2010. június 3., csütörtök

MEGEMLÉKEZÉS TRIANONRÓL

Trianon 1920 - Párizs 1947

Ez a kis összefoglaló csak parányi töredékét elemzi e két  "Békeszerződés" okozta szörnyű tragédiának.
Aki nem érti: mi és miért történik ma, a XX. század végén, - amikor műholdak keringenek és internetek cikáznak az éterben, - KÖZÉP? -KELET EURÓPÁBAN, EGÉSZ EURÓPÁBAN, Sőt az  EGÉSZ NYUGATI VILÁGBAN, - az olvasson tovább!
És akit ez a kis adathalmaz már eléggé megrázott, kutasson és olvasson tovább az idecsatolt TRIANON-IRODALMI lista könyveiben.
Mert - tetszik, vagy nem, - amíg az itt vitatott problémák meg nem oldódnak, NEM LESZ BÉKE sem a Kárpát medencében, sem Európában. Ez a probléma olyan súlyú, mint a Közel-keleti, - csak most éppen agyonhallgatott....
1920 június  4.-én a Trianoni Békediktátum az ezeréves történelmi Magyarországot nem megbüntette, hanem csaknem kivégezte!

A "Nemzetiségek Felszabadítása" hangzatos címszó alatt elvették területének és lakosságának több mint  kétharmadát, köztük 4 millió magyart, megsemmisítettek egy földrajzi, gazdasági és történelmi  egységet. E közben új "utódállamokat" kreáltak nagyobb nemzetiségi, kulturális, vallási, politikai és faji feszültségekkel, mint amilyenek valaha is léteztek a Kárpát medencében.

Ez az igazságtalan "béke-rendezés":
- Tartósan, gyűlölködve egymás ellen hangolta a terület népeit,
- Kirobbantotta a MÁSODIK VILÁGHÁBORÚT legalább 30 millió ember halálát okozva,
- A Pángermán és Pánszláv érdekütközések kiélesítésével utat nyitott először a Hitler-német majd  a Szovjet-orosz barbár elnyomás előtt a köztük élő kis  népek terhére,
- 100 millió Közép-Keleteurópai negyven éves elnyomása, a HIDEGHÁBORÚ terhei,
-  politikai stabilitás és történelmi megbékélés hiánya és  nagyhatalmi felelőtlen mesterkedések szükségszerűen vezettek ahhoz a bomlási folyamathoz, amely még ma is tart. Nincs többé Csehszlovákia, Szovjetunió, Jugoszlávia most esik szét kegyetlen belső harcokban, de az egykori magyar Délvidéken a szerbek még önkormányzatot sem hajlandók adni az ott élő magyaroknak.
Határok változnak naponta világszerte, az újonnan alakult Szlovákia miniszterelnöke meg "népességcseréről", - azaz (ismét) magyarok  kitelepítéséről beszél.

Ha a bölcs nyugati politikusok a második világháború után jóváhagyják a korábbi, nemzetközi megegyezéssel elért, a néprajzi elveket érvényesítő terület-visszacsatolásokat, Közép-Európa kis nemzetei már akkor végleges békét köthettek volna. Nem tették! Ki a felelős mindezért?
Egyetlen kormánynak, vagy un. "társadalmi rendnek" SINCS JOGA eltitkolni TRIANON GYÁSZOS TÖRTÉNETÉT a következő generáció elől! Ne tűrjük, hogy a "POLITIKAILAG KORREKT GONDOLKOZÁSNAK" keresztelt bűnös történelemhamisítás elzárja az ifjúságtól az igazi tények  ismeretét! Ez fontos nemzetnevelési érdek.
TŰZZÜK ISMÉT NAPIRENDRE A TRIANON PROBLÉMÁT!

Történelmi háttér.
 


Milyen is volt a Trianon előtti Magyarország?

Az 1848-49 Szabadságharcot csaknem 20 éves megtorló osztrák elnyomás, a "Bach korszak" követte. 1867-ben Deák ferenc, a "haza bölcse" összehozta a kiegyezést a Habsburg házzal. Ferencz József és Erzsébet királyné koronázását hatalmas ipari, kereskedelmi, kulturális és nemzetépítő fellendülés követte.

Az ország lelkesen ünnepelte 1896-ban az ezeréves jubileumot, a "Milleneumot". Épült a parlament, múzeumok, a Hősök tere, középületek sora, bányák nyíltak, utak, vasutak épültek, megnyílt Európa első földalatti vasútja, izmosodott a "legnagyobb magyar" Széchenyi által megálmodott hitel és bankrendszer, "aranykorona értékben" telek-könyvezték a földeket.

Nagy írók, költők, zeneszerzők emelték a kultúrális szinvonalat. Az operaház Erkel: "Bánk Bán" és "Hunyadi László" dalműveit, a Nemzeti Színház Madách: " Ember Tragédiája" drámáját és a népszinmű: "Vén Gazembert" játszotta...

Az Eötvös féle "klasszikus liberalizmus", a gazdasági fejlődés-hozta viszonylagos jólét, a csaknem kedélyes parlamenti politizálás eltakarta a még mindíg majdnem feudális földbirtokpolitikából és etnikai mozgolódásokból eredő társadalmi feszültségeket. Mikszáth Kálmán politikai karcolatain a "Borszem Jankó" tréfáin nevetett az ország. Ez volt a "boldog békeidő" a K.u.K. Osztrák-Magyar kettős Monarchiában...

De a háttérben, nyugati egyetemeken, szabadkőműves páholyokban, előkelő angol klubbokban, és az "újgazdag" pénzvilágban, tehetséges, becsvágyó, de nem túl lelkiismeretes értelmiségiek, mint a cseh T. Masaryk, vagy E. Benes egy új Közép-Európa rendről és a Habsburg-Birodalom romjain majdan épülő UTÓDÁLLAMOKRÓL álmodtak és tervezgettek. Az Osztrák-Magyar politika nem sok ügyet vetett erre, pedig mögöttük még sokkal nagyobb erők is működtek:

a pánszláv eszme "alapkőletétele" 1706-ban Szentpétervár alapításához kötődik. Akkor még a cári Oroszország csak egy melegtengeri kikötőt akart, de a XX. században már pontosította ezt: az ADRIÁRA KERESETT KIJÁRÁST.

A pánszláv politika szálláscsinálói a nagy hatalommal rendelkező orthodox pópák voltak, akik minden balkáni népet az orosz terjeszkedési szándék szolgálóivá tudtak tenni,- a katolikus Horvátország és Szlovénia kivételével. A horvát-szlovén-dalmát rendek már az 1764 évi Országgyűlésen félelmüket fejezték ki az orosz-szerb tervek ellen. A XX. század elején az oroszok már nyíltan beszéltek a NAGY-SZERBIA hegemóniáról, amely magába olvasztja Magyarország déli részét, Boszniát és Hercegovinát Horvátországgal és szlavóniával együtt. Mindezt már 1921-ben POINCARÉ francia elnökkel is tárgyalták.

(Mintha csak 1997-es híreket olvasnánk)

Ehhez járultak keletről a "Nagy Románia" törekvések igen erős francia támogatással.
 

ELSŐ VILÁGHÁBORÚ 1914 július 28 - 1918 november 11.

 A hivatalos történetirás úgy tanitja, hogy 1914. június 28.-án a szerb nacionalista diák, Gavrilo Princip, Szarajevóban meggyilkolta Ferencz Ferdinánd trónörököst és ez a merénylet hozta a véres Elsö Világháború kitörését.
 Tény, hogy a szerb kormány tudott az összeesküvésről, azt megakadályozni nem próbálta és az osztrák 48 órás ultimátumra nem válaszolt. Valóságban ez csak a szikra volt, amely lángra robbantotta a bonyolult nagyhatalmi feszültségek lőporhordóit.
 Magyarországnak ezekben a versengésekben semmi érdeke nem volt.
 Történelmi okmányok bizonyitják, hogy a magyar miniszterelnök, TISZA ISTVÁN, mindent elkövetett a háború megakadályozására.
Hazug minden állitás, amely a világháború kitöréséért Magyarországot vádolja. A nemcsak területi, de sokkal súlyosabb etnikai csonkitásokkal végződótt háború kirobbantásában MAGYARORSZÁG NEM BŰNOS VOLT, HANEM CÉLPONT ÉS VÉGÜL ÁLDOZAT!! Ráadásul a cári Oroszország helyett egy új hóditó lépett a színre: a SZOVJETUNlÓ.
 1914-ben a hatalmas fegyverkezés jóformán világszerte mutatta a nagy összecsapás közelségét. A nagyhatalmi érdekösszeütközések, a gyarmatokért és piacokért futó versengés, a gazdasági háború, a Pánszláv és Pángermán birkózás új fejezete,- mind riasztó jelek voltak a béke láthatárán.
 Az egymást követö balkáni "kisháborúk" kiélezték a nemzetiségek közötti gyűlöletet,' és ez sajnos Magyarországra is átcsapott. A mesterségesen szitott ellentét a nemzetiségek között az egész Osztrák-Magyar Monarchián belül egyre élesebbé vált.
A merénylet után hiressé (hirhedtté!) vált SZARAJEVO legjobban mutatta az új helyzetet: a' TÖRTÉNELMILEG KIALAKULT VALLÁSI TÖRÉSVONAL: ORTHODOX-MOHAMEDÁN-! KATOLIKUS (= nyugati keresztény és keresztyén). Csaknem 100 év után a helyzet alig változott, legfejlebb tovább élesedett.
 Ez a törésvonal Leningrádtól (Szentpétervár) Isztambulig és Fiuméig ma is fő bánata az útjába került szerencsétlen népeknek. A vallási különbségek pedig csupán elfedik a történelmi, kulturális, gazdasági, faji, nyelvi és egyéb különbözőségek sorát.
( Nyugat-Kelet)
 A szarajevói merénylet után néhány héten belül már tisztán álltak a frontok és ömlött' a vér: egyik oldalon összesen 32 ország, francia, orosz, angol, amerikai és később olasz politikusok vezetésével, a kedvesen hangzó "ENTENTE CORDIALE", azaz "Szivélyes Egyesülés" elnevezéssel. Természetesen idetartozott a "KIS ANTANT" szövetségbe tömörült' cseh, szerb, román blokk is, amely a háború után, - győztesként,- UTODÁLLAMOK néveni erősitette összetartozását magyarellenes szerzödésekkel.
A front másik oldalán Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia állt két kisebb szövetségessel, a "KÖZPONTI HATALMAK" néven harcolva.
 Ez a háború 65 MILLIÓ EMBERT MOZGÓSÍTOTT, 8.5 MILLIO HALOTTAT és 21 MILLIO SEBESÜLTET eredményezett.
 Három év után, 1917-ben a központi csapatok majdnem minden fronton ellenséges területen álltak, gyözelem, vagy egy véres dőntetlen is lehetségesnek látszott, amikor 1917 január 22-én Amerika belépett a háborúba az Antant oldalán. A hatalmas US megjelenése, friss csapatokkal, tankokkal, kimerithetetlen anyagi erőforrásokkal, tengeri blokáddal végleg eldöntötte a háború sorsát.
 Ez igy lett, annak ellenére, hogy Oroszországban 1917 november 7-én kitört forradalom, az új bolsevik kormány letette a fegyvert és a németeknek nagy engedményeket téve aláírta a Brest Litovszki békét.
 De nekünk már ez sem segitett. A magyar-osztrák csapatok a frontokon ugyan ne álltak vesztésre, de az éhező és megnyomoritott hátország, belefáradva a háborúba, megmérgezve a futótűzként terjedő bolsevista propaganda által, összeomlott.
 1918 október 25-én a "Demokrata Gróf", Károlyi Mihály az újonnan alakito "NEMZETI TANÁCS" útján Budapesten gyakorlatilag átadta a hatalmat a magyarországi bolsevistáknak.1918 október 31-én TISZA ISTVÁNT, a háborús miniszterelnököt részeg, szökött katonák agyonlőtték, kitört a vörös forradalom, és a börtönből kiszabaditott Kun Béla proletárdiktatúrája rászabadult az országra.
 1918 november 1-én a hadügyi népbiztos, Linder Béla kiadta a parancsot a fegyverletételre. A katonák otthagyták a frontokat, a magyar határok őrizetlenek maradtak, teljes katonai, gazdasági és közigazgatási összeomlás következett.
 Az országot ellenörzés nélkül razziázták a "föcsekista" SZAMUELLY TIBOR vezetése alatt a nemzeti érzésű hazafiakat tömegesen akasztó "LENIN FIÚK".
 Határainkon a szövetségesek által, a fegyverszünet ellenörzésére kiküldött generálisok is elvesztették az ellenörzést. A cseh, román és szerb csapatok,- mintegy vezényszóra megszegték a fegyverszüneti megállapodásokat, ÁTLÉPTÉK AZ AMÚGY SEM PONTOSAN MEGÁLLAPÍTOTT DEMARKÁCIÓS VONALAKAT és ellenállás nélküli területtfoglalásba kezdtek.
 Hiába próbált késöbb a a proletár-kormány egy új VÖRÖS-HADSEREGET felállitani, gyakorlatilag hamarosan az ország nagyrésze megszállás alá került.
Látva a nagy veszélyt, sok régi magyar tiszt is csatlakozott ehhez az új "vörös" hadsereghez. Egyes helyeken,- különösen a felvidéken - némi sikereket is értek el,- de a végén még BUDAPEST IS ROMÁN MEGSZÁLLÁS ALÁ KERÜLT.
Ehhez járult, hogy szövetséges körökben valóságos pánikot keltettek a budapesti , fejlemények. A bolsevista mozgalmat Európa közepén meg kell állitani, ehhez a Románokat felhasználni is jogos, a magyarokat pedig MEG KELL BÜNTETNI! Ez lett a jelszó nyugaton.
 Pedig az igazi vörös veszély gyakoriatilag csak 133 napig tartott.
 Szegeden ugyanis HORTHY MIKLÓS, az Osztrák-Magyar Monarchia volt tengernagyának vezetésével már szervezödött az új MAGYAR NEMZETI HADSEREG. Ennek élén, 1919 NOVEMBER 13-ÁN HORTHY MIKLÓS BEVONULT BUDAPESTRE.
 Ugyanakkor a Románok, Antant utasításra kiürítették Budapestet, viselkedésüknek, rablási módszereiknek, a magyar veszteségek és károk összesitésének külön irodalma van. Mindent vittek, amihez hozzáfértek!

BÉKETÁRGYALÁS - BÉKEDIKTÁTUM.

 Magyarország csak 1920 január 5-én kapott meghivást, -az addigra már jól előrehaladt Béketárgyalásra. Akkor sem engedték be a magyar megbízottakat, hanem csak kész formában átnyújtották nekik a feltételeket. Ráadásul a magyar küldöttséget rendöri felügyefet alatt bezárták a "Chateau de Madrid" börtönszerű palotába. Ez a bánásmód egy új mélypontot jelentett a nemzetközi diplomácia történetében.
 Az egész eljárásra ráütötte bélyegét a francia revans-szellem, a csehek, románok, szerbek magyar-gyűlölete és a megtervezett "UTODÁLLAMOK" vezetőinek fondorlatos mohósága. P. GIBBS angol újságíró részeg haláltáncnak.("DANCE MACABRE") nevezte az egész komédiát.
Hiába próbálta mindezt mérsékelni a jóindulatú, de naiv amerikai elnök, W.WILSON és időnként Lloyd GEORGE angol miniszterelnök, minden vonalon a francia miniszterelnök CLEMENCEAU és a cseh BENES szava döntött. A légkört jól jellemzik Raymond POINCARÉ francia köztársasági elnök a konferenciát megnyitó szavai: "..most már csak az van hátra, hogy a GYOZELEM MINDEN GYÜMOLCSÉT LEARASSUK, ÖNÖKKEL EGYÜTT!"
Holott Thomas Woodrow WILSON 14 pontjával meghirdette az örök békét, melyben nem diktátumok, hanem NÉPSZAVAZÁS fogja eldönteni a.határvitákat. A béketeremtés asztalánál nem győztesek és legyőzöttek fognak tárgyalni, hanem egyenrarrgú nemzetek; akiket egyképpen megillet a legszentebb jog: A:NÉPEK ÖNRENDELKEZÉSI JOGA.
 Mindezek nem kerültek megfontolásra.
 A francia M. MILLERAND legalább próbált magyarázatot találni a vad és ésszerűltlen döntésekre valahogy így:
"A NÉPESSÉG A KÁRPÁT MEDENCÉBEN ANNYIRA KEVERT; HOGY LEHETETLEN A NÉPRAJZI ÉS POLITIKAI HATÁROKAT. ÖSSZEHOZNI "... Tette ezt abban a levelében, melyben a HATÁRMÓDOSÍTÁS LEHETŐSÉGÉT majd a NÉPSZÖVETSÉGEN keresztül ígérte!
Magyarázatai nem terjedtek ki arra, hogyan kerültek tiszta magyar lakosságú városok, falvak és vidékek, tehát olyan országrészek, ahol a LAKOSSÁG NEM KEVERT, - az utódállamok határain belülre??
 Még Németország is kapott 4 helyen népszavazási jogot, nekünk csak egy kis helyen (SOPRON,- a "hűség városa") sikerült ezt kiügyeskedni -Ausztriával szemben.
 Maga MASARYK, az új Cseszlovákia elnöke, így nyilatkozott Pozsonyban 1919 május 27-én: "..őszintén bevallom az új országunkban OLYAN KEVÉS MAGYART SZERETNÉK, amilyen kevés csak lehetséges..".Nem tartotta, kivánatosnak a DUNÁT, mint határt, de marshal FOCH, francia tábornok ragaszkodott a DUNA -HATÁRHOZ,- STRATÉGIAI OKOKBOL. KATONAI MEGFONTOLÁSOK, VASÚTVONALAK, BÁNYÁK, ERDŐK,FOLYÓK, TERMÉSZETI KINCSEK, MIND-MIND vizsgálatra kerültek, csak AZ EMBEREKET ADTÁK, VETTÉK, CSERÉLTÉK, MINT INGÓSÁGOKAT!
 Mindenki térképeket rajzolt. Az itt-ott feltünő józanabb hang elveszett a zajos sürgésforgásban és osztozkodásban. Hiába intett Lloyd GEORGE: "..nem lesz béke Dél-Kelet Europában, amig az új országok nagy Magyar "Irredenta" tömegeket tartanak határaikon belül".. Elóször szólt bele a vitába az angol felsőházban LORD ROTHEMERE, aki AZONNALI HATARMODOSÍTÁST követelt, mondván, hogy egy revizió néprajzilag, gazdaságilag, közlésileg és közlekedésileg egyaránt logikus és indokolt.
 A "Napkirály", XIV. Lajos VERSAILLES-PALOTÁJÁNAK TRIANON szárnyában nyújtották át a magyar küldöttségnek a már,- távollétünkben - véglegesített békefeltételeket.
A küldöttség vezetője, gróf APPONYI ALBERT, aki tudásban, történelmi és politikai éleslátásban toronyként magasodott a fegyelmezetlen, fecsegö konferencia fölé, HÁROM NYELVEN elmondott megrázó beszédben figyelmeztetett igazságtalan eljárásuk következményeire. Hiába!
Jegyzőkönyvbe került, ahogy TARDIEU dühösen közbekiáltott: "..akármit is beszél, a békefeltételek maradnak!"..
Apponyi népszavazást kérő nagyhatású beszédét TELEKI PÁL néprajzi térképekkel, 600 oldalas történelmi, gazdasági és kultúrális tényekkel zsúfolt beadvánnyal támasztotta alá. Meg sem nézték,- elutassították.

 Álljon itt azoknak a névsora, akik ezeket az embertelenségeket irányitották: CLEMENCEAU, BENES, TARDIEU, BRATIANU, VESNICH ÉS AZ ANGOL (később) PROFESSZOR: SETON WATSON, aki háttérből irányitotta a Kis Antant romboló munkáját. Nem volt igazán barátunk a konferencián. Csak az OLASZ NITTI és ORLANDO, a miniszterelnök próbáltak érdekünkben szólni,- sikertelenül.
 Idetartozik, hogy az olaszokkal voltak (és vannak) közös érdekeink: nekik is vannak vitáik a szerbekkel. ("ellenségem ellensége - nekem barátom!?)
 Külön tragédiája ennek a békekonferenciának, hogy Wilson és az Amerikai Kongresszus,- belefáradva az eredménytelen vitákba - visszavonult és magára hagyta a torzsalkodó, rövidlátó Európát.
 A TRIANONI BÉKESZERZÖDÉST AZ AMERIKA1 KÖVET ALÁÍRTA UGYAN, DE AZ AMERIKAI KONGRESSZUS SOHA NEM RATIFIKÁLTA! A NÉPSZÖVETSÉGET IS AZÉRT ALAPÍTOTTÁK 1919 ÁPRILIS 29-ÉN, HOGY MAJD A FELMERÜLŐ HATÁRKÉRDÉSEKET ELIGAZÍTSA. AMERIKA ENNEK MUNKÁJÁBAN SEM VETT RÉSZT.
 Érdemes megemlíteni, hogy az. USA 1921-ben KÜLÖNBÉKÉT KÖTÖTT MAGYARORSZÁGGAL.
 Sajnálatos, hogy még az osztrákok sem voltak mellettünk: Charles RENNER kancellár Benessel tárgyalt egy CSEH-SZERB folyosó kialakításáról Magyarországon keresztül, hogy az északi és déli szlávok végre egyesüljenek. Szerencsére legalább ebből nem lett semmi.
Az azonban nem biztos, hogy ezt az álmot feladták: még 1965-ben is-. a TORONTO TELEGRAM január 2-i számában megjelent egy olyan Európa térkép, amelyen nincs Magyarország!
 A békekonferencián kivül azonban sok barátunk jelentkezett. Az angol képviselőházban ASOUITH, NEWRON ÉS BRUCE KÉPVISELÖK VEZETÉSÉVEL EGY NAGY CSOPORT, A LORDOK HÁZÁBAN ROTHEMERE, OLASZORSZÁGBAN NITTI ÉS MAGA ORLANDO ÁLLTAK MELLÉNK.
 A magyar kormánynak nem volt választása: Teljes blokád alatt, minden oldalról megsemmisitéssel fenyegetve el kellett fogadnia a gyilkos BÉKEDIKTÁTUMOT. Végül a kormány tagjai "sorshúzással" döntötték el: ki legyen az a szerencsétlen aki a megcsonkított ország nevében aláirja a szégyenteljes okmányt. Dr. BENÁRD ÁGOSTON, népjóléti miniszterre esett a sors választása. Meg is szenvedett érte, ártatlanul: 25 évvel késöbb az amerikai O.S.S. tartóztatta le nyugaton és szállitotta Budapestre az akkor éppen a második világháború utáni vérfürdővel buzgolkodó bolsevik budapesti kormánynak.
 A TRIANONI BÉKESZERZŐDÉST aláiró magyar kormány abban is reménykedett, hogy a XIX. § és a Népszövetségi Alapokmány, valamint M. MILLERAND francia képviselő garancia levele biztosítja Magyarországnak a revizió jogát.
 Ezeket próbálta Benes ellensúlyozni az 1919-20-21-ben egymást követő KIS ANTANT KÖLCSÖNÖS SZERZÖDÉSEKKEL.
TRIANON KÖVETKEZMÉNYEI.- VESZTESÉGLISTÁNK:

 "JAJ A LEGYÖZÖTTNEK" - tanítja a történelmi tanulság.
 A legyözött oldal minden tagországa nehéz kártérítés és területvesztési ütlegeket kapott, de egyik sem hasonlitható MAGYARORSZÁG MEGCSONKITÁSÁHOZ!
 Az ország romokban és nyomorban hevert, amikor az új "magyar" honvédelmi miniszter, LINDER Béla kiadta a parancsot: "Nem akarok katonát látni...." (állítólag hozzátette: "a határon kívül!"...)
 De hol van a határ?- Nyitva!- Őrizetlen!
És minden irányból özönlenek befelé az új "honfoglalók". Nincs ellenőrzés, nincs szerződés, nincs demarkációs vonal, nincs népszavazás! Mire a zürzavar valamennyire tisztázódott, már birtokon belül voltak. Megint érvényesült a régi nyugati (talán római) joggyakorlat: A JOG FELE - A BIRTOKLÁS! Trianon esetében az egész jog a birtoklás lett!
 Számokban így nézett ki a szörnyű TRIANONI ÁTRENDEZÉS:
A történelmi Magyarország 325,000 km2 és 20,831.000 lakosából elcsatoltak:
CSESZLOVÁKIÁHOZ   63,000 km2 -t és 3,570.000 lakost (ebből 1,702.000 szlovák)
ROMÁNIÁHOZ    102,000 km2 -t és 5,265.000 lakost (ebböl 2,465.000 román)
SZERBIÁHOZ    (Jugoszlávia) 63,OOO km2-t és 4,122.000 lakost (ebböl 1,029.000 szerb és 1,727.000 horvát)
AUSZTRIÁHOZ 4 000 km2-t és 358.000 lakost (ebbál 232.000 osztrák)

   ÖSSZESEN 232,000 km2 és 13,315.000 lakos

TRIANON MAGYARORSZÁGOT IS UTÓDÁLLAMNAK TEKINTI, EZÉRT
 MEGHAGYOTT 93.000 km2-t és 7.516.000 magyart.
(Horvátország önálló társországként volt tagja a Monarchiának: 42.000 km2 területtel és 2,621.000 lakossal. Ezek a számok részei a fenti.Szerbiához csatolt adatoknak. A horvátok ugyanis csaknem ugyanúgy szenvedtek a szerb uralom alatti új Jugoszláviában, mint a magyarok Vajdaságban. 70 évig vártak, hogy ismét önállóak lehessenek.

Ez a veszteséglista korántsem teljes. Egyéni tragédiák millióit tetézte az országos lelki és anyagi össszeomlás! Bányák, klasszikus építmények, intézmények, műemlékek, kulturális és jóléti intézmények hosszú sora, az ezeréves MAGYAR ALKOTÓERŐ JELKÉPEI VESZTEK EL ÉS KERÜLTEK SOKSZOR LEROMBOLÁSRA.
Az elcsatolt országrészekből megindultak a kitelepítések és deportálások. A MENEKÜLŐK SZÁZEZREI özönlöttek az új, éhezö CSONKA-MAGYARORSZÁGBA.
Nem volt só, nem volt fa, de kenyérért és élelemért is sorbaálltak az elcsüggedt, fázó tömegek és a románok által meghagyott néhány VASÚTI VAGONBAN LAKO MENEKÜLT CSALÁDOK.
 Határvonalak által KETTÉSZELT FALVAK ÉS CSALÁDOK, UTAK ÉS VASÚTAK, melyek nem vezettek sehova, gyógyszer nélküli kórházak, tanítók nélküli iskolák, vezetők nélküli közösségek szenvedték a pénzromlás és állástalanság átkait.
 1920 március 1-én vitéz nagybányai HORTHY MIKLÓST KORMÁNYZÓVÁ VÁLASZTOTTA A PARLAMENT és röviddel utána megalakult az elsö igazán nemzeti kormány, gróf TELEKI PÁL vezetésével. Hihetetlen nehézségekkel kellett megküzdenie az új országvezetésnek.
 Ha az új térképek megrajzolásával foglalkozó nyugati hatalmak hasonló veszteségeket szenvedtek volna, az például Anglia, vagy Franciaország esetében így nézett volna ki:

 A Kárpát medence nem minden nemzetisége kapta meg Trianontól, amit várt.
A szlovákok és rutének a csehekkel, a horvátok és szlovének a szerbekkel kényszerültek boldogtalan házasságra. A szlovák-cseh PITTSBURGHY EGYEZMÉNY aláírásakor Masaryk 19l9- februárjában kijelentette: " ilyen, hogy szlovák, nem is létezik ". Szlovák tiltakozás, aláírásözön követte ezt sorozatos panaszokkal a cseh elnyomás ellen. Igaz sokszor volt-is okuk: "szabadsághőseiket" agyonlőtték ( Stefanik), vagy bezárták, (Tuka, Hlinka), egyikük ki is jelentette: "..RÖVID IDŐ ALATI' TÖBBET SZENVEDTÜNK A CSEHEKTŐL, MINT A MAGYAROKTÓL EZER ÉV ALATT.."
 RADICS, HORVÁT VEZETÖT 1928-ban Belgrádban a Jugoszláv Parlamentben lőtték agyon, egyik harcostársa pedig- nyilvánosn kijelentette: "ROSSZABBUL JÁRTUNK, MINT A MAGYAROK ALATT, AKKOR TÖBB POLITIKAI SZABADSÁGUNK VOLT.."
 Ezek az összetákolt új országok a NÉGY NAGY által még 1915-ben adott igéretekre épültek: Szerbiának igérték Bosznia, Hercegovina, Dalmácia, Szlovénia, Horvátország tulajdonát. Ez minket kevésbé érdekelt. DE NAGYON ÉRDEKELT, HOGY ODAIGÉRTÉK FIUMÉT, BÁCSKÁT ÉS BANÁTOT IS.
 BÁNÁTOT ROMÁNIANAK IS ODAIGÉRTÉK ERDÉLY ÉS TISZANTÚL JÓRÉSZÉVEL EGYÜTT (Debrecenig és Szegedig) SEMLEGESSÉGÜK JUTALMÁUL. Megkapták Bukovinát, Dobrudzsát és Beszarábiát is, - pedig csak 2 nappal a háború befejezése elött üzentek hadat Németországnak.
 Minden jutalmazott népnek társulnia kellett más nemzetiségekkel, hogy államot tudjon alkotni. Ilyemformán sokkal rosszabb kombinációk keletkeztek, mint Trianon előtt
Vezetö ANTANT - POLITIKUSOK nyilatkozataiból a későbbiekben kiderült: TUDTÁK, HOGY HELYTELEN, IGAZSÁGTALAN ÉS ERKÖLCSTELEN, amiket követeltek és követelnek ma is - mégis hangoztatják.
 Az okozott emberi szenvedés süket fülekre talált.
 Csak a költők írtak fájdalmas allegóriákat onnan ahol már NEM VOLT SZABAD MAGYARUL SÍRNI, CSAK ÍGY LEHETETT KIFELÉ JAJKIÁLTÁST ELJUTTATNI:

Testvéreink, ti drágák odafenn, minket itt fogott a beomló tárna!
Csak fájó sóhajunkkal üzenhetünk hozzátok fel,
a fényes napvilágra.

Éló-halott bányászok idelenn: ülünk és virrasztunk egy mécs körül,
Utolsó mécs ez, lángja egyre sápad
És a sötétség egyre tömörül.

Mi, árnyékok a sir felé növünk, még nézzük egymást holtra váló képünk,
S agyagból mintázzuk már sirkövünk,
És a sziklába kereszteket vésünk.

Kemény, visszhangtalan. és végtelen fejünk fölött a sziklaboltozat,
Meg nem indul Orpheus éneken
S döngetésünkre visszhangot nem ad.

Testvéreink, ti drágák odafenn, zokog-e értünk hét falu harangja?
Sikolt-e érettünk a vészharang?
- Hozzánk a mélybe nem hatol a hangja.

Csak néha-néha szűrődik a mélybe, hozzánk egy finom halk kopogtatás,
Talán csak túlfeszült agyunk zenéje.
Talán csak önön szívünk, - semmi más.

(VÉGVÁRI ÉLŐ S-HALOTT BÁNYÁSZOK, 1920 március. (Reményik Sándor)
 

IGAZSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK!

 Ez a nemzet a XX. században (ismét!) 2 NAGY CSODÁT mutatott az érdemtelen Europának és az egész világnak.
 Az egyik: az 1920 és 1945 között eltelt 25 év alatti "NEM NEM SOHA" nemzedék feltámadása Trianon romjaiból,
 a másik: 1956 "PESTI SRÁCAI", akik 12 nap alatt elfürészelték az "agyaglábú óriás" lábát, és olyan csapást mértek a bolshevik behemótra, amelyből soha kilábolni nem tudott, és amely végleges vesztét is okozta.
 Mindkét esetben teljesen reménytelen alaphelyzetből indultak és mindkét esetben VILÁGTÖRTÉNELMET ÍRTAK.
 1920-tól, HORTHY MIKLÓS országlása alatt meglepően gyorsan helyreállt a rend. A tomboló infláció helyett megszületett a második világháború végéig értékálló, stabil ARANYPENGŐ, helyreálltak a DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK, összefogott az ország és megindult a munka. A nagy gazdasági VILÁGVÁLSÁG ellenére 14 év alatt talpraállt az ország.
Tehetséges IRÓK ÉS KÖLTŐK hangosították az elszakitott 4 millió magyar jajkiáltásait.
"MINDEN MAGYAR FELELŐS MINDEN MAGYARÉRT!" -kiáltotta Szabó Dezsó.
Drámai allegóriákban siratta Erdélyt Végvári. (Reményik Sándor)
 "MARADHAT EZ IGY??- NEM! NEM! SOHA!"- kiáltotta az ország népe.
 "KASSÁT VISSZA! - ERDÉLYT VISSZA! - VESSZEN TRIANON! - LENGYEL-MAGYAR HATÁRT!" - skandálták fáklyásmenettel tüntetö diákok a magyar ügyet legjobban támogató olasz követség elött.
"Csonka Magyarország nem ország, - Egész Magyarország Menyország" hirdette a REVIZIÓS LIGA iskola-plakátja és félárbócra engedték a Szabadság-téri ORSZÁGZÁSZLÓT, amíg Trianon gyásza tart.
 "IGAZSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK!" - harsogta a magyar rádió, az egész magyar sajtó, a külföldi magyar követségek, az összes kormányszervek, társadalmi, túrista és üzleti intézmények, egyetemek és kutatóintézetek és MINDEN MAGYAR belföldön és külföldón. Hazafias és irredenta dalokat énekeltek és verseket szavaltak az iskolásgyerekek, ezirányban dolgozott a Tudományos Akadémia és FELFIGYELT AZ EGÉSZ VILÁG!
1927 június 13.-án LORD ROTHEMERE vezércikket irt saját ujságjában, a nagy példányszámú DAILY MAIL-ban "IGAZSAGOT MAGYARORSZAGNAK" CIMMEL. Vezetésével külön képviselöcsoport foglalkozott folyamatosan a magyar üggyel az angol parlamentben. Rothemere többször kijelentette, hogy a trianoni határok veszélyeztetik Európa békéjét. Sok személyes barátja volt Magyarországon és különbözö kiadványok sorozatával segítette a magyar reviziós törekvéseket. Különösen gyümölcsözö volt a Pesti Hírlap napilap szerkesztőségével, Rákosi Jenővel és a LÉGRÁDI TESTVÉREKKEL ápolt barátsága.
A Daily Mail évekig a "Justice for Hungary" felírattal jelent meg.
A mostani LORD ROTHEMERE (unoka) minden évben BÜKKFÜRDŐN nyaral és most csatolta sajtóbirodalmához a "KISALFÖLD" cimű magyar lapot.(1997)
 MUSSOLINI hatalomra kerülése után azonnal a magyar ügy mellé állt és kijelentette: ".egy békeszerződés nem lehet sírbolt.." Oroszlánrésze volt az elsó és második Bécsi döntésben, melyek 2 millió magyart juttattak vissza az anyaországhoz.
 LEON BLUM, a francia szocialista párt vezetője sürgette, hogy a francia kormány Mussolinit megelőzve álljon a határ-reviziót követelók élére.
 1933-ban Németországban HITLER került uralomra. Amikor az osztrák Anschluss után a német-cseh vita megoldására került sor, HITLER FELAJÁNLOTTA HORTHYNAK AZ EGÉSZ FELVIDÉKET, - ha hajlandó csapatait Csehszlovákia ellen a németekkel egyidöben megindítani. Horthy válasza történelmi tény:.." Igaz, hogy Magyarország revizios politikát folytat, de ezt csak békés úton, az érdekelt népek önrendelkezési jogának érvényesítésével kivánja megvalósítani.."
 MASARYK elnök, a csehszlovák egység szülőapja már jóval korábban maga is kijelentette:.."a túlnyomóan magyar lakosságú területek visszaadásáról igenis lehet tárgyalni"..
 Közben a nemzetközi nyomás eredményeként Csehszlovákiában jelentősen javult az ottragadt magyarok helyzete. Egyre inkább változott a helyzet, ÉRETT A LÉGKÖR A HATÁROK REVÍZIÓJÁRA. GÖMBÖS MINISZTERELNÖK ÉS KANYA KÜLÜGYMINISZTER követeléseit Benes befolyására Párizs ugyan még mindíg visszautasította, de egyre több nyugati politikus látta az 1934-ben elmulasztott alkalmak tragikus következményeit.
 A magyarság történelmi balszerencséje volt, hogy részben az olasz diktátor, MUSSOLINI nyomására végülis HITLER, az u.n. BÉCSI DÖNTÉSEKBEN RAJZOLTA ÚJRA KÖZÉP-EURÓPA TÉRKÉPÉT.
 1938 OKTÓBER 5-ÉN Csehszlovákia megszünt létezni. A tiszta német lakosságú SUDETENLAND Németország része lett, SZLOVÁKIA TISO ELNÖKSÉGE ALATT KIKIÁLTOTTA ÖNALLÓSÁGÁT, A DUNAMENTI TISZTA MAGYAR LAKOSSÁGÚ SÁV pedig virágesővel fogadta a KOMÁROMBA, MAJD KASSÁRA BEVONULÓ HORTHY MIKLÓST. (1938)
 A Népszövetségi Alkotmány XIX.§ alapján az új Szlovákia és Magyarország megállapodott: AZ ÉSZAK-KELETI FELVIDÉK IS VISSZATÉRT MAGYARORSZÁGHOZ. (1939) Ehhez a döntéshez a Szovjetunió is hozzájárult.
 A Magyarország és Románia között élesedő vitában maga ROMÁNIA KÉRTE egy nemzetközi döntőbíróság közbelépését. Igaz a románok két tűz közé szorultak: 1940 junius 26-án a SZOVJETUNIO ELFOGLALTA BESSZARÁBIAT ÉS ÉSZAK-BUKOVINÁT, A MAGYAROK PEDIG ERDÉLYT KÖVETELTÉK, MINT A TÖRTÉNELMI MAGYARORSZAG SZERVES RÉSZÉT.
Legnagyobb meglepetésre SZTÁLIN sűrgette a magyar kormányt a ROMANIA ELLENI LÉPÉSRE ÉS SZOVJET TAMOGATÁST BIZTOSÍTOTT. Persze ezzel a titkos tervvel próbálták Magyarországot kiugratni az ANTIKOMMINTERN (Kommunista ellenes) szövetségből, melynek M.O. addigra már tagja volt. Ez a tagság teljes összhangban volt a magyar kulturális, történelmi, keresztény tradíciókkal.
Érdekes, hogy a nyugati demokráciákat ugyanakkor nem aggasztotta az ateistabolshevik forradalmi Szovjetunióval való szövetkezés.
 A kijelölt döntőbiróság határozata alapján ERDÉLY TISZTA MAGYAR LAKÓSSÁGÚ FELE 1940 szeptember 5-én ismét Magyarország része lett. KOLOZSVÁR, NAGYVÁRAD, SZÉKELYFÖLD VISSZATÉRT. Az ország ünnepelte az "ORSZÁGGYARAPÍTÓ" HORTHYT. Egész Európa lángokban állt és Magyarország, mint egy kis békés sziget gyarapodását ünnepelte,- még mindig a háborún kivül. NEM SOKÁIG.
Szükségszerűen belebonyolódott ebbe a "piszkos" háborúba és visszafoglalta a MAGYAR LAKTA BÁCSKÁT.





Ezzel szemben a SZOVJETUNIÓ 1941 június 26-án HADAT ÜZENT MAGYARORSZÁGNAK.
 IGY KEZDŐDŐTT MAGYARORSZÁG ÚJABB KÁLVARIÁJA.
Az ország MÁSODIK VILÁGHABORÚS VESZTESÉGE KŐZEL EGY MILLIÓ FŐ, BELESZÁMITVA AZT A 300.000 polgári áldozatot, akiket a megszálló szovjet csapatok Szibériába cipeltek és akik onnan soha vissza nem tértek. A "Győzelem, vagy Szibéria" jóslat gyászosan megvalósult.
 A Yaltai egyezmény alapján 1947 évi párizsi béke (az új Trianon) visszaállitotta az 1938-as határokat, némi kigazitással megint csak ellenünk és megint csak stratégiai okokból. Ez biztosította a Duna medencében a BOLSHEVIK URALMAT A KŐVETKEZŐ 45 ÉVRE.
 A szovjet birodalom dermedt, síri, minden ellenvélemény nélküli csendjét egyetlen ellentétes, lázadó hang törte meg: 1956 OKTŐBER 23!!!
A 12 DICSÖ NAPOT 1956 OKTÓBERÉBEN MÁR NEM LEHET AZ AKASZTOTTAKKAL EGYÜTT ELTEMETNI, VAGY A VILÁGTÖRTÉNELEMBŐL KITÖRŐLNI. Ez már része az örök magyar hösi eposznak.

Azóta a "SZOCIALISTA TESTVÉRISÉG", majd a "PIACGAZDASÁG" később a "GLOBALIZÁLÁS" és a "NATO" parancsai előirták mit szabad és mit nem, mondani és írni, és kinek.
Egyben szorossan egyetértettek ezek a LÁTSZÓLAG KÜLŐNBÖZŐ rendszerek: "TRIANON", - AZ "IGAZSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK" - követelés az TABU. EMLÍTÉSE TILOS!
 Vajon miért????
ÉRVEINK TRIANON ELLEN.- TANULSÁGOK

  HA IGAZ VOLNA az a vád, hogy a magyarok üldözték a nemzetiségeket és őket tüzzel-vassal beolvasztani igyekeztek,- akkor nem maradt volna ilyen nagyszámú más nyelvet beszélő, másként imádkozó polgár a Duna medencében 1920 junius 4-én!
Akkor nem tudtak volna KÜLFÖLDI RIPORTEREK angol világlapban ilyen adomát mesélni:
 "Na, kedves X Bácsi, mondja csak el élete történetét!"
- "Kérem, én a jó óreg k.u.k. Osztrák-Magyar Monarchiában születtem.
Iskoláimat Csehszlovákiában végeztem.
Első állásomat Magyarországon kaptam.
Aztán a Szovietunióban kerültem bajba a hatóságokkal, mert vissza mertem beszélni egy hivatalos személynek.
 Végül Ukrajnában mentem nyugalomba, és itt kapnék nyugdíjat, ha fizetnének.
-' Ez legalább 5 ország! Kedves X bácsi, maga ugyancsak összejárta a világot?"
-' Én, kérem, soha ki nem mozdultam szülővárosomból UNGVÁRRÓL"(most éppen UZSGOROD-nak hivják)
  Milyen nemzetközi társadalmi rend az, amely egy ártatlan polgárt, aki csak békében, nyugodtan akar élni, -ilyen megalkuvásokra kényszerít? Nem akar már lázadni sem, szivesen be is olvadna, de hova, melyikbe? Milyen ördögi erők keverik e szegény népek életét?
  Azt mondják, kevert nemzetiségi vidékek számára nincs megoldás?
  De van!
  Először is: határok közelében nagytöbbségű egynyelvű és kulturájú    csoportokat tilos hazájuktól elszakítani!
  Másodszor: ahol az egyszerű megoldás nem alkalmazható követni kell a svájci példát. helyi önkormányzat vagy etnikai önkormányzat az agyonhirdetett wilsoni elvek alapián.(Helvetizálás)
  Népességcserének csúfolt erőszakos kitelepítés és etnikai tisztogatás tűrhetetlen a xx.században.
  Vannak természetes tájegységek, melyek nem oszthatók fel, annélkül, hogy ne szenvedne az egész. ityen sajátos tájegység a soknemzetiségű, vegyeskulturájú, egytörténelmű, egysorsú, egyföldrajzú ERDÉLY.
Sokszor volt önálló, virágzó KULTÚRÁLLAM. Nem Nemzetállam, hanem KULTÚRÁLLAM. Ha sokszinűsége miatt nem maradhatott Magyarországgal, ugyanazon okból nem kötődhet csak és kizárólag Romániához.
  A Trianon által összetákolt utódállamokban rosszabb népességi arányok keletkeztek mint előtte a duna-medencében. Csehszlovákiában több lett a NEM-CSEH, Jugoszláviában a NEM-SZERB, stb. Ezeket aztán a csehek népszámlálási trükkökkel, kitelepitésekkel, deportálásokkal próbálták eltakarni, míg a románok, de különösen a szerbek a fizikai eltüntetést gyakorolták szívesebben egészen a legutóbbi időkig. (Sőt még ma is gyakorolják!)
Pedig a Csehszlovák alkotmány 134.§ kimondta: "...a NEMZETISÉGI JOGTÓL való megfosztás minden módja büntetendő cselekmény"...
  Egyetlen vezetőnek sincs joga saját népét sem az állandó gyűlölet lelkiállapotában tartani! Egy velünk szomszédos nemzetiségi, ifjúsági sportóltözőben látható (Ausztráliában) ez a felirás:..."........., a mi nemzetünk! GYŰLÖLIK SOKAN, SZERETIK KEVESEN, FÉLIK MINDAHÁNYAN ", azaz :légy büszke, hogy ilyenek vagyunk. ("our nation
- hated by many,- loved by few,- feared by all".) Szép kis büszkeség!
Felmerül a HATÁROK "LÉGIESÍTÉSE", mint megoldás. Ez különben beleillik az ÚJ VILÁGREND GLOBALIZÁCIÓS TÖREKVÉSEIBE: szabad mozgás föleg a tőkének, de egyúttal a bűnözésnek, erkölcsi és kulturális rombolásnak az új liberalizmus nevében.
Kinek érdeke?
SZABADON ÁTJÁRHATÓ HATÁROK ebben a térségben csak a nemzetiségi területrendezés után az önálló létben megnyugodott államok között lehetségesek.
Száz éve vitatják a DUNAI FEDERÁCIÓ lehetőségét. Politikai önkormányzattal rendelkező, de szoros gazdasági és kulturális együttmüködésbe tömörüló BARÁTI országok békés együttléte. Ez lenne az igazi megoldás, ha a NAGYHATALMI (pánszláv) és egyéb uralmi törekvéseket sikerülne kikapcsolni.  A történelem időről időre egész VÁRATLAN ALKALMAKAT szolgál fel. Meg kell tanulni ezeket az alkalmakat felismerni és javunkra fordítani.
Érdemes elemezni csak a közelmúltban felmerült ilyen TÖRTÉNELMI ALKALMAKAT és azok magyar szempontból való kihasználását, illetve elmulasztását:
- felbomlott JUGOSZLÁVIA,- a nagyhatalmak végre katonailag is próbálják megállítani az őrült vérengzést, magyar segitséggel is (taszári támaszpont). Milyen előnyt nyertünk? A bácskai magyarok helyzete romlott!!
 - kettészakadt CSEHSZLOVÁKIA. A gazdaságilag életképtelen új SZLOVÁKIA fölényesen lekezeli a "magyar miniszterelnököt. Kihasználtuk-e a helyzetet? A felvidéki magyarság helyzete romlott!! Az "alapszerződés" elismerte a trianoni határokat! Mit kapott cserébe?
 - ROMÁNIÁBAN a gyilkos Ceausescu rendszer felszámolásában föszerepet játszottak a temesvári magyarok és Tökés püspök.A legutóbbi választáson pedig az okosan egy tömbben szavazó magyar több mint 10% döntötte el ki legyen az új kormányfő
EZ A RITKA TÖRTÉNELMI ALKALOM MÉG MOST IS LÉTEZIK.
 - MAGYARORSZÁGOT bevették a NATO-ba. (eladtuk magunkat? -milyen olcsón?) Valamennyi környező utódállam kivül maradt. Ez - állitólag - nagy helyzeti előny?
Jogos kérdés volna a jelenlegi "magyar" külügyminiszterhez: milyen előnyöket sikerült kovácsolni mindezekből a MAGYAR KÖZTÁRSASÁG és az elszakított magyarok javára? Ehhez a hazát féltő, nemzeti érzésű politikusokat kell találni és felhasználni.
 A sok nehézség , igazságtalanság és társadalmi feszültség ellenére a KÖRNYEZÖ NÉPEK még mindig írigykedve tekintenek Magyarországra. Politikai érettség, gazdassági színvonal, emberi jogok szempontjából még mindig kiemelkedik a környezetből és az inflációs forintot ma is előbbre helyezik saját pénzegységüknél. Még az is lehetséges , hogy egy NÉPSZAVAZÁSNÁL NEM MAGYAROK IS MAGYARORSZÁGRA SZAVAZNÁNAK?
Ez azt is bizonyitja, mind jobban jártak volna TRIANON NÉLKÜL.
Mit tehetünk?
ZÉTÉNYI ZSOLT adta a legjobb programot az 1997 évi TRIANON KALENDÁRIUMBAN:
-a MAGYAR KÉRDÉST EURÓPAI kérdéssé kell tennünk,
-hinnünk kell IGAZSÁGUNKBAN és meg kell győznünk a világ sorsformáló erőit,
-a magyar ügyet IDŐSZERÜVÉ kell tennünk, (el kell érnünk hogy senki se kapja fel a fejét tudatlanul,   vagy ellenszenvvel, ha Trianont, vagy a határon túli magyarokat emlegetik)
-a közösséget TUDÁSBAN ÉS ÉRZÉSBEN meg kell erősiteni, (ismeretanyag, nemzeti charta, személyi anyagi és szellemi magyar értékek katasztere)
-az ÖNRENDELKEZÉSI JOG érvényesitésére intézkedési tervet kell kidolgoznunk. PERÚJRAFELVÉTELT KÉRÜNK TRIANON ÜGYÉBEN! Elszakított testvéreinknek JOGUK VAN ott élni, ahol ők és apáik születtek.
Emlékezzünk TAMÁSI ÁRON Ábel hősének okos gondolataira:
AZÉRT VAGYUNK A VILÁGON, HOGY VALAHOL OTTHON LEGYÜNK BENNE!

Petöfi:Nem megyek én innen sehova (Debrecen 1843 december)

Nem megyek én innen sehova,
Noha sorsom itten mostoha.
Hátha volna még mosotohább is
Nem maradnék-e itt továbbis?

Fa vagyok én, lelkem a gyökér
Gyökér nélkül a fa meg nem él.
S hogy téphetném azt ki földéböl,
Idevaló mátkám szivéböl?

Nagyon kedves nekem ez a hely.
Elmegy majd a tavasz, - menjen el.
Elmehet a nap, a csillagok....
DE ÉN NEM MÉK, ÉN ITT MARADOK!

AZÉRT NEM MÉK INNEN SEHOVA,
Noha sorsom igen mostoha.
De ha volna még mostohább is,
MÉGIS MARADNÉK ITTEN TOVÁBB.

FELHASZNÁLT IRODALOM:
Justice for Hungary (Légrády Testvérek, Pesti Hírlap, megjelent 5 nyelven, illusztrált átdolgozott kiadás dr. Légrády Ottó emlékére)
The Tragedy of Trianon (Sir Robert Donald, Butterworth kiadás 1928 Lord Rothemere előszavával)
The Tragic Fate of Hungary (Yves de Daruvar, Nemzetőr kiadás 1974)
Magyar Tragédia - Trianon 75 éve (Raffay Ernő, Püski kiadás, Budapest 1996)
Trianon - Raffay könyvének vitája (cikkek 33 szerzőtől, Püski kiadás 1996, Püski Sándor előszavával)
Trianon Kalendárium 1997 ( szerkesztette Kiss Dénes, Püski kiadás 1997) Trianon - 1920 június 4. (dr. Padányi Viktor, Turul, Veszprém kiadás 1990)
The Pageant of the Years (Sir Philip Gibbs, Heineman, London kiadás 1946)
Hungary and Europe (dr.Török Béla, Hungarian Publishing, Sydney 1979)
Trianon (Ausztráliai Magyar Szövetség kiadása 1990)
Magyar Élet (hetilap, Melbourne, Sydney, Márffy Attila kiadása)
Magyar Fórum (hetilap, Budapest, Csurka István kiadása) Gondolatok Trianon körül (dr. Szeoke Kálmán, Budapest)
La Hongrie dépecée au Trianon (Le Monde 1995 junius 4)
Acceptance of a Dictated Peace ( Toronto, Canada 1970 junius 4)
 

 EZ A KIS FÜZET, "TRIANON KISKÁTÉ" NEM ÖNÁLLÓ MŰ. NAGYRÉSZBEN AZ ITT FELSOROLT FORRÁSOK TÖBBEZER OLDALÁBÓL GYŰJTÖTTE ÖSSZE A TRIANON TÁRSASÁG VICTORIAI TAGOZATÁNAK MUNKAKÖZÖSSÉGE.
Célunk: rövid, népszerű, könnyen olvasható, tényszerű és (majdnem) naprakész KÉZIKÖNYVET adni az érdeklődő magyar-főleg fiatal-olvasó kezébe.


Forrás: MAGYAR ÉLETTÉR ALAPITVÁNY

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése