járta be telexen a nagyobb románlakta városokat, amelyben a marosvásárhelyi magyar lakosság állítólagos románellenes cselekedeteiről tudósítanak az ismeretlen feladók. A telex egyben felhívást is tartalmaz, hogy mindezt terjesszék "az összes tevékenységi ágazatokban." Hasonló értelmű egy sokszorosítva terjesztett "alkotmánytervezet", amely még a Trianon óta folyó elrománosításon is túltesz: a román nyelv kizárólagos használata az élet minden területén. Sok jóérzésű román is felháborodott ezen, és kérték, nézzenek utána, kik akarnak ártani a demokratikus Romániának.
1990. február 10-én Sütő András felhívására körülbelül 100 000 magyar vonul némán, táblák és transzparensek nélkül demonstrálni Marosvásárhely központján át. Kezükben egy gyetya és egy könyv. Hasonló megmozdulások történnek Erdély többi nagyobb, magyarlakta városaiban is: Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredán, Szatmárnémetiben is. Mindenhol eléneklik a Miatyánkot. Cél az anyanyelvi oktatás megteremtése.
Március 1-jén a város vállalatainak vezetői részt vettek a polgári védelem munkatanácskozásán, ahol Ioan Judea ezredes, a Nemzeti Szövetség Marosvásárhelyi Ideiglenes Tanácsának elnöke kifejtette: a lakosságot fel kell készíteni, mert egyes külföldi rádióadók híreiből kiderül, hogy az ország területi épsége elleni akcióra készülnek. Judea szerint több változatot is kidolgoztak, ezek között szerepel az, hogy nagy tömegek mozgósításával kényszerítsék ki Erdély átengedését, a másik változat a katonai intervenció – számolt be az egyik résztvevő, Antalffy Gábor, az elhangzottakról.
Március 2-án Tőkés László első parlamenti beszédében szólt arról, hogy ismét vannak nemzetiségi viták. Soviniszta román személyek a szeparatizmus vádját hangoztatják, holott mindössze arról van szó, hogy helyre kell állítani a kisebbségek iskolahálózatát. Egyesek elfelejtették a Ceuşescu-rendszernek a nemzeti kisebbségekkel szembeni asszimilációs politikáját, és most is a türelmetlenség, a többségi fölény politikáját folytatják, soviniszta kampányt indítanak a romániai magyarság demokratikus követelései ellen, és negatív befolyást gyakorolnak a kormányra is. Aggasztó a helyzet esetleges súlyosbodásának a veszélye.
Március 4-én a Vatra Romaneasca gyulafehérvári nagygyűlésén éles kirohanások hangzottak el Tőkés László, Király Károly, Kincses Előd és más erdélyi magyar vezetők ellen. „Tőkés László politizál, ahelyett hogy híveivel törődne”, vádolta az egyik szónok a lelkészt, erre zúgni kezdett a tömeg: „Jos cu Tőkés!” („Le Tőkéssel!”). A hosszúra nyúlt gyűlésen élesen elítélték a romániai magyarságot, csúfot űztek tüntetéseikből, túlzottnak találták az önálló anyanyelvi iskolák követelését, mindent szeparatizmusnak minősítettek, uszítottak a magyarok ellen. A Vatra programja szerint azt kívánja, hogy Erdély kulturális életének minden vonatkozásában kérjék ki a véleményét. A Vatra "harcol azért, hogy az ország egész területén a román legyen az egyetlen hivatalos nyelv".
Március 7-én, kétnapi eredménytelen tárgyalás után ülősztrájkot kezdtek a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar hallgatói, mert az Oktatásügyi Minisztérium képviselője elutasította követeléseiket: külön keretszám a magyar anyanyelvűek részére, a két nemzetiség egyenlő arányú részvétele az egyetem vezetőségében, a teljes értékű magyar oktatás helyreállítása.
Összecsapások
A könnyebb áttekinthetőség miatt érdemes két részre osztani az eseményeket, a kezdetekre és magára
tulajdonképpen a "csatára".
A kezdetek
1990. március 15-én az erdélyi magyarok 1848-as szabadságharcra való békés megemlékezését több városban megzavarták a Vatra Românească hívei.
Szatmárnémetiben a magyarok bejelentették, hogy március 15-én a Bălcescu-szobornál rendeznek emlékünnepséget. A Vatra Romaneasca erre a hírre március 14-én tiltakozó gyűlést hirdetett, ahol soviniszta jelszavakat kiáltozva elhatározták: megakadályozzák, hogy a magyarok megünnepelhessék március 15-ét. Másnap megszállták a Balcescu-szobor környékét. A magyarok erre a katolikus székesegyház udvarán koszorúztak. A soviniszta román tömeg megrohamozta a magyar ünneplőket, megzavarták a koszorúzást, egy embert megvertek.
Az erdődi Petőfi szobrot március 15-én ismeretlenek megrongálták. A leomlott hatalmas kőtömb darabjai szanaszét hevertek. A közelben lakók nem mertek nyilatkozni a sajtónak, mert féltek hogy leütik őket. Ardeleanu törzsőrmester, a helyi őrsparancsnok nem tudott semmit az egészről. Az RMDSZ feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
Március 16-án a marosvásárhelyi Tudor-lakónegyedben, amiben többségében románok laktak, elkezdődtek az első erőszakos cselekmények. Tulajdonképpen ez az események kiindulópontja. Részeg, randalírozó románok kifogásolták, egy gyógyszertár magyar nyelvű feliratozását. Pillanatok alatt több száz ember verődött össze, másokat bántalmaztak, lakásokba hatoltak be, letépték a magyar feliratokat a polgármesteri hivatalról is. A tömegbe belehajtott egy ittas román férfi, de szándékosan elferdítve magyar provokációnak mondták.
Március 17-én az RMDSZ Elnöksége nyilatkozatban tiltakozott a magyarellenes provokációk ellen, amelyek Szatmárnémetiben, majd Marosvásárhelyen történtek. Marosvásárhelyen Tőkés László és Smaranda Enache ellen tüntettek, a felvonulók magyar vért követeltek, s kötelet Sütő Andrásnak, Király Károlynak és Tőkés Lászlónak. A Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsa nem reagált az RMDSZ helyzetjelentéseire. Közben a román egyetemisták ellentüntetést szerveztek.
Március 17-18-án Marosvásárhelyen megtartották a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) első kongresszusát. Mintegy 400 fiatal gyűlt össze. Smaranda Enache magyarul és románul tartott beszédet, a magyarországi román menekültek nevében Emil Iovanescu beszélt. Felolvasták Sütő András és Király Károly levelét. A MISZSZ március 18-án a magyar oktatásüggyel kapcsolatos nyilatkozatot fogadott el és egy állásfoglalást a Vatra Românească szervezetről. A nyilatkozatban szolidaritást vállaltak az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet ülősztrájkot folytató magyar hallgatóinak követeléseivel, így a Bolyai Tudományegyetem visszaállításával, az önálló magyar iskolahálózat megvalósításával, a Nemzetiségi Minisztérium felállításával, a nemzetiségi törvény kidolgozásával, a magyar nyelv szabad használatával. Az állásfoglalás leszögezte, hogy február 10-én a magyar kisebbség békés tüntetést tartott, kollektív jogainak érvényesítésért, erre válaszolva a Vatra Romaneasca soviniszta, erőszakos (dorongok, kések) ellentüntetést szervezett. A Vatra által kezdeményezett megmozdulások több esetben fasisztoid jelleget öltöttek. A MISZSZ kérte a kormány állásfoglalását.
Az egyik szemtanú, Szőcs László elmondta, mi is történt Marosvásárhelyen március 19-én. Sütő András beszélt megafonon a tömeghez, és elmondta, hogy Kincses Előd lemondatása jogtalan, de nem kell válaszolni a provokátoroknak, mindenki menjen haza. Előtte a román tüntetők bejárták a várost, és ahol magyar feliratot láttak, azt mind leverték, kirakatokat vertek be, így érkeztek a Bolyai utcába és rárontottak az ott álló magyarokra. A magyarok beszaladtak az RMDSZ-székházba. Itt is, először leverték a magyar feliratokat, majd betörték a vasajtót, beözönlöttek az udvarra. A magyarok a lépcsőházba menekültek, de támadóik a kaput ott is fejszékkel betörték. Akkor még el tudott menekülni a hátsó kerítésen mintegy huszonöt ember, az épületben maradtak hetvennégyen. Névsorukat Sütő András tanácsára Király István összeírta. Végül a padlásra menekültek, és egy víztartállyal eltorlaszolták az ajtót. Akkor a román tüntetők elhatározták, hogy papírt hoznak a padlásajtóhoz és felgyújtják a padlást. Közben megjött a rendőrség és a katonaság is. Feljött Ion Judea ezredes és azt mondta, megvédi Sütő Andrást, csak jöjjön le. Sütő elindult. Később a padláson rekedt magyarok is sorra lejöttek. Lent a feldühödött románok összeverték őket, a katonák tétlenül szemlélték mindezt.
Március 19-én a román soviniszta tömeg Marosvásárhelyen tüntetett a magyarok ellen. A környékről (főleg a Görgény völgyéből: Libánfalváról, Görgényhodákról) 13 busszal hozta be a Vatra Romanesca a zömében ittas és analfabéta tüntetőket, akik először letéptek minden magyar feliratot (még a Bolyai utca névtábláját is), követelték, hogy a helyi rádió szüntesse be a magyar nyelvű adásait. A helyzetet látva Kincses Előd akkori polgármester lemondott, engedve a nyomásnak. Ezután a felbőszült csőcselék megtámadta a magyar nemzetiségűeket, majd az RMDSZ székházát fejszékkel, husángokkal kezdte ostromolni. Mintegy 75 fő magyar rekedt az épületben, köztük a híres író, Sütő András is. A rendőrség a segélykérő telefonhívások után sem sietett a védelmükre. Később a helyszínre érkeztek a rendőri és katonai egységek, amelyek parancsnoka, Ion Judea ezredes személyesen garantálta Sütőnek és a bennrekedt magyaroknak a szabad elvonulást. Azonban, amikor az ostromlottak kijöttek, a román tömeg láncokkal, botokkal verte őket. A katonaság tétlenül szemlélte az eseményeket. Sütő Andrást is összeverték, a fél szemére megvakult, több bordája eltört, a bal karja zúzódást szenvedett. Teherautóval szállították Bukarestbe, majd onnan a budapesti Honvéd Kórházba.
A "Csata"
Március 20-án óriási magyar tömeg vonult ki a város főterére. Pár óra alatt több tízezren gyűltek össze, igazságot szerettek volna. Közben nagy hangerővel hangzott a "Gyilkosok, gyilkosok!. Követelték Kincses Előd visszaállítását a polgármesteri székbe és az anyanyelvi oktatást. A délelőtti órákban csupán pár tucat román ellentüntető sorakozott fel az óriási magyar tömeggel szemben, atrocitás nem történt. Hiába várták, hogy az akkori elnök, Iliescu jöjjön Vásárhelyre. A déli óráktól elkezdtek gyűlni a tér túloldalán a románok is. Ezután buszokkal ismét megérkeztek Szászrégen irányából a Görgény-völgyi parasztok, mintegy 8 autóbusszal. Szinte mindenkinél fegyver (kasza, vasvilla, fejsze) volt. A magyarok csupán puszta kézzel védekeztek.
Majd pillanatok alatt elszabadult a pokol. A felfegyverzett román tömeg áttörte a gyengén felállított rendőrségi kordont, és nekirontott a magyaroknak. A mezőgazdasági munkaeszközökkel támadók elől a magyarok meghátráltak, nyomukban özönlöttek a románok. Már majdnem teljesen kiszorultak a magyarok a térről, mikor elérték a polgármesteri hivatal előtti padokat. Ezeket villámgyorsan szétkapták és a hosszú fadarabokkal visszaverték a románokat. Ezután több órán át tartó állóháború kezdődött. Egy teherautó keresztülvágtatott a főtéren, elütött egy magyart, majd becsapódott a templom lépcsőjébe. Az elütött magyar meghalt, de a kocsi platóján utazó románok közül is egy ember életét vesztette.
Ekkor már őrtüzek égtek a környéken, számos Marosvásárhely környéki magyar többségű településen blokád alá vonták a bevezető utakat a magyarok, mivel a román hadsereg egységei körbezárták a várost és csak a szervezetten érkező románok buszait engedték át. A románok buszaira Molotov-koktélok repültek, az útra kihúzott boronákkal számos járművet sikerül feltartóztatni. A magyarok csak azt engedték át, akit jónak láttak, több románt súlyosan összevertek.
Megérkezett a hadsereg, a harckocsik azonban nem jutottak be a főtérre a magyarok által emelt barikádok miatt. Kincses kérte a magyarságot, hogy engedje át a páncélosokat. A tömeg nagy nehezen átengedte a harci járműveket. A tankok felálltak egy hosszú egyenes oszlopba, széles senki földjét teremtve ezzel. A katonák azonban bentmaradtak a járművekben, meg sem próbálták elejét venni az újabb összecsapásoknak.
Az első támadást a románok hajtották végre, amit kivédett a magyar tömeg. A magyarok bevetettek egy tűzoltófecskendőt is, a vízsugarat az ellenfélre irányítva. Közben mindinkább gyarapodott a románok létszáma, túlerőbe kerültek. Nemsokára 40-50 fős csoportokban cigányok érkeztek, majd elhangzott a kiáltás: Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok! és bekapcsolódtak ők is a harcba.
A döntő fordulat éjjeli fél 12 tájékán történt meg, mikor is a Nyárád menti székelyek megérkeztek, szintén nem üres kézzel. A döntően idős, 60 év feletti embereket egy második világháborús magyar veterán, Márkus István vezette. Az ő vezetésével rohamozták meg a tankokon keresztül a görgény-völgyieket a székelyek. A harc nem tartott túl sokáig, a románokat kiverték a főtérről, rengeteg sebesült volt mindkét oldalon. A "győzelmet" a magyar tömeg a Himnusz eléneklésével ünnepelte, felhúzták a polgármesteri hivatal épületére a magyar zászlót. Ezután hajnalban ejtőernyősök szállták meg nagy erőkkel a várost, nagy igazoltatások, ellenőrzések zajlottak, nem engedtek senkinél fegyvert tartani. Kezdett lassan helyreállni a rend Marosvásárhelyen.
Az összetűzésnek 5 halálos áldozata, továbbá kb. 300 sebesültje volt. A magyar halottak: Gémes István sáromberki lakos, Csipor József ernyei, Kiss Zoltán teremiújfalusi lakos.
Következmények
1990. március 23-án újabb heves magyarellenes tüntetés zajlott Marosvásárhelyen. Március 25-én ismeretlenek meggyalázták a zilahi Wesselényi-szobrot, Fadrusz János alkotását. Ez ellen az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága március 25-én kiadott nyilatkozatában tiltakozott. Éjszaka ismeretlenek felgyújtották Bukarestben a MALÉV-irodát.
Március 29-én még nem készült el a kormánybizottság jelentése a marosvásárhelyi eseményekről, ugyanakkor feltűnő sietséggel bíróság elé állítottak csendháborítás, hangoskodás vádjával hét magyar cigány személyt és március 29-én megkezdődött a tárgyalás. A bíró Horatiu Corpeanu, az ügyész Abram Ottilia,a védők Jung Ildikó és Codarcea Elvira. A két terhelő tanú büntetett előéletű volt (március 20-án betörtek egy boltba és épp vizsgálati fogságban voltak). Másnap, március 30-án már ítéletet hirdettek: Puczi Kozák Ernő és Kalló Géza 3-3 hónap munkahelyen letöltendő büntetést (javító-nevelő munka), a többiek 3-5 hónap börtönbüntetés kaptak (Grecui Béla 5 hónap, Horváth Stefan 5 hónap, Puczi Kozák Géza 4 hónap, Puczi Kozák Sándor 3 hónap, Carculea György 4 hónap börtönbüntetés). Az április 4-i fellebbviteli tárgyalás jóváhagyta az elsőfokú ítéleteket. 1996-ban Cseresznyés Pálnak Emil Constantinescu államelnök megkegyelmezett, így közel 6 év raboskodás után kiszabadult a börtönből, és Magyarországra emigrált. Jelenleg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke.”
A leírtak szerint megérdemeljük amit Marosvásárhelyen elszenvedtünk. Minek kell szegény román parasztot könyves felvonulással provokálni? Nem látott ő olyat életében, honnan tudhatta volna, hogy az nem fegyver? Hát a libánfalvi mikor meglátta, hogy a gyerekét akit beadott a városba müvelődni, ilyen furcsa szerkezettel (a könyv) tartják sakkban az iskolában, rögtön villát ragadott. Hát csodálkozunk?
(folytatás következik)
Lássuk, mi is volt ez a mini civilháború? A Wikipedia így ír róla:
„Fekete március
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Fekete március (más néven marosvásárhelyi pogrom, románul: Violenţele interetnice de la Târgu Mureş) megnevezés alatt azokra az etnikai zavargásokra hivatkozunk, amelyek 1990 márciusában történtek Marosvásárhelyen, a városban akkor még többségben lévő lakó magyarok és románok között. A harcoknak 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sérültje volt. Az eseményeknek nagy visszhangja volt mind a romániai és magyar, mind pedig más külföldi sajtóban. Ma is vita tárgya, hogy mi robbantotta ki a zavargásokat. A román kormányzat és a nyugati média szerepe sem tisztázott még. Egyre többen tartják úgy, hogy az eseményeket az egykori Securitate emberei provokálták ki, hogy igazolják az egy héttel később létrehozott Román Hírszerző Szolgálat létjogosultságát.
Előzmények
1989. december végén Romániában kitört a forradalom, melynek során halálra ítélték és kivégezték a Ceauşescu házaspárt. Az új hatalmi elit a Nemzeti Megmentési Frontba tömörült, élén Ion Iliescu egykori kommunista politikussal. Egyes vélekedések szerint Iliescuék már hónapok óta törekedtek a puccsra. A rendszerváltás után megindulhatott a demokratizálás folyamata, és az addig kegyetlenül elnyomott magyarság önszerveződése is.
1990. február 2-án a 180 résztvevővel megtartotta alakuló ülését a Romániai Magyar Orvosok és Gyógyszerészek Szövetsége. Céljaik között szerepelt a Bolyai Tudományegyetem és a marosvásárhelyi önálló magyar orvosi és gyógyszerészképzés visszaállítása, továbbá magyar nyelvű szaklap újraindítása. Dr. Brassai Zoltán belgyógyász előadótanár elmondta, hogy 1987-ben 78-an végeztek az orvosi fakultás magyar tagozatán, 1989-90-ben csak 18-an kezdték magyarul tanulmányaikat. Az utóbbi időben a magyar végzősök 60-80%-a került Moldvába.
1990. február 4-én Kincses Előd, Tőkés László akkori védőügyvédje arról számolt be, hogy az elmúlt napokban a helyi postáról uszító szöveg járta be telexen a nagyobb románlakta városokat, amelyben a marosvásárhelyi magyar lakosság állítólagos románellenes cselekedeteiről tudósítanak az ismeretlen feladók. A telex egyben felhívást is tartalmaz, hogy mindezt terjesszék "az összes tevékenységi ágazatokban." Hasonló értelmű egy sokszorosítva terjesztett "alkotmánytervezet", amely még a Trianon óta folyó elrománosításon is túltesz: a román nyelv kizárólagos használata az élet minden területén. Sok jóérzésű román is felháborodott ezen, és kérték, nézzenek utána, kik akarnak ártani a demokratikus Romániának.
1990. február 10-én Sütő András felhívására körülbelül 100 000 magyar vonul némán, táblák és transzparensek nélkül demonstrálni Marosvásárhely központján át. Kezükben egy gyetya és egy könyv. Hasonló megmozdulások történnek Erdély többi nagyobb, magyarlakta városaiban is: Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredán, Szatmárnémetiben is. Mindenhol eléneklik a Miatyánkot. Cél az anyanyelvi oktatás megteremtése.
Március 1-jén a város vállalatainak vezetői részt vettek a polgári védelem munkatanácskozásán, ahol Ioan Judea ezredes, a Nemzeti Szövetség Marosvásárhelyi Ideiglenes Tanácsának elnöke kifejtette: a lakosságot fel kell készíteni, mert egyes külföldi rádióadók híreiből kiderül, hogy az ország területi épsége elleni akcióra készülnek. Judea szerint több változatot is kidolgoztak, ezek között szerepel az, hogy nagy tömegek mozgósításával kényszerítsék ki Erdély átengedését, a másik változat a katonai intervenció – számolt be az egyik résztvevő, Antalffy Gábor, az elhangzottakról.
Március 2-án Tőkés László első parlamenti beszédében szólt arról, hogy ismét vannak nemzetiségi viták. Soviniszta román személyek a szeparatizmus vádját hangoztatják, holott mindössze arról van szó, hogy helyre kell állítani a kisebbségek iskolahálózatát. Egyesek elfelejtették a Ceuşescu-rendszernek a nemzeti kisebbségekkel szembeni asszimilációs politikáját, és most is a türelmetlenség, a többségi fölény politikáját folytatják, soviniszta kampányt indítanak a romániai magyarság demokratikus követelései ellen, és negatív befolyást gyakorolnak a kormányra is. Aggasztó a helyzet esetleges súlyosbodásának a veszélye.
Március 4-én a Vatra Romaneasca gyulafehérvári nagygyűlésén éles kirohanások hangzottak el Tőkés László, Király Károly, Kincses Előd és más erdélyi magyar vezetők ellen. „Tőkés László politizál, ahelyett hogy híveivel törődne”, vádolta az egyik szónok a lelkészt, erre zúgni kezdett a tömeg: „Jos cu Tőkés!” („Le Tőkéssel!”). A hosszúra nyúlt gyűlésen élesen elítélték a romániai magyarságot, csúfot űztek tüntetéseikből, túlzottnak találták az önálló anyanyelvi iskolák követelését, mindent szeparatizmusnak minősítettek, uszítottak a magyarok ellen. A Vatra programja szerint azt kívánja, hogy Erdély kulturális életének minden vonatkozásában kérjék ki a véleményét. A Vatra "harcol azért, hogy az ország egész területén a román legyen az egyetlen hivatalos nyelv".
Március 7-én, kétnapi eredménytelen tárgyalás után ülősztrájkot kezdtek a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar hallgatói, mert az Oktatásügyi Minisztérium képviselője elutasította követeléseiket: külön keretszám a magyar anyanyelvűek részére, a két nemzetiség egyenlő arányú részvétele az egyetem vezetőségében, a teljes értékű magyar oktatás helyreállítása.
Összecsapások
A könnyebb áttekinthetőség miatt érdemes két részre osztani az eseményeket, a kezdetekre és magára
tulajdonképpen a "csatára".
A kezdetek
1990. március 15-én az erdélyi magyarok 1848-as szabadságharcra való békés megemlékezését több városban megzavarták a Vatra Românească hívei.
Szatmárnémetiben a magyarok bejelentették, hogy március 15-én a Bălcescu-szobornál rendeznek emlékünnepséget. A Vatra Romaneasca erre a hírre március 14-én tiltakozó gyűlést hirdetett, ahol soviniszta jelszavakat kiáltozva elhatározták: megakadályozzák, hogy a magyarok megünnepelhessék március 15-ét. Másnap megszállták a Balcescu-szobor környékét. A magyarok erre a katolikus székesegyház udvarán koszorúztak. A soviniszta román tömeg megrohamozta a magyar ünneplőket, megzavarták a koszorúzást, egy embert megvertek.
Az erdődi Petőfi szobrot március 15-én ismeretlenek megrongálták. A leomlott hatalmas kőtömb darabjai szanaszét hevertek. A közelben lakók nem mertek nyilatkozni a sajtónak, mert féltek hogy leütik őket. Ardeleanu törzsőrmester, a helyi őrsparancsnok nem tudott semmit az egészről. Az RMDSZ feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
Március 16-án a marosvásárhelyi Tudor-lakónegyedben, amiben többségében románok laktak, elkezdődtek az első erőszakos cselekmények. Tulajdonképpen ez az események kiindulópontja. Részeg, randalírozó románok kifogásolták, egy gyógyszertár magyar nyelvű feliratozását. Pillanatok alatt több száz ember verődött össze, másokat bántalmaztak, lakásokba hatoltak be, letépték a magyar feliratokat a polgármesteri hivatalról is. A tömegbe belehajtott egy ittas román férfi, de szándékosan elferdítve magyar provokációnak mondták.
Március 17-én az RMDSZ Elnöksége nyilatkozatban tiltakozott a magyarellenes provokációk ellen, amelyek Szatmárnémetiben, majd Marosvásárhelyen történtek. Marosvásárhelyen Tőkés László és Smaranda Enache ellen tüntettek, a felvonulók magyar vért követeltek, s kötelet Sütő Andrásnak, Király Károlynak és Tőkés Lászlónak. A Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsa nem reagált az RMDSZ helyzetjelentéseire. Közben a román egyetemisták ellentüntetést szerveztek.
Március 17-18-án Marosvásárhelyen megtartották a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) első kongresszusát. Mintegy 400 fiatal gyűlt össze. Smaranda Enache magyarul és románul tartott beszédet, a magyarországi román menekültek nevében Emil Iovanescu beszélt. Felolvasták Sütő András és Király Károly levelét. A MISZSZ március 18-án a magyar oktatásüggyel kapcsolatos nyilatkozatot fogadott el és egy állásfoglalást a Vatra Românească szervezetről. A nyilatkozatban szolidaritást vállaltak az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet ülősztrájkot folytató magyar hallgatóinak követeléseivel, így a Bolyai Tudományegyetem visszaállításával, az önálló magyar iskolahálózat megvalósításával, a Nemzetiségi Minisztérium felállításával, a nemzetiségi törvény kidolgozásával, a magyar nyelv szabad használatával. Az állásfoglalás leszögezte, hogy február 10-én a magyar kisebbség békés tüntetést tartott, kollektív jogainak érvényesítésért, erre válaszolva a Vatra Romaneasca soviniszta, erőszakos (dorongok, kések) ellentüntetést szervezett. A Vatra által kezdeményezett megmozdulások több esetben fasisztoid jelleget öltöttek. A MISZSZ kérte a kormány állásfoglalását.
Az egyik szemtanú, Szőcs László elmondta, mi is történt Marosvásárhelyen március 19-én. Sütő András beszélt megafonon a tömeghez, és elmondta, hogy Kincses Előd lemondatása jogtalan, de nem kell válaszolni a provokátoroknak, mindenki menjen haza. Előtte a román tüntetők bejárták a várost, és ahol magyar feliratot láttak, azt mind leverték, kirakatokat vertek be, így érkeztek a Bolyai utcába és rárontottak az ott álló magyarokra. A magyarok beszaladtak az RMDSZ-székházba. Itt is, először leverték a magyar feliratokat, majd betörték a vasajtót, beözönlöttek az udvarra. A magyarok a lépcsőházba menekültek, de támadóik a kaput ott is fejszékkel betörték. Akkor még el tudott menekülni a hátsó kerítésen mintegy huszonöt ember, az épületben maradtak hetvennégyen. Névsorukat Sütő András tanácsára Király István összeírta. Végül a padlásra menekültek, és egy víztartállyal eltorlaszolták az ajtót. Akkor a román tüntetők elhatározták, hogy papírt hoznak a padlásajtóhoz és felgyújtják a padlást. Közben megjött a rendőrség és a katonaság is. Feljött Ion Judea ezredes és azt mondta, megvédi Sütő Andrást, csak jöjjön le. Sütő elindult. Később a padláson rekedt magyarok is sorra lejöttek. Lent a feldühödött románok összeverték őket, a katonák tétlenül szemlélték mindezt.
Március 19-én a román soviniszta tömeg Marosvásárhelyen tüntetett a magyarok ellen. A környékről (főleg a Görgény völgyéből: Libánfalváról, Görgényhodákról) 13 busszal hozta be a Vatra Romanesca a zömében ittas és analfabéta tüntetőket, akik először letéptek minden magyar feliratot (még a Bolyai utca névtábláját is), követelték, hogy a helyi rádió szüntesse be a magyar nyelvű adásait. A helyzetet látva Kincses Előd akkori polgármester lemondott, engedve a nyomásnak. Ezután a felbőszült csőcselék megtámadta a magyar nemzetiségűeket, majd az RMDSZ székházát fejszékkel, husángokkal kezdte ostromolni. Mintegy 75 fő magyar rekedt az épületben, köztük a híres író, Sütő András is. A rendőrség a segélykérő telefonhívások után sem sietett a védelmükre. Később a helyszínre érkeztek a rendőri és katonai egységek, amelyek parancsnoka, Ion Judea ezredes személyesen garantálta Sütőnek és a bennrekedt magyaroknak a szabad elvonulást. Azonban, amikor az ostromlottak kijöttek, a román tömeg láncokkal, botokkal verte őket. A katonaság tétlenül szemlélte az eseményeket. Sütő Andrást is összeverték, a fél szemére megvakult, több bordája eltört, a bal karja zúzódást szenvedett. Teherautóval szállították Bukarestbe, majd onnan a budapesti Honvéd Kórházba.
A "Csata"
Március 20-án óriási magyar tömeg vonult ki a város főterére. Pár óra alatt több tízezren gyűltek össze, igazságot szerettek volna. Közben nagy hangerővel hangzott a "Gyilkosok, gyilkosok!. Követelték Kincses Előd visszaállítását a polgármesteri székbe és az anyanyelvi oktatást. A délelőtti órákban csupán pár tucat román ellentüntető sorakozott fel az óriási magyar tömeggel szemben, atrocitás nem történt. Hiába várták, hogy az akkori elnök, Iliescu jöjjön Vásárhelyre. A déli óráktól elkezdtek gyűlni a tér túloldalán a románok is. Ezután buszokkal ismét megérkeztek Szászrégen irányából a Görgény-völgyi parasztok, mintegy 8 autóbusszal. Szinte mindenkinél fegyver (kasza, vasvilla, fejsze) volt. A magyarok csupán puszta kézzel védekeztek.
Majd pillanatok alatt elszabadult a pokol. A felfegyverzett román tömeg áttörte a gyengén felállított rendőrségi kordont, és nekirontott a magyaroknak. A mezőgazdasági munkaeszközökkel támadók elől a magyarok meghátráltak, nyomukban özönlöttek a románok. Már majdnem teljesen kiszorultak a magyarok a térről, mikor elérték a polgármesteri hivatal előtti padokat. Ezeket villámgyorsan szétkapták és a hosszú fadarabokkal visszaverték a románokat. Ezután több órán át tartó állóháború kezdődött. Egy teherautó keresztülvágtatott a főtéren, elütött egy magyart, majd becsapódott a templom lépcsőjébe. Az elütött magyar meghalt, de a kocsi platóján utazó románok közül is egy ember életét vesztette.
Ekkor már őrtüzek égtek a környéken, számos Marosvásárhely környéki magyar többségű településen blokád alá vonták a bevezető utakat a magyarok, mivel a román hadsereg egységei körbezárták a várost és csak a szervezetten érkező románok buszait engedték át. A románok buszaira Molotov-koktélok repültek, az útra kihúzott boronákkal számos járművet sikerül feltartóztatni. A magyarok csak azt engedték át, akit jónak láttak, több románt súlyosan összevertek.
Megérkezett a hadsereg, a harckocsik azonban nem jutottak be a főtérre a magyarok által emelt barikádok miatt. Kincses kérte a magyarságot, hogy engedje át a páncélosokat. A tömeg nagy nehezen átengedte a harci járműveket. A tankok felálltak egy hosszú egyenes oszlopba, széles senki földjét teremtve ezzel. A katonák azonban bentmaradtak a járművekben, meg sem próbálták elejét venni az újabb összecsapásoknak.
Az első támadást a románok hajtották végre, amit kivédett a magyar tömeg. A magyarok bevetettek egy tűzoltófecskendőt is, a vízsugarat az ellenfélre irányítva. Közben mindinkább gyarapodott a románok létszáma, túlerőbe kerültek. Nemsokára 40-50 fős csoportokban cigányok érkeztek, majd elhangzott a kiáltás: Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok! és bekapcsolódtak ők is a harcba.
A döntő fordulat éjjeli fél 12 tájékán történt meg, mikor is a Nyárád menti székelyek megérkeztek, szintén nem üres kézzel. A döntően idős, 60 év feletti embereket egy második világháborús magyar veterán, Márkus István vezette. Az ő vezetésével rohamozták meg a tankokon keresztül a görgény-völgyieket a székelyek. A harc nem tartott túl sokáig, a románokat kiverték a főtérről, rengeteg sebesült volt mindkét oldalon. A "győzelmet" a magyar tömeg a Himnusz eléneklésével ünnepelte, felhúzták a polgármesteri hivatal épületére a magyar zászlót. Ezután hajnalban ejtőernyősök szállták meg nagy erőkkel a várost, nagy igazoltatások, ellenőrzések zajlottak, nem engedtek senkinél fegyvert tartani. Kezdett lassan helyreállni a rend Marosvásárhelyen.
Az összetűzésnek 5 halálos áldozata, továbbá kb. 300 sebesültje volt. A magyar halottak: Gémes István sáromberki lakos, Csipor József ernyei, Kiss Zoltán teremiújfalusi lakos.
Következmények
1990. március 23-án újabb heves magyarellenes tüntetés zajlott Marosvásárhelyen. Március 25-én ismeretlenek meggyalázták a zilahi Wesselényi-szobrot, Fadrusz János alkotását. Ez ellen az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága március 25-én kiadott nyilatkozatában tiltakozott. Éjszaka ismeretlenek felgyújtották Bukarestben a MALÉV-irodát.
Március 29-én még nem készült el a kormánybizottság jelentése a marosvásárhelyi eseményekről, ugyanakkor feltűnő sietséggel bíróság elé állítottak csendháborítás, hangoskodás vádjával hét magyar cigány személyt és március 29-én megkezdődött a tárgyalás. A bíró Horatiu Corpeanu, az ügyész Abram Ottilia,a védők Jung Ildikó és Codarcea Elvira. A két terhelő tanú büntetett előéletű volt (március 20-án betörtek egy boltba és épp vizsgálati fogságban voltak). Másnap, március 30-án már ítéletet hirdettek: Puczi Kozák Ernő és Kalló Géza 3-3 hónap munkahelyen letöltendő büntetést (javító-nevelő munka), a többiek 3-5 hónap börtönbüntetés kaptak (Grecui Béla 5 hónap, Horváth Stefan 5 hónap, Puczi Kozák Géza 4 hónap, Puczi Kozák Sándor 3 hónap, Carculea György 4 hónap börtönbüntetés). Az április 4-i fellebbviteli tárgyalás jóváhagyta az elsőfokú ítéleteket. 1996-ban Cseresznyés Pálnak Emil Constantinescu államelnök megkegyelmezett, így közel 6 év raboskodás után kiszabadult a börtönből, és Magyarországra emigrált. Jelenleg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke.”
A leírtak szerint megérdemeljük amit Marosvásárhelyen elszenvedtünk. Minek kell szegény román parasztot könyves felvonulással provokálni? Nem látott ő olyat életében, honnan tudhatta volna, hogy az nem fegyver? Hát a libánfalvi mikor meglátta, hogy a gyerekét akit beadott a városba müvelődni, ilyen furcsa szerkezettel (a könyv) tartják sakkban az iskolában, rögtön villát ragadott. Hát csodálkozunk?
(folytatás következik)
2010. január 27., szerda
Vásárhelyi díszpolgári Láz(ár)álmok (1. rész)
Nemrég valaki felhívta a figyelmemet egy „érdekes” cikkre a Szabad Szó (Cuvantul Liber) nevezetü lap internetes oldalán, amelyet Lazar Ladariu, Marosvásárhely díszpolgára jegyzett . Közre adnám azt a maga valóságában, néhány „széljegyzettel” és történelmi ténnyel kiegészítve:
„
La o intalnire cu abia asezatul, pe atunci, in functia de director al SRI, domnul Virgil Magureanu, m-am numarat printre deputatii care i-au adresat mai multe intrebari, in scris, in Camera Deputatilor din Dealul Mitropoliei. Opt, la numar! Unul dintre colegii deputati PUNR-isti se arata destul de sceptic, indoindu-se serios ca mi se va raspunde: "Asta s-o crezi tu! Astfel de intrebari vor fi ocolite, cu abilitate. O sa-ti raspunda, cel mult, in doi peri. Vor fi lasate toate in coada de peste!" Peste putin timp, se confirma faptul ca el, colegul meu, avea perfecta dreptate, ca intuitia nu l-a inselat. Din cele opt intrebari, dificile, vizand mai ales comportamentul UDMR, tot mai manifest antiromanesc, prin pretentii din ce in ce mai absurde, prin atacuri la adresa Constitutiei si a legilor tarii, directorul SRI, prudent, probabil nedorind sa-si aprinda paie in cap, a raspuns doar la una, si la aceea doar pe jumatate. Vorba aceea: ce se taie si se elimina nu se fluiera.
La ce ma refeream, cu precadere, intr-una dintre intrebari? Aveam informatii precise, din surse cat se poate de credibile, verificate in toate privintele, ca, in Muntii Ciucului si prin Calimani, exista tabere paramilitare in care tineri maghiari sunt pregatiti, in caz de nevoie, pentru lupta de gherila, recrutati fiind mai ales fanatici educati in dispretul total fata de Romania si romani, iredentisti, sovini, extremisti!”
Ha ilyen jól értesült a cikk írója, akkor a fent leírtakat nincs is miért tagadni. De később még visszatérünk a teljesen megbízható, többszörösen ellenőrzött hírforrásra, amelyből a szerző a pontos információit merítette.
„Cu prilejul unei foarte scurte intalniri, intr-o pauza, domnul Virgil Magureanu (denumit, pentru viclenia lui, si "Sarpele cu ochelari") mi-a spus, intr-un fel de "scurt pe doi", uimit precum olteanul lui Marin Preda, care, vazand girafa la Gradina Zoologica, a exclamat: "Asa ceva nu exista!". L-am contrazis, imediat, cu alte argumente, inatacabile, la indemana, intarindu-mi afirmatiile si cu manifestarile care, anterior, au avut loc, in timp, la Targu-Mures si Sovata, unde statuia lui Avram Iancu si, respectiv, bustul lui Nicolae Balcescu au fost profanate. La Sovata, in 21/22 decembrie 1989, in timp ce, la Zetea, Dealu, Cristuru Secuiesc, erau ucisi, bestial, oameni nevinovati, casele romanilor din statiunea ardeleana au fost incendiate, sub deviza incitatoare, asezata sub semnul intolerantei si extremismului in judetele Harghita si Covasna: "Romani imputiti, carati-va acasa!", de parca nu aceasta ar fi, dintotdeauna, din mosi-stramosi, patria si pamantul lor!”
A megtámadhatatlan érvek amelyről fent szó esett; a zetelaki, oroszhegyi és keresztúri, stb. „románverési” esetek, amelyek 1989. december 21-22 történtek. Lássuk miről is van szó? Kár a szavakat keresni mikor azt már megírták mások:
„
Hivatalosan 1989. december 22-ét tekintik a rendszerváltás végének. Azonban a "megállj!" parancsszó után is történtek leszámolások a diktatúra helyi képviselőivel, hiszen a több évtizedes sérelmeit, kizsákmányolását, elnyomását megbosszuló milliókat lehetetlen lecsitítani egyik percről a másikra. A román politikum szőrszálhasogató módon ebbe kapaszkodott bele, bűnbakokat keresve a székelyföldi magyar forradalmárok között, koholt vádak és hamis tanúvallomások alapján olyanokat is börtönbüntetésre ítéltek, akiknek semmilyen közük sem volt a lincselésekhez, megtorlásokhoz. Számukra a változás nem hozott megváltást. Néhányuk a mai napig fogházban sínylődik, de akik elnöki kegyelemben részesültek, azok sem számíthatnak rehabilitációra.
Tizenkét esztendővel a rendszerváltás után még mindig titkosszolgálati módszerekkel gyakorol nyomást a törvénykezésre a politikum. Több székelyföldi "forradalmárt" tartanak börtönben, illetve köröznek a mai napig, s a koncepciós perekre emlékeztető "példás büntetésekből" egyértelműen a hatalom erőfitogtatása érezhető ki. Gyakorta olyanokat citáltak bíróság elé, akik legfeljebb szemtanúi voltak a forradalom hevében fékezhetetlen tömeg megmozdulásainak. A védelem érveit, miszerint a vádlottak annak tudatában cselekedtek, hogy a diktatúra megdöntésében vesznek részt, az igazságügyi szervek nem fogadták el. A hivatalos álláspont az, hogy Hargita megyében "nem volt elnyomva a lakosság, minden a helyi románság ellen irányult".
– A vád azzal érvelt, hogy a forradalom 1989. december 22-én 16 órakor véget ért, a lincselések pedig ezután történtek. Addigra a milícia, a hadsereg és a Securitate átállt a nép oldalára, s mindezt a televízióban és a rádióban is bemondták. De ki hallgatott akkor rádiót vagy tévét falun, ahová amúgy is később érkeztek a hírek? Befejezettnek tekinthető a rendszerváltás egyik percről a másikra? Hiszen tulajdonképpen még ma sem ért véget... – háborgott a csíkszeredai jogász. – Az akkoriban megalakult Nemzeti Megmentési Front első határozata az volt, hogy akik 1989. december 23-a előtt részt vettek a megtorlásokban, kegyelemben részesüljenek, ezt azonban nem fogadták el a székelyföldi magyarok esetében, mondván, hogy Hargitában nem lehet beszélni a diktatúra elleni fellépésről. De a tüntetők szemében a tisztségükkel gyakran visszaélő rendőrök, párttitkárok jelentették a hatalmat, csak velük számolhattak le, és nem lőhették főbe Ceausescut.
A megyei törvényszék 1990/9. számú büntető ítélete továbbá Gidró Gábort hatósági közeg megsértéséért, Benedek Sándort és Gábor Sámuelt csendháborításért öt-öt hónap fogházbüntetésre kötelezte, ám nem kellett letöltsék, mert időközben hatályba lépett egy törvényerejű kegyelmi rendelet. Bálint Mihály 1995-ben részleges kegyelemben részesült.
Miután Nagy István elment a helyszínről, a vita elfajult, Cheuchisan kollégája kellett főnöke segítségére siessen, szolgálati pisztolyával a levegőbe lőve kergette el az embereket. A parancsnok éppen rendbeszedte magát, amikor lakása előtt megjelent a – tanúvallomások szerint – 300 fős tömeg, követelve, hogy jöjjön elő. Ő azonban elreteszelte a bejárati ajtót, s amikor a tüntetők feltörték azt, az emeleti ablakon át menekült, alsónadrágban és zokniban szaladt a kertek alatt. A tömeg utolérte, s ami ezután történt, jobb nem elmesélni... Eszméletlenül maradt a földön, az orvosi jelentés alapján 23-án hajnali 4 óra tájt halt bele sérüléseibe. A Hargita Megyei Törvényszék minősített emberölésért négy vádlottat ítélt el 13-13 évi börtönbüntetésre (1990. július 3-án kihirdetett 14. számú ítélet), ám a legfőbb ügyész súlyosbításért fellebbezett.
– Saját magának mondott ellent az ügyész, hiszen azzal érvelt, hogy az emberek kihasználták az országban dúló hatalmi űrt. De ha december 22-én 16 óráig úgymond megtörtént a hatalomváltás, már nem lehetett zűrzavar... – fejtegette Hajdú Dezső.
Végül a büntetést felemelték: Nagy Istvánt és Ambrus Pált (még a lincselés előtt egyszer megrúgta a rendőrparancsnokot) 15-15 évre, Nagy Imrét és Vass-Kiss Elődöt (mindketten a tömegben voltak) 18-18 évre ítélték.
December 22-én, este fél nyolcig nem történt semmilyen incidens, akkor kezdtek gyülekezni az őrs előtt az emberek. Néhányan felmentek Dãnilã lakásába, ahol törtek-zúztak, de sem a rendőrt, sem a feleségét nem bántották (az asszony ezután Udvarhelyre távozott a szüleihez, ahol a gyermekük volt). Miután a tömeg elvonult, Jakocs Sándor visszament a sapkájáért; kinyitotta az egyik ablakot, és kikiáltotta, hogy "szabadság!", majd röviddel utána lövés hallatszott. Később azt nyilatkozta, hogy amikor benyitott a másik szobába, a milicista hasba lőtte. Volt még ereje lejönni a lépcsőn, s a templomkerítés tövében annyit mondott: "Gabi meglőtt...", s a többiek orvost hívtak. Ezután hallatszott egy újabb lövés, majd Ilyés István – az elsőrendű vádlott – felment a lakásba. Eleinte azt mondta, hogy amikor kinyitotta az ajtót, a rendőr holtan feküdt a padlón, s mellette hevert a pisztolya. Mikor felvette a fegyvert, az elsült és hirtelen elsötétedett minden (a golyó a villanykapcsolót találta el). Később azt a vallomást csikarták ki belőle, hogy amikor visszament a lakásba, látta, amint Karsai László egy vasrácsos lábtörlővel, Boldizsár Ferenc pedig egy húspotyolóval ütötte az áldozat fejét, a történet a pisztollyal már ugyanaz. Karsai és Boldizsár sokkal később értek a helyszínre – amit szemtanúk is megerősítettek –, és azután mentek a szolgálati rendőrlakásba, miután értesültek Dãnilã halálhíréről. Mivel a házban sötét volt, kijöttek, s akkor pillantották meg az égő máglya mellé fektetett holttestet. Egyébként Zetelakán korábban nem volt különösebb nézeteltérés a milicisták és a lakosok között, Dãnilãt is inkább kinevették, mint gyűlölték, amiért szerette a szeszes italt, sőt nem egyszer megtörtént, hogy éppen Boldizsár vitte őt haza egy kiadósabb poharazgatás után.
Minden bizonyíték arra vallott, hogy Dãnilã főbe lőtte magát, miután megsebesítette Jakocsot, mert félt a következményektől. A krimanilisztikai vizsgálat kimutatta, hogy a golyó a jobb fül mellett hatolt be, szétroncsolta az agyat, és a bal fül melletti csontban állt meg – tipikus öngyilkosság, jelentették ki (a látbörlőn talált vérnyomok is akkor kerülhettek oda, amikor a tetemet levitték a lakásból). Mégis, a vád úgy állította be, hogy Ilyés, Boldizsár és Karsai kicsavarták az áldozat kezéből a pisztolyt, és lelőtték, holott több tanú is állította: Karsai és Boldizsár Dãnilã halála után ért a helyszínre.
Először Ilyés Istvánt tartóztatták le 1990 januárjában, Karsait és Boldizsárt csak nyáron hívták kihallgatásra, de már nem engedték haza őket, csak a részleges kegyelem után. A bukaresti Területi Katonai Törvényszék 1991. március 29-én kihirdetett ítélete Ilyésre 20, Karsaira és Boldizsárra 19-19 év fegyházbüntetést rótt ki, továbbá rongálásért 5-5 évre ítélték el Bíró Mártont, Gergely Balázst, Gergely Lászlót, Boros Lajost, Péter Józsefet, Szabó Sándort és Jakocs Sándort (közülük sokan az ítélethirdetés előtt Magyarországra menekültek).
Tizenkét személyt állítottak elő. Jellemző az igazságszolgáltatásra, hogy a kiskorú Beke József juhászbojtár késelésért kapott börtönbüntetést, miközben nem is szúrt meg senkit.
– A bíró megkérdezte tőle, hogy szúrt-e, ő pedig paraszti egyszerűséggel azt válaszolta: igen – részletezte Hajdú Dezső. – Később megkérdeztem, miért monda ezt, ő meg így felelt: "Mezei István bácsi, a pakurár azt mondta, ne mind hadonásszak a bicskámmal, mert valakit meg találok szúrni. Ha szúrhatnékom van, szúrjam ki az autó gumiját. Én azt szúrtam ki..." Hiába erősítette meg a boncolóorvos is, hogy az áldozaton nem volt vágott seb, elítélték. Mivel mindez 23-án történt, ezúttal nem is hivatkozhattunk a közkegyelmi törvényre.
A Hargita Megyei Törvényszék 1990. március 27-i ítélete Gál Ferencet, Vasi Csabát, Nagyobb Józsefet, Gál Sándort 10–10 év, Szakács Leventét, Mezei Istvánt, 9–9 év, Szakács Albertet, Kóré Mihályt, 7–7 év, Gábor Jánost 3 év fegyházzal sújtotta, Beke József és Kiss Sándor kiskorúakat 3–3 évre utalta javítóintézetbe.
– Beletörődtem a büntetésbe, csupán annyi időre szeretnék szabadulni, amíg elvégzik a műtétet – kesergett az 56 esztendős férfi.
Hiába állt világosan a marosvásárhelyi igazságügyi orvosi laboratórium jelentésében, hogy Héjja betegsége lehetetlenné teszi a büntetésvégrehajtást, az ügyészt és a bírót ez nem hatotta meg, s idén január 16-ára halasztották a döntést. Kérdésünkre, hogy miként lehetséges, hogy az igazságügyi orvosi intézet jelentése sem elegendő indok a megszakításra, Hajdú Dezső – aki ebben a keresetben képviseli Héjját és Reinert – lemondóan annyit jegyzett meg:
– Nálunk ilyen az igazságszolgáltatás. És hát ezt is emberek végzik... „
Ezek tehát a híres „románverési” esetek. Ha jól megnézzük, a székelykeresztúri „románt” Ferenc Imrének, a kisgalambfalvit pedig Sándor Sámuelnek hívták, valószínűleg kettő a sok „elmagyarosított” román közül.
(folytatás következik)
„
"ASa ceva nu exista"?!
La o intalnire cu abia asezatul, pe atunci, in functia de director al SRI, domnul Virgil Magureanu, m-am numarat printre deputatii care i-au adresat mai multe intrebari, in scris, in Camera Deputatilor din Dealul Mitropoliei. Opt, la numar! Unul dintre colegii deputati PUNR-isti se arata destul de sceptic, indoindu-se serios ca mi se va raspunde: "Asta s-o crezi tu! Astfel de intrebari vor fi ocolite, cu abilitate. O sa-ti raspunda, cel mult, in doi peri. Vor fi lasate toate in coada de peste!" Peste putin timp, se confirma faptul ca el, colegul meu, avea perfecta dreptate, ca intuitia nu l-a inselat. Din cele opt intrebari, dificile, vizand mai ales comportamentul UDMR, tot mai manifest antiromanesc, prin pretentii din ce in ce mai absurde, prin atacuri la adresa Constitutiei si a legilor tarii, directorul SRI, prudent, probabil nedorind sa-si aprinda paie in cap, a raspuns doar la una, si la aceea doar pe jumatate. Vorba aceea: ce se taie si se elimina nu se fluiera.
La ce ma refeream, cu precadere, intr-una dintre intrebari? Aveam informatii precise, din surse cat se poate de credibile, verificate in toate privintele, ca, in Muntii Ciucului si prin Calimani, exista tabere paramilitare in care tineri maghiari sunt pregatiti, in caz de nevoie, pentru lupta de gherila, recrutati fiind mai ales fanatici educati in dispretul total fata de Romania si romani, iredentisti, sovini, extremisti!”
Ha ilyen jól értesült a cikk írója, akkor a fent leírtakat nincs is miért tagadni. De később még visszatérünk a teljesen megbízható, többszörösen ellenőrzött hírforrásra, amelyből a szerző a pontos információit merítette.
„Cu prilejul unei foarte scurte intalniri, intr-o pauza, domnul Virgil Magureanu (denumit, pentru viclenia lui, si "Sarpele cu ochelari") mi-a spus, intr-un fel de "scurt pe doi", uimit precum olteanul lui Marin Preda, care, vazand girafa la Gradina Zoologica, a exclamat: "Asa ceva nu exista!". L-am contrazis, imediat, cu alte argumente, inatacabile, la indemana, intarindu-mi afirmatiile si cu manifestarile care, anterior, au avut loc, in timp, la Targu-Mures si Sovata, unde statuia lui Avram Iancu si, respectiv, bustul lui Nicolae Balcescu au fost profanate. La Sovata, in 21/22 decembrie 1989, in timp ce, la Zetea, Dealu, Cristuru Secuiesc, erau ucisi, bestial, oameni nevinovati, casele romanilor din statiunea ardeleana au fost incendiate, sub deviza incitatoare, asezata sub semnul intolerantei si extremismului in judetele Harghita si Covasna: "Romani imputiti, carati-va acasa!", de parca nu aceasta ar fi, dintotdeauna, din mosi-stramosi, patria si pamantul lor!”
A megtámadhatatlan érvek amelyről fent szó esett; a zetelaki, oroszhegyi és keresztúri, stb. „románverési” esetek, amelyek 1989. december 21-22 történtek. Lássuk miről is van szó? Kár a szavakat keresni mikor azt már megírták mások:
„
Több mint 270 év börtön a székelyföldi forradalmároknak
Hivatalosan 1989. december 22-ét tekintik a rendszerváltás végének. Azonban a "megállj!" parancsszó után is történtek leszámolások a diktatúra helyi képviselőivel, hiszen a több évtizedes sérelmeit, kizsákmányolását, elnyomását megbosszuló milliókat lehetetlen lecsitítani egyik percről a másikra. A román politikum szőrszálhasogató módon ebbe kapaszkodott bele, bűnbakokat keresve a székelyföldi magyar forradalmárok között, koholt vádak és hamis tanúvallomások alapján olyanokat is börtönbüntetésre ítéltek, akiknek semmilyen közük sem volt a lincselésekhez, megtorlásokhoz. Számukra a változás nem hozott megváltást. Néhányuk a mai napig fogházban sínylődik, de akik elnöki kegyelemben részesültek, azok sem számíthatnak rehabilitációra.
Tizenkét esztendővel a rendszerváltás után még mindig titkosszolgálati módszerekkel gyakorol nyomást a törvénykezésre a politikum. Több székelyföldi "forradalmárt" tartanak börtönben, illetve köröznek a mai napig, s a koncepciós perekre emlékeztető "példás büntetésekből" egyértelműen a hatalom erőfitogtatása érezhető ki. Gyakorta olyanokat citáltak bíróság elé, akik legfeljebb szemtanúi voltak a forradalom hevében fékezhetetlen tömeg megmozdulásainak. A védelem érveit, miszerint a vádlottak annak tudatában cselekedtek, hogy a diktatúra megdöntésében vesznek részt, az igazságügyi szervek nem fogadták el. A hivatalos álláspont az, hogy Hargita megyében "nem volt elnyomva a lakosság, minden a helyi románság ellen irányult".
Délután négykor véget ért a forradalom?
Hajdú Dezső védőügyvédként vett részt a zetelaki, oroszhegyi, kisgalambfalvi és székelykeresztúri esetek tárgyalásán, a bűnügyi iratcsomókból egy többoldalas, az igazságszolgáltatás igazságtalanságát "leleplező" dokumentumot állított össze. Az alábbiakban ebből szemelgetünk.– A vád azzal érvelt, hogy a forradalom 1989. december 22-én 16 órakor véget ért, a lincselések pedig ezután történtek. Addigra a milícia, a hadsereg és a Securitate átállt a nép oldalára, s mindezt a televízióban és a rádióban is bemondták. De ki hallgatott akkor rádiót vagy tévét falun, ahová amúgy is később érkeztek a hírek? Befejezettnek tekinthető a rendszerváltás egyik percről a másikra? Hiszen tulajdonképpen még ma sem ért véget... – háborgott a csíkszeredai jogász. – Az akkoriban megalakult Nemzeti Megmentési Front első határozata az volt, hogy akik 1989. december 23-a előtt részt vettek a megtorlásokban, kegyelemben részesüljenek, ezt azonban nem fogadták el a székelyföldi magyarok esetében, mondván, hogy Hargitában nem lehet beszélni a diktatúra elleni fellépésről. De a tüntetők szemében a tisztségükkel gyakran visszaélő rendőrök, párttitkárok jelentették a hatalmat, csak velük számolhattak le, és nem lőhették főbe Ceausescut.
Székelykeresztúr
1989. december 22-én, délután négy óra tájban a lakosság a főtéren ünnepelte a szabadságot. Ferencz Imre milicista őrmester próbálta szétoszlatni az embereket, ám ez csak olajat volt a tűzre: ő volt a helyi "verőlegény", ráadásul akkor is fölényeskedett. Kezdetben csak szidalmazták, később tetlegességig fajult a dolog, majd a tömegből kilépett Bálint Mihály, és bicskájával elvágta a rendőr nyakát, aki belehalt sérülésébe. Bálint beismerő vallomást tett, de azzal védekezett, hogy Ferencz Imre korábban gyakran megverte őt, s úgy gondolta, "forradalmi tettet hajt végre". A Hargita Megyei Törvényszék ezt elutasította, viszont enyhítő körülménynek tekintette, hogy a fiatalember árvaházban nőtt fel, így "csak" 12 év fogházbüntetésre ítélte. Az ügyész azonban súlyosbításért fellebbezett, s a Legfelsőbb Bíróság 18 évre emelte a büntetést. A megyei törvényszék 1990/9. számú büntető ítélete továbbá Gidró Gábort hatósági közeg megsértéséért, Benedek Sándort és Gábor Sámuelt csendháborításért öt-öt hónap fogházbüntetésre kötelezte, ám nem kellett letöltsék, mert időközben hatályba lépett egy törvényerejű kegyelmi rendelet. Bálint Mihály 1995-ben részleges kegyelemben részesült.
Oroszhegy
Liviu Cheuchisan rendőrparancsnokot a diktatúra leghűségesebb szolgájaként ismerték, hírhedt volt kegyetlenkedéseiről, a helybéliektől megkövetelte, hogy ingyen dolgozzanak neki. 1989. december 22-én, este fél nyolc körül a rendőrörs előtt egy csoport szóváltásba keveredett a parancsnokkal. Amikor a 46 esztendős Nagy István, egy alacsony termetű, kissé púpos asztalos – s egyben a falu zenésze – a feleségével és egyik gyermekével arra járt, oldalba bökte a milicistát, mondván: "Remélem, ezentúl nem fogja megverni sem a fiamat, sem engem" – s azzal tovább is állt. Éjfél után, hazafelé menet látta, hogy lángokban áll a rendőrség épülete. Hónapok múlva idézték be a megyei ügyészségre, a parancsnok meggyilkolásával vádolták. Miután Nagy István elment a helyszínről, a vita elfajult, Cheuchisan kollégája kellett főnöke segítségére siessen, szolgálati pisztolyával a levegőbe lőve kergette el az embereket. A parancsnok éppen rendbeszedte magát, amikor lakása előtt megjelent a – tanúvallomások szerint – 300 fős tömeg, követelve, hogy jöjjön elő. Ő azonban elreteszelte a bejárati ajtót, s amikor a tüntetők feltörték azt, az emeleti ablakon át menekült, alsónadrágban és zokniban szaladt a kertek alatt. A tömeg utolérte, s ami ezután történt, jobb nem elmesélni... Eszméletlenül maradt a földön, az orvosi jelentés alapján 23-án hajnali 4 óra tájt halt bele sérüléseibe. A Hargita Megyei Törvényszék minősített emberölésért négy vádlottat ítélt el 13-13 évi börtönbüntetésre (1990. július 3-án kihirdetett 14. számú ítélet), ám a legfőbb ügyész súlyosbításért fellebbezett.
– Saját magának mondott ellent az ügyész, hiszen azzal érvelt, hogy az emberek kihasználták az országban dúló hatalmi űrt. De ha december 22-én 16 óráig úgymond megtörtént a hatalomváltás, már nem lehetett zűrzavar... – fejtegette Hajdú Dezső.
Végül a büntetést felemelték: Nagy Istvánt és Ambrus Pált (még a lincselés előtt egyszer megrúgta a rendőrparancsnokot) 15-15 évre, Nagy Imrét és Vass-Kiss Elődöt (mindketten a tömegben voltak) 18-18 évre ítélték.
Zetelaka
A vádlottak, a védelem és a szemtanúk egybehangzó állítása szerint Gabriel Dãnilã zetelaki milicista öngyilkos lett 1989. december 22-én. Az ügyet a katonai törvényszék tárgyalta, mivel a tömeg a rendőrség szétdúlása után a munkásgárda fegyvereit az utcán máglyába rakta és elégette. (Információink szerint a zetelaki vádlottak tárgyalásán az volt a bíró, akit 1989. december 25-én hivatalból kineveztek Nicolae Ceausescu ügyvédjének, s azért kellett távoznia a kamarából, mert védőként vádbeszédett tartott...) December 22-én, este fél nyolcig nem történt semmilyen incidens, akkor kezdtek gyülekezni az őrs előtt az emberek. Néhányan felmentek Dãnilã lakásába, ahol törtek-zúztak, de sem a rendőrt, sem a feleségét nem bántották (az asszony ezután Udvarhelyre távozott a szüleihez, ahol a gyermekük volt). Miután a tömeg elvonult, Jakocs Sándor visszament a sapkájáért; kinyitotta az egyik ablakot, és kikiáltotta, hogy "szabadság!", majd röviddel utána lövés hallatszott. Később azt nyilatkozta, hogy amikor benyitott a másik szobába, a milicista hasba lőtte. Volt még ereje lejönni a lépcsőn, s a templomkerítés tövében annyit mondott: "Gabi meglőtt...", s a többiek orvost hívtak. Ezután hallatszott egy újabb lövés, majd Ilyés István – az elsőrendű vádlott – felment a lakásba. Eleinte azt mondta, hogy amikor kinyitotta az ajtót, a rendőr holtan feküdt a padlón, s mellette hevert a pisztolya. Mikor felvette a fegyvert, az elsült és hirtelen elsötétedett minden (a golyó a villanykapcsolót találta el). Később azt a vallomást csikarták ki belőle, hogy amikor visszament a lakásba, látta, amint Karsai László egy vasrácsos lábtörlővel, Boldizsár Ferenc pedig egy húspotyolóval ütötte az áldozat fejét, a történet a pisztollyal már ugyanaz. Karsai és Boldizsár sokkal később értek a helyszínre – amit szemtanúk is megerősítettek –, és azután mentek a szolgálati rendőrlakásba, miután értesültek Dãnilã halálhíréről. Mivel a házban sötét volt, kijöttek, s akkor pillantották meg az égő máglya mellé fektetett holttestet. Egyébként Zetelakán korábban nem volt különösebb nézeteltérés a milicisták és a lakosok között, Dãnilãt is inkább kinevették, mint gyűlölték, amiért szerette a szeszes italt, sőt nem egyszer megtörtént, hogy éppen Boldizsár vitte őt haza egy kiadósabb poharazgatás után.
Minden bizonyíték arra vallott, hogy Dãnilã főbe lőtte magát, miután megsebesítette Jakocsot, mert félt a következményektől. A krimanilisztikai vizsgálat kimutatta, hogy a golyó a jobb fül mellett hatolt be, szétroncsolta az agyat, és a bal fül melletti csontban állt meg – tipikus öngyilkosság, jelentették ki (a látbörlőn talált vérnyomok is akkor kerülhettek oda, amikor a tetemet levitték a lakásból). Mégis, a vád úgy állította be, hogy Ilyés, Boldizsár és Karsai kicsavarták az áldozat kezéből a pisztolyt, és lelőtték, holott több tanú is állította: Karsai és Boldizsár Dãnilã halála után ért a helyszínre.
Először Ilyés Istvánt tartóztatták le 1990 januárjában, Karsait és Boldizsárt csak nyáron hívták kihallgatásra, de már nem engedték haza őket, csak a részleges kegyelem után. A bukaresti Területi Katonai Törvényszék 1991. március 29-én kihirdetett ítélete Ilyésre 20, Karsaira és Boldizsárra 19-19 év fegyházbüntetést rótt ki, továbbá rongálásért 5-5 évre ítélték el Bíró Mártont, Gergely Balázst, Gergely Lászlót, Boros Lajost, Péter Józsefet, Szabó Sándort és Jakocs Sándort (közülük sokan az ítélethirdetés előtt Magyarországra menekültek).
Kisgalambfalva
A történet Betfalván kezdődött, december 23-án délután. A kocsmából előbb a falusi párttitkárt és annak vejét kergették el, de csak szóban fenyegették meg őket. Néhány vendég felvetette, szekérrel menjenek át a községközpontba, nézzék meg, Kisgalambfalván mi a helyzet... A helyi kocsma előtt megpillantották Sándor Sámuelt – mindenki Samunak nevezte –, a termelőszövetkezet elnökét, amint egy "brigádossal" beül az autójába. Sándort nem kedvelték arroganciája miatt, s mert visszaélt helyzetével. Követték, míg utasa kiszállt az autóból, aztán a szekéren ülők megtámadták a gépkocsit, beverték a szélvédőt, kirángatták a kocsiból annak tulajdonosát, és kézzel, lábbal, botokkal ütlegelték, majd otthagyták. Éjszaka meghalt az áldozat. (Miután a betfalviak elmentek, állítólag mások is megrugdosták, de erről senki sem tett tanúvallomást.) Hazafelé menet éltették a szabadságot, és egy üres pálinkás üveget az egyik kapualjba dobtak, amiért "csendháborítás" címén is megbüntették őket... Tizenkét személyt állítottak elő. Jellemző az igazságszolgáltatásra, hogy a kiskorú Beke József juhászbojtár késelésért kapott börtönbüntetést, miközben nem is szúrt meg senkit.
– A bíró megkérdezte tőle, hogy szúrt-e, ő pedig paraszti egyszerűséggel azt válaszolta: igen – részletezte Hajdú Dezső. – Később megkérdeztem, miért monda ezt, ő meg így felelt: "Mezei István bácsi, a pakurár azt mondta, ne mind hadonásszak a bicskámmal, mert valakit meg találok szúrni. Ha szúrhatnékom van, szúrjam ki az autó gumiját. Én azt szúrtam ki..." Hiába erősítette meg a boncolóorvos is, hogy az áldozaton nem volt vágott seb, elítélték. Mivel mindez 23-án történt, ezúttal nem is hivatkozhattunk a közkegyelmi törvényre.
A Hargita Megyei Törvényszék 1990. március 27-i ítélete Gál Ferencet, Vasi Csabát, Nagyobb Józsefet, Gál Sándort 10–10 év, Szakács Leventét, Mezei Istvánt, 9–9 év, Szakács Albertet, Kóré Mihályt, 7–7 év, Gábor Jánost 3 év fegyházzal sújtotta, Beke József és Kiss Sándor kiskorúakat 3–3 évre utalta javítóintézetbe.
Az Agache-ügy
Az egyik legnagyobb port a kézdivásárhelyi eset kavarta, mely szerint 1989. december 22-én a sokaság meglincselte a kegyetlenkedéseiről és magyargyűlöletéről hírhedt Aurel Agache rendőrparancsnokot. A bírósági eljárás során a tömegből kiragadtak öt embert, ügyükben 1999 novemberében született döntés – politikai nyomásra, egy hónappal azelőtt, hogy elévült volna a történet! –, amely tavaly nyáron emelkedett jogerőre. Héjja Dezső Gyula és Reiner Antal jelenleg a csíkszeredai börtönben tölti négy-, illetve hároméves büntetését (Filip Orbán Daniela, ifj. Konrád György és Paizs Ottó már Magyarországon él), de egészségi okokra hivatkozva mindketten a végrehajtás felfüggesztését kérték, amit elutasítottak. Pedig az időközben egy balesetben szinte mozgásképtelenné vált Héjja esetében életmentő lehetne egy újabb műtét. Ő a tavaly december 12-i, legutóbbi tárgyalás után lapunknak elmondta, hogy ott sem volt a történtekkor, szerinte hamis tanúvallomások alapján ítélték el valamennyiüket. – Beletörődtem a büntetésbe, csupán annyi időre szeretnék szabadulni, amíg elvégzik a műtétet – kesergett az 56 esztendős férfi.
Hiába állt világosan a marosvásárhelyi igazságügyi orvosi laboratórium jelentésében, hogy Héjja betegsége lehetetlenné teszi a büntetésvégrehajtást, az ügyészt és a bírót ez nem hatotta meg, s idén január 16-ára halasztották a döntést. Kérdésünkre, hogy miként lehetséges, hogy az igazságügyi orvosi intézet jelentése sem elegendő indok a megszakításra, Hajdú Dezső – aki ebben a keresetben képviseli Héjját és Reinert – lemondóan annyit jegyzett meg:
– Nálunk ilyen az igazságszolgáltatás. És hát ezt is emberek végzik... „
(Pataky Lehel Zsolt – Udvarhelyi Híradó, 2002. január 11.)
Ezek tehát a híres „románverési” esetek. Ha jól megnézzük, a székelykeresztúri „románt” Ferenc Imrének, a kisgalambfalvit pedig Sándor Sámuelnek hívták, valószínűleg kettő a sok „elmagyarosított” román közül.
(folytatás következik)
2010. január 25., hétfő
Harcoljuk hát ki mi is!
A sorompón túl vásárolt magának egy szép földterületet, és építtetett arra nyaralót Onisifor Ghibu kolozsvári egyetemi tanár. Támadta a magyar nyelvű oktatást és a történelmi egyházakat, főleg a katolikusokat. Sztánai lakosok lévén megismerkedtek, és sokat beszélgettek apámmal. Amikor a többedik alkalommal ismét politizálni kezdtek, apám határozottan kérdőre vonta a kormány kisebbségekkel szembeni magatartásáért. Azzal érvelt, hogy a magyar világban sokkal több lehetőségük volt a nemzetiségeknek – így a románoknak is –, mint az erdélyi magyaroknak új hazájukban. Ghibu sokáig hallgatott, majd vitapartnere szemébe nézve érthetően – társalgási nyelvük mindig a magyar volt – célzatosan és tömören csak annyit mondott: „Harcoljátok ki ti is!”(Részlet Kós András és Sas Péter beszélgetőkönyvéből)
Nemrég a fenti sorokra akadtam miközben Kós Károly életéről olvasgattam. Nem mintha eddig teljesen másat hittem volna, de ez a kis szövegrészlet is erősített abbeli hitemben, hogy azért nincs autonómiánk vagy függetlenségünk, mert nem harcolunk érte, mert nem igényeljük azt. Nem arról a néhány emberről beszélek, akik tesznek is valamit és akiket ezért eltévelyedettnek , fasisztának, horthystának, nacionalistának, szektásnak és még ki tudja minek neveznek. Eltévelyedett? Hát ha ezt jelenti a hazaszeretet, akkor az vagyok jómagam is. Fasiszta? Szó sincs róla? Horthysta? Miért ne? Vitéz nagybányai Horthy Miklós volt az aki Magyarországon a trianoni békeszerződést követő proletárdiktatúra összeomlása után megszilárditotta a hatalmat Magyarországon és megtörtént kormányzása idején Észak-Erdély és Székelyföld anyaországhoz való visszacsatolása. Nacionalista? Ezt büszkén vállalom. Nincs is abban semmi szégyelnivaló. Az amerikaiak nagyrésze az, egyrésze kész ceremóniát csinál a reggeli zászlófelvonásból, amely zászló akkora mint a ház. Itt pedig ha kirakok egy zsebkendőnyi székely lobogót, akkor már szélsőséges vagyok. Sőt szélsőséges az is aki Magyarországon kiteszi a magyar zászlót és azt nem tudja pontosabban megindokolni, hogy pontosabban, miért is tette ki oda. Szektás? Ugyan már! Az emberre kígyót, békát rámondanak, miközben azt sem tudják mit is csinál (csinált) pontosan és keverik közben a fogalmakat. Szóval, aki tesz is valamit, az hülye. De hiszen ugyanaz van a látszólagos érdekvédelmi szervezetünk programjában is mint amit a magamfajták tesznek is, nem csak beszélnek róla. Megszóljuk a papot, mert nem csak vízet prédikál, hanem azt is iszik? Azt mondom: fogjunk össze és harcoljuk ki azt ami megillet minket! Harcoljuk ki azt gyermekeink érdekében! "Nem adjuk fel, Testvéreim, harcra fel!"(EF, Nem adjuk fel)
Nemrég a fenti sorokra akadtam miközben Kós Károly életéről olvasgattam. Nem mintha eddig teljesen másat hittem volna, de ez a kis szövegrészlet is erősített abbeli hitemben, hogy azért nincs autonómiánk vagy függetlenségünk, mert nem harcolunk érte, mert nem igényeljük azt. Nem arról a néhány emberről beszélek, akik tesznek is valamit és akiket ezért eltévelyedettnek , fasisztának, horthystának, nacionalistának, szektásnak és még ki tudja minek neveznek. Eltévelyedett? Hát ha ezt jelenti a hazaszeretet, akkor az vagyok jómagam is. Fasiszta? Szó sincs róla? Horthysta? Miért ne? Vitéz nagybányai Horthy Miklós volt az aki Magyarországon a trianoni békeszerződést követő proletárdiktatúra összeomlása után megszilárditotta a hatalmat Magyarországon és megtörtént kormányzása idején Észak-Erdély és Székelyföld anyaországhoz való visszacsatolása. Nacionalista? Ezt büszkén vállalom. Nincs is abban semmi szégyelnivaló. Az amerikaiak nagyrésze az, egyrésze kész ceremóniát csinál a reggeli zászlófelvonásból, amely zászló akkora mint a ház. Itt pedig ha kirakok egy zsebkendőnyi székely lobogót, akkor már szélsőséges vagyok. Sőt szélsőséges az is aki Magyarországon kiteszi a magyar zászlót és azt nem tudja pontosabban megindokolni, hogy pontosabban, miért is tette ki oda. Szektás? Ugyan már! Az emberre kígyót, békát rámondanak, miközben azt sem tudják mit is csinál (csinált) pontosan és keverik közben a fogalmakat. Szóval, aki tesz is valamit, az hülye. De hiszen ugyanaz van a látszólagos érdekvédelmi szervezetünk programjában is mint amit a magamfajták tesznek is, nem csak beszélnek róla. Megszóljuk a papot, mert nem csak vízet prédikál, hanem azt is iszik? Azt mondom: fogjunk össze és harcoljuk ki azt ami megillet minket! Harcoljuk ki azt gyermekeink érdekében! "Nem adjuk fel, Testvéreim, harcra fel!"(EF, Nem adjuk fel)
2010. január 22., péntek
Eminovici Mihály (Mihai Eminescu), a szeparatista
„Tu-i spui că naţiunea română vrea cutare şi cutare lucru, el [î]şi răspunde că naţiunea română nici nu esistă. Apoi înţelege-te cu un astfel de om! Noi românii nu putem înainta decât cu desconsiderarea totală a acestor oameni transcedentali, cu cari ne-a lipit un ucaz al tronului şi de cari un decret drept ne poate tot aşa dezlipi. Vina în fine nu e a lor, pentru că generaţiunea ca atare nu are vina falsei direcţiuni a spiritului său. Vina acestei discreţiuni o au descreeraţii lor de magnaţi, a căror vanitate i făcea să creadă cum că în această ţară, ce e mai mult a noastră decât a lor, ei vor putea maghiariza până şi pietrele.”
(Eminescu Mihály, Ecuilibrul(részlet) – 1870 április 22-29)
A fenti sorokat írta valamikor Eminescu a román függetlenségről. Nem tudom, lehet a szemeim csalnak, de mintha ismerős lenne nagyon a helyzet. (Azt mondod, hogy a román nemzet ezt meg azt akar, ő meg azt mondja, hogy a román nemzet nem is létezik. Értesd meg magad egy ilyen emberrel! Mi románok nem tudunk haladni csak ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk ezekek az érzéketlen embereket, akikhez a korona parancsa ragasztott, és akiktől egy igazságos dekrétum szintúgy elszakaszthat. A hiba végülis nem az övéké, mert a nemzedék nem viselheti a szellemisége rossz irányításának a bűnét. A hiba az eszement nagybirtokosaikkal van, akikben hiúságuk elhitette, hogy ebben az országban, amely inkább a miénk mint az övéké, magyarosítani tudják még a köveket is.(szabad fordítás)) Nézzük csak egy kicsit a szöveget, majd játszadozzunk el a dőltbetűs szavakkal kicsit... Ugy-e mondtam, hogy ismerős a helyzet? Akkor mire várunk? Eminovici megadta a választ a mi problémánkra is: ki kell harcolni azt az „igazságos dekrétumot”, ami által „elszakadhatunk”, legyen szó Erdélyről vagy szűk kis hazánkról, Székelyföldről.
(Eminescu Mihály, Ecuilibrul(részlet) – 1870 április 22-29)
A fenti sorokat írta valamikor Eminescu a román függetlenségről. Nem tudom, lehet a szemeim csalnak, de mintha ismerős lenne nagyon a helyzet. (Azt mondod, hogy a román nemzet ezt meg azt akar, ő meg azt mondja, hogy a román nemzet nem is létezik. Értesd meg magad egy ilyen emberrel! Mi románok nem tudunk haladni csak ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk ezekek az érzéketlen embereket, akikhez a korona parancsa ragasztott, és akiktől egy igazságos dekrétum szintúgy elszakaszthat. A hiba végülis nem az övéké, mert a nemzedék nem viselheti a szellemisége rossz irányításának a bűnét. A hiba az eszement nagybirtokosaikkal van, akikben hiúságuk elhitette, hogy ebben az országban, amely inkább a miénk mint az övéké, magyarosítani tudják még a köveket is.(szabad fordítás)) Nézzük csak egy kicsit a szöveget, majd játszadozzunk el a dőltbetűs szavakkal kicsit... Ugy-e mondtam, hogy ismerős a helyzet? Akkor mire várunk? Eminovici megadta a választ a mi problémánkra is: ki kell harcolni azt az „igazságos dekrétumot”, ami által „elszakadhatunk”, legyen szó Erdélyről vagy szűk kis hazánkról, Székelyföldről.
2010. január 21., csütörtök
2010. január 15., péntek
Eminovici Mihály (Mihai Eminescu), a hungarofób
"Celei mai decăzute populace din Europa, a cărei vanitate nu e decât o lungă şi scârboasă donquixotiadă. Căci ce au aceşti oameni ca să ne superiorizeze? Au ei limbă? Au ştiinţe? Au arti? Au legislaţiune? Au industrie? Au comerţ? Ce au?
Limba? Ar trebui să li ife ruşine de ea. Sunetele îngrozesc piatra; construţiunea, modul de înşira cugetările, de a abstrage noţiunile, tropii, cu un cuvânt spiritul infiltrat acestui material grunzuros, sterp, hodorogit, e o copie a spiritului limbii germane. Ei vorbesc germăneşte cu material de vorbă unguresc.
Ştiinţe? Ce au descoperit ei nou în ştiinţe? Prin ce au contribuit ei la înaintarea omenirei? Istoria civilizaţiunei a înregistrat numai o nulă.
Lagislaţiune? Drepturi şi legi sînt într-o eternă contrazicere. E o compilaţiune răutioasă şi nerumegată a principielor celor mai contradictorie, principie care se escludunul pre altul. Alături cu o constituţiune nedreaptă şi parţială, liberală însă pentru unguri, găseşti legi din evul mediu mai barbare decât barbaria.
Arte şi literatură? O traducţiune rea din limba germană, şi ştie toată lumea cât de rea poate să fie o traducţiune. Industria? Germană. Comerţul?În mîna evreilor.” (Eminescu Mihály, Ecuilibrul(részlet) – 1870 április 22-29)
A fenti sorokat írta valamikor Eminescu a magyarokról. A feltett kérdésekre válaszolnék pár szóban.
Van-e a magyarságnak nyelve? Hát gondoljunk bele: a magyar nyelv kialakulását a Kr.e. 11. századra teszik és első írásos nyelvemlékeink a Kr.u 12. század elején jelentek meg (teljesen magyar nyelvű szöveg), míg a román nyelv kialakulása a Kr.e. 3. és Kr.u. 3. század között történt és az első írásos nyelvemlék a Kr.u. 16. század elejére tehető (teljesen román nyelvű szöveg).
Van-e tudományunk? Na ne vicceljünk! A magyarok a világon egyikek, akik a legtöbb Nobel díjas tudóst adták és rengeteg felfedezéssel gazdagították a világot; felfedezések, találmányok amelyek nélkül el sem tudnánk képzelni mai életünket. Biztonsági gyufa (talán ezzel gyújtott Eminescu pipára vagy cigarettára), szódavíz és dinamo (talán ezeket még használta E. is), telefonközpont, helikopter, C-vitamin, golyóstoll, holdradar, holográf, számítógép, büvös (Rubik) kocka. Ismerősek ugy-e? Ezek csak a leghíresebbek.
Törvények? Szent István király intelmei Imre herceghez – az egyik legkorábbi alkotmánynak is vehetnénk, vagy II András 1222-es törvénycikkeit (Aranybulla) sem kell elfelejteni.
Művészet és irodalom? Hát szerintem ezek már magukért beszélnek és nem kell szavakat pazarolni rá.
Hogy az ipar német? Lehet. Nem tudom. A kereskedelem pedig zsidó kézben? Na ebben lehet hogy igaza van.
(Eminescu születésnapjára)
Limba? Ar trebui să li ife ruşine de ea. Sunetele îngrozesc piatra; construţiunea, modul de înşira cugetările, de a abstrage noţiunile, tropii, cu un cuvânt spiritul infiltrat acestui material grunzuros, sterp, hodorogit, e o copie a spiritului limbii germane. Ei vorbesc germăneşte cu material de vorbă unguresc.
Ştiinţe? Ce au descoperit ei nou în ştiinţe? Prin ce au contribuit ei la înaintarea omenirei? Istoria civilizaţiunei a înregistrat numai o nulă.
Lagislaţiune? Drepturi şi legi sînt într-o eternă contrazicere. E o compilaţiune răutioasă şi nerumegată a principielor celor mai contradictorie, principie care se escludunul pre altul. Alături cu o constituţiune nedreaptă şi parţială, liberală însă pentru unguri, găseşti legi din evul mediu mai barbare decât barbaria.
Arte şi literatură? O traducţiune rea din limba germană, şi ştie toată lumea cât de rea poate să fie o traducţiune. Industria? Germană. Comerţul?În mîna evreilor.” (Eminescu Mihály, Ecuilibrul(részlet) – 1870 április 22-29)
A fenti sorokat írta valamikor Eminescu a magyarokról. A feltett kérdésekre válaszolnék pár szóban.
Van-e a magyarságnak nyelve? Hát gondoljunk bele: a magyar nyelv kialakulását a Kr.e. 11. századra teszik és első írásos nyelvemlékeink a Kr.u 12. század elején jelentek meg (teljesen magyar nyelvű szöveg), míg a román nyelv kialakulása a Kr.e. 3. és Kr.u. 3. század között történt és az első írásos nyelvemlék a Kr.u. 16. század elejére tehető (teljesen román nyelvű szöveg).
Van-e tudományunk? Na ne vicceljünk! A magyarok a világon egyikek, akik a legtöbb Nobel díjas tudóst adták és rengeteg felfedezéssel gazdagították a világot; felfedezések, találmányok amelyek nélkül el sem tudnánk képzelni mai életünket. Biztonsági gyufa (talán ezzel gyújtott Eminescu pipára vagy cigarettára), szódavíz és dinamo (talán ezeket még használta E. is), telefonközpont, helikopter, C-vitamin, golyóstoll, holdradar, holográf, számítógép, büvös (Rubik) kocka. Ismerősek ugy-e? Ezek csak a leghíresebbek.
Törvények? Szent István király intelmei Imre herceghez – az egyik legkorábbi alkotmánynak is vehetnénk, vagy II András 1222-es törvénycikkeit (Aranybulla) sem kell elfelejteni.
Művészet és irodalom? Hát szerintem ezek már magukért beszélnek és nem kell szavakat pazarolni rá.
Hogy az ipar német? Lehet. Nem tudom. A kereskedelem pedig zsidó kézben? Na ebben lehet hogy igaza van.
(Eminescu születésnapjára)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
