Wass Albert: Magyaroknak való mese

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy legény, akit úgy hívtak, hogy Hamégegyszer János. Jómódú gazda fia volt, dolgos csa­ládból való. De valahányszor hívta az apja, hogy jöjjön segíteni törökbúzát kapálni, vagy küldte az édesanyja, hogy hozzon ap­rófát a kemence alá, mindig azt mondta magában: "Ha még egy­szer hív, elmegyek." S ült tovább az eperfa alatt, míg újra rikkan­tottak érte. Így ragadt aztán reá a név is, Hamégegyszer János. Mert mindig arra várt a restje, hogy még egyszer szóljanak hoz­zá. Bizony, még enni is kétszer kellett hívja az édesanyja. Egy szép napon ott üldögélt újra az eperfa alatt, amikor hall­ja lent a pataknál sikoltani az anyját, aki a ruhát sulykolta oda­lent. "Segíts, János! Elkapott a víz!" "Ha még egyszer sikótozik, megnézem, mi a baja" - gondolta János, s csak ült tovább az eperfa alatt. De biz'a az anyja nem sikoltozott többet, mert el­nyelte a víz, s nem volt, aki kihúzza szegényt, mert a többiek mind odavoltak dolgozni a mezõn. Így aztán özvegyen maradt a János apja, s árván a három gyerek.
Telt, múlt az idõ, s egy szép napon, ahogy ott üldögélt János újra az eperfa alatt, hallja kiáltozni az apját a csûr mögött: "Se­gíts, János, öl meg a bika! Kapj egy vasvillát, s verd le rólam gyorsan!" "Nocsak - gondolja János az eperfa alatt -, tán bajba juta az öreg. Ha még egyszer kiáltoz, biz'a megyek s megné­zem." De nem kiáltozott a János apja többet, nem volt módja hozzá. Megölte õkelmét a bika, meg ám, alaposan. Maradtak hát hármasban, János meg a bátyja, meg a kicsi testvéröccse.
Egy napon aztán nagy barom kan medve esett neki az öccsé­nek fent az erdõ szélén. Bátyjuk odavolt a mezõn, nem volt a háznál senki, csak János az eperfa alatt. "Segíts, János, eszen meg a medve!" - kiáltozott az öccse odafönt. "Hozd a puskát, János!"Ha még egyszer kiáltozik értem, biz'a megyek a pus­káért - határozta el János a fa alatt -, s megsegítem, meg ám." De az öccse szót se mukkant többet, mert megette szegény fejét a nagy barom kan medve, szõröstül-bõröstül.
Maradt tehát János meg a bátyja. Egy szép napon aztán nagy haramia rabló támadt a bátyjára. Ott viaskodtak egymással a csûr elõtt. Még a föld is nyögött alattuk, úgy tusakodtak. "Gye­re, János, segíts!" - kurjantott a bátyja. "Kapd a baltát, sújtsd meg vele gyorsan!" "Ha még egyszer kurjant értem - határozta el János az eperfa alatt -, kapom is a baltát, Isten látja lelkem!" De biz'a nem kurjantott többet a testvérbátyja ott a csûr elõtt. Szegény fejét agyonverte a nagy haramia rabló.
Mikor pedig végzett ezzel, kapta a nagy ökörhajtó szíjostort, s odament Jánoshoz az eperfa alá. "Kelj föl onnan!" - parancsolt rá keményen. "Ha még egyszer mondja, ejszen fõkelek" - hatá­rozta el János. De alig gondolta végig, már csattant is a hátán a nagy nehéz szíjostor, még a bõre is fölhasadt tõle. Szökött is a talpára ész nélkül ettõl.
"Ott az iga, vedd a nyakadba!" - ordított rá a haramia rabló. "Ha még egyszer ordít, ejszen meg kell tegyem" - okoskodott János, de végére se jutott, s máris csattant újra az ostor. Vette is az igát a nyakába, szaporán. A nagy haramia rabló pedig be­akasztotta az iga rúdját az ekébe, s akkorát ordított, hogy a csûr is megrázkódott belé.
"Húzzad az ekét, szántsad a földet! Én parancsolok itt ezen­túl, meg ez az ostor!" S meg se várta, hogy mit szól hozzá Ha­mégegyszer János, hanem lesújtott reá az ostorral úgy, hogy szökött is szegény feje, mint a bakkecske, s húzta az ekét maga után, szántotta a földet a haramia rablónak, akár a barom állat.
S biz'a ezt teszi a szerencsétlen, mind a mai napig. Gyötrõdik a nehéz munkával, látástól vakulásig, szántja a földet, ami vala­mikor az apjáé volt, kapálja a törökbúzát, cipeli a nehéz zsáko­kat a csûrbe, s mindezt a nagy haramia rabló hasznára végzi." Ha még egyszer születhetnék, jaj, biz'a okosabb lennék" - sóhajtgatja magában szegény feje éjjel-nappal. De ha csak egy sóhajtásra is megáll, csattan máris a nagy ostor Hamégegyszer János hátán.
Aki nem hiszi, nézzen utána!
Minden rossznak baj a vége, itt a mese, fuss el véle!
(1968)