Hülye zászlók mindenhol? (Fülöp Attila írására)

Bármerre járok a kitűzött magyar vagy székely zászló simogatja a szemem és lelkem, mindig odarohannék, hogy megcsókoljam. Székely vagyok. Romániában kell élnem. Nem hagyom Trianont! Nekem fáj Trianon! Nem tudom hagyni. A kitűzött zászlókat, legyen az amerikai, svéd, magyar vagy éppenséggel román, a nemzethez való ragaszkodásnak tartom. Minél kisebb helyen elfér egy ország (nemzet) történelme, annál jobban ragaszkodik a zászlójához. Miért ne tenné ugyanezt egy több mint 1000 éves történelemmel rendelkező nemzet? Általában székely vagyok, de van Nagy Magyarország autósmatricám, van Székelyföldes matricám is. Nincs Kárpátia CD-m, de van Egészséges Fejbőr (pedig nem vagyok bőrfejű), van magyar és székely zászlóm is. Nem szidom a románokat, hanem azt aki elvenné az életteremet, legyen az magyar, román, cigány vagy zsidó. Nemzet. Leírtam és kimondottam. Gyönyörű szó, de nem élveztem el. Az én magyarságtudatom is stabil. Stabil üzemanyag. Mindenhova ezzel a tudattal járok, nem teszem le azt a hegy aljában, mert ez a fő hajtóerő az utamon. Ha valamerre járok büszkén reklámozom azt hogy milyen üzemanyag hajt és egyben a kiragasztott "töltőállomás" matrica segít a társak megtalálásában és abban is, hogy másoknak is ajáljam az üzemanyagot. Az én tartályom az kicsi, de keveset fogyasztok és minden magyar zászló láttán utántöltődik. Viszont el kezdek köhögni minden hagymakupolás töltőállomás láttán, ahol a közelben nincs olyan aki ezt használná. Ha egy töltőállomást építek, akkor azt azé teszem, mert szükség van rá, nem azért, hogy majd importáljak hozzá autókat. Pacallevesért nem szoktam mócföldre járni, de a Királyhágón ha járok, mindig azt fogyasztom és valóban nem lettem én sem kevesebb tőle. Nevemet büszkén hangoztatom, bár nem olyan ősi mint az "Attila" és családnevem hallatán, a nyelvünket nem bírók, általában néznek mint a lőtt medvét. Pedig egy másodikos gyermek is tudja már, hogy a román betűket hogyan kell kiolvasni. Gyerekkoromban itt élő románok is tudták, hogyan kell magyarul beszélni, sőt írni is. Ha nem akkor beszéltek románul, mi pedig magyarul, de megértettük egymást. Pár évvel ezelőtt, mikor Dunaújvárosban jártam, ott kaptam egy baráttól pár Kárpátia folyóíratot, egy Egészséges Fejbőr CD-t. Olvasgatva, hallgatva, rájöttem, hogy a pénz nem fog boldogítani, addig amíg nem érzem azt, hogy mindent megtettem ami tőlem kitelt, annak érdekében, hogy szűk és tág környezetem megváltoztassam. Később a híres "böszmeség" után, ugyanez a barát megmutatta saját testén, hogy miket műveltek a rendőrök az oszlatásokkor.  Később még sok mindent láttam , hallottam amiről úgy éreztem nem helyes és ellene tenni kell. De azért nem kacagok ki senkit aki más mint én. Majd lehet belőle is még hasonló gondolkodású. Én nem támadok le egyetlen más nyelvű vagy bőrszínű egyént, csak ha alapos ok van rá, de rádudálok arra aki az autó ablakán hajigálja ki a szemetet, "elvégre mindenki a saját portáját kell rendben tartsa." "Itt Erdélyben a magyarok szerintem köszönöm szépen elég jól vannak." Olyan biztos ez? Én nem érzem ezt, de hát Isten bocsáss, nagyok az igényeim. Szebb Jövőt Attila! Olyat ahol Wass Albertet nem űzik a templomkertből el a hatóságok, ahol az Adjon Isten!-re Fogadj Isten! és nem Ce vrei ba? a válasz, olyat ahol a magyar egyetemért békésen tüntető embereket nem Görgényvölgye parasztsága üti agyon. Folytatnám a sort, de kár, hiszem aki akarja az tudja.
Maradjunk annyiban, hogy mindenkinek olyan jövő jusson amilyet megérdemel és hagyják békén az én zászlómat.

Fülöp Attila írása