A „székely kérdés” ma - Az önrendelkezésre ítélt nép

”1. Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket, és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.” 2.”Céljai elérése érdekében minden nép – a kölcsönös előnyök elvén alapuló nemzetközi gazdasági együttműködésből és nemzetközi jogból eredő kötelezettségeinek tiszteletben tartásával – szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival. Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitől.” Idézet az 1977-ben ENSZ határozattal megerősített „Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya” dokumentumokból. Történelmi tényként könyvelhető el, hogy a „székely kérdés” napirendre tűzése, a közbeszéd és politikai cselekvés szintjére való emelése mindenek előtt a Székely Nemzeti Tanács megalakulásának, meghirdetett programjának és a 2003 és2008 között kifejtett következetes munkájának köszönhető. A közelmúlt politikai eseményei, a végbement társadalmi, gazdasági folyamatok arra késztetnek, hogy újragondoljuk a székely nép helyzetét, kilátásait, önrendelkezési törekvéseinek esélyeit és érvényesítésének lehetséges eszközeit. A Székely Nemzeti Tanács 2003-as megalakulását követően lényeges változások következtek be mind a belső mind, pedig a külső politikai környezetben és ennek megfelelően természetesen megváltozott az önrendelkezésért folytatott küzdelem mozgástere is! Melyek a legfontosabb változások? Végbement Románia euro-atlanti integrációja (NATO-ba és EU-ba való felvétel). Kialakult a politikai pluralizmus az erdélyi magyar közéletben. A világgazdasági válság hatással van a politikai környezetre is. Váltás következett be a magyarországi politikai hatalomban. Az eltelt 20 év politikai tapasztalata egyértelműen bebizonyította, hogy sem az RMDSZ, sem más erdélyi magyar parlamenti képviselet és kormányzati jelenlét nem képes megoldani a háromszintű autonómia kiharcolását és ezen belül székely kérdés megoldását. Magyarország Parlamentjének 2005. szeptember 26-i egyöntetű szavazása Románia Európai Uniós szerződésének „feltétel nélküli ratifikálása”ügyében és a magyarországi politikai elitnek a kettős állampolgárságra vonatkozó december 5-i népszavazáshoz való viszonyulása egyértelművé tette, hogy a székely népnek önmaga erejére támaszkodva kell megteremteni fennmaradásának feltételeit! E változások következtében a Székely Nemzeti Tanács is új kihívás elé került. A 2006 június 23–án a Ditróba összehívott Székely Nemzetgyűlés már belátva, hogy nem számíthat sem az erdélyi magyar politikai pártok (RMDSZ és MPP), sem pedig a magyarországi politika támogatására, kimondta, hogy amennyiben a Román Kormány nem kezdi meg a tárgyalásokat az autonómia statútum törvénybe iktatását illetően, akkor megbízza a SzNT-ot, hogy újabb székely nemzetgyűlést hívjon össze, mely „dönteni fog a székely nép önrendelkezésének módjáról”. A „székely kérdés”lényege. A székely népi emlékezet, krónikásaink és a mai elfogulatlan kutatások egybehangzóan igazolják, hogy a székelyek a magyar honfoglalás előtt már a Kárpát-medencében laktak, tehát a Kárpátmedence őshonos népe vagyunk. Orbán Dezső a Székely Gesta című könyvében a „székely kérdés” lényegét fogalmazza meg, az alábbiakat írva: „A székely nép történelme folyamatos harc a megmaradásért és hihetetlen véráldozattal járó küzdelem a szálláshely a szabadság megtartásáért, a mindenkori központosító hatalommal és idegen hódítókkal szemben.” „Keserűség fogja el a székely embert, ha az elmúlt 1000 év együttélési tapasztalataira gondol és próbálja számba venni a kölcsönösség alapján az egymást, segítő gesztusokat. A Székely Nép az elmúlt ezer esztendő során mérhetetlen áldozatokat hozott a magyar állam védelme és fenntartása érdekében. Ezzel szemben magyar részről nemhogy semmit nem kapott, hanem úgy bántak vele, mint a mostohagyerekkel, teljesen megfeledkezve arról, hogy a székely nép a magyar államnak talán legfőbb tartóoszlopa volt, és ha ez elsorvad, annak kárát az egész ország megérzi”, írja Orbán Dezső a fent nevezett művében. A székely kérdés tehát Árpádék bejövetelekor keletkezett és a mai napig létezik! Létezett a magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség, és a dualizmus korszakában. Létezett Trianon előtt és létezik Trianon után. Létezett a kommunista diktatúra alatt és létezik a hatalomváltás után az utóbbi húsz esztendőben egyaránt, tegyük hozzá, mind a mai napig megoldatlanul! A Székely Nép fennmaradásának biztosításához a lehető legnagyobb fokú önállóságra van szüksége és joga függetlenül attól, hogy melyik hatalom kötelékébe is tartozik. Erre kötelezi múltja, ehhez kötődik hosszas történelmi tapasztalata, megmaradásának reménye, jövője. A Székely Népet megillető önrendelkezési jog érvényesítése, az ez irányba folytatott küzdelem tehát minden egyéb politikai célkitűzést megelőző és felülíró elsőbbséget kell, élvezzen! A MEGOLDÁS, legyen az bármilyen is, a székely nép őshonos jogainak elismerésére, mai szóhasználattal, ÖNRENDELKEZÉSI JOGÁNAK TISZTELETBEN TARTÁSÁRA kell, alapuljon! Az új magyarországi politikai hatalom által meghirdetett nemzetstratégia kereteihez igazodva, ma már teljes az egyetértés, legalább is a politikai diszkurzus szintjén, határon innen és túl, hogy a Kárpátmedencében az elszakított magyar nemzetrészek jövőjének biztosítására megoldást az autonómiák rendszerének kiépítése képezhet.(lásd legutóbbi KMAT állásfoglalást és magyar vezető politikusok nyilatkozatait). Ebben a felfogásban minden szereplő elismeri és emlegeti „Székelyföld területi autonómiáját”, mint megoldandó kérdést, de egyetlen szereplő sem emeli ki, magát a „székely kérdést”, mint különleges adottságokkal és ebből következően a többitől eltérő elvi (jogi) és gyakorlati megoldást, kínáló problémát! Nevezetesen azt, hogy a székely közösség, mint szállásterületén őshonos, az államiság minden jegyét magában hordozó nép, a népeknek kijáró önrendelkezési jog alapján, saját maga dönthet e jogának érvényesítéséről, annak formájáról, szintjéről, beleértve az önálló állam létrehozását is! A politikának meg kötelessége lenne e jog alapján meghozott döntéshez igazodni! Létezik-e tehát ma székely kérdés, mint a székely nép önrendelkezésének ügye? Anélkül, hogy részletesen kitérnénk ennek igazolására, állíthatjuk, hogy a jelenlegi székely közösség egy ma létező valóság, történelmi múlttal és sajátos hagyományokkal, ha az utóbbi években meggyengült önazonosságtudattal is, de az államalkotás minden jegyével rendelkező NÉP. Ebből következően a „székely kérdés”is mint ilyen létezik és nem más, mint a székely nép önrendelkezési jogának érvényesítéséért folytatott küzdelem! Megnyugtató megoldása is csak ezen az alapon képzelhető el. Ezen az úton indult el a SzNT a Ditrói Székely Nemzetgyűlés határozata alapján és szervezte meg a székely nép belső népszavazását. A népek önrendelkezési jogára alapozott megoldásnak amellett, hogy a székely nép közösségi jövőjének egyetlen biztosítéka, nagy előnye, hogy a. A mai nemzetközi gyakorlathoz illeszkedik. b. Épp nemzetközi jogi megalapozottságánál fogva kiemeli a kérdést Románia belügyének kérdésköréből. c. Megnyitva a kérdés valós megoldásához vezető utat, világos és vállalható jövőképet ad a székely társadalom számára. d. Tág teret nyit a magyar diplomácia és államhatalom segítő szándékának is (amennyiben az nem csak a szavak szintjén létezik). A Székely Nemzeti Tanács által megszervezett és lebonyolított belső népszavazással tulajdonképpen megteremtődött Székelyföld területi autonómiája a székely nép önrendelkezési törekvésének jogi alapja, ugyanakkor olyan helyzetet teremtett, melyhez igazodnia kellett mind a belső, mind pedig a külhoni politikának, közgondolkozásnak! Ezen az úton kellene (kell!) tovább haladnunk, megteremtve a népakaratnak megfelelő közmegegyezést és az erre épülő közösségi cselekvés rendszerét. Bárhol a világon a kimondott népakarat kötelező a közösség minden tagjára, a közszereplők számára pedig és a közösségi cselekvés legfőbb erkölcsi normáját képezi. Ilyen körülmények között és előzmények után egyre érthetetlenebbé válik azon hazai és külhoni közszereplők viszonyulása és igyekezete, hogy a „székely kérdést” a "tömbben élő magyarság" kisebbségi kérdésévé alakítsák vissza. Ejtsünk ezekről néhány szót. 1. Az erdélyi magyar politikai szereplők viszonyulása a „székely kérdéshez”. Ennek lényege, a székely népnek, mint élő közösségnek a nyílt tagadása és helyettesítése „regionális azonosságtudattal” rendelkező „tömbben élő magyarsággal”! Szerintük a Székelyföldet ”tömbmagyarság” lakja, mely sajátos „regionális önazonossággal” rendelkezik. Ebben a felfogásban természetesen nem létezik „etnikai alapú területi autonómia” és nem alkalmazható a népeket megillető „önrendelkezési jog. Számukra a székely kérdés a székelyföldi lakosság területi-közigazgatási ügye, megoldásának jogalapját pedig az önrendelkezési jog helyett a „kisebbségi jogok” képezik. Szerintük a lehetséges a székelyföldi területi autonómia megvalósítása az egyéni kisebbségi jogokra támaszkodva, a kisebbség és többség megegyezése alapján. Tegyük hozzá, mindkét kérdés belügy, és mint ilyen a román hatalom „jó szándékára” „józan belátására” van bízva! Szerintük a megoldás eszköze, Romániának az „aszimmetrikus regionalizációnak” nevezett közigazgatási felosztása, melyben a Székelyföld és a többi, ma Romániához tartozó történelmi régió jelenítődne meg. Ha majd ez megvalósul, akkor lehetne a Székelyföld régiónak többletjogokat kiharcolni! Erre csak annyit mondhatunk, hogy valóban járható úttá akkor válik, ha majd a Román Parlamentben a magyar pártoknak 2/3-os többsége lesz! Magyarán mondva: vegyük rá a román politikai osztályt, Romániát, hogy mondjon le a létét és hatalmát biztosító központi államberendezkedésről, lazítsa fel területi szerkezetét, adjon teret azon történelmi hagyományokkal, még ma is eltérő kulturális és gazdasági fejlettséggel és más államok keretében megtapasztalt különélés élményeit magukban hordó régióknak, melyekből Trianonban mesterségesen összekalapálták. Majd az így kialakult laza szerkezetben többletjogok igénylése és megadása által megvalósíthatjuk a tömbmagyarság által lakott vidékeink („régióink”) etnikai alapú területi autonómiáját. A székely önrendelkezés nem pártpolitikai, hanem nemzetpolitikai kérdés, és mint ilyen számára semmilyen megoldást nem kínál újabb, a Székelyföldet is felölelő erdélyi szervezkedések létrejötte (pl. EMNP). Meggyőződésem, hogy minden olyan szervezet, mely az un „erdélyi magyarságra „szerveződik törvényszerűen „székelyidegen” és előbb-utóbb, csak idő kérdése, az RMDSZ sorsára jut és székelyellenessé is válik! A kérdés számunkra, székelymagyarok számára mindenek előtt az, miért kell ismét, mint oly sokszor hosszas történelmi együttélésünk során a székely népnek újabb áldozatot hozni, lemondva évezredes történelmi szerepéről, sajátos értékeiről, közösségi jövőjéről csupán azért, hogy a megvalósíthatatlanság területére toljuk a Székelyföld területi autonómiájának kérdését? Csupán azért, hogy eltüntessünk az erdélyi magyar politizálás kérdésköréből egy, a politika számára kellemetlen kérdést? Csupán azért, hogy az un. „nemzeti egység” hamis illúziójával kampányoló politikai oligarchia továbbra is megőrizhesse „jó viszonyát” és ezzel, haszonnal járó pozícióját a román hatalommal szemben, a román hatalom kebelében? Csupán azért, hogy a magyarországi politika ne kényszerüljön valódi lépéseket tenni és az önrendelkezési jog alapján politikai védelmet és támogatást adni a székely nép számára, Székelyföld területi autonómiájának nemzetközi kérdéssé avatásával? Az SzNT elnöke, Izsák Balázs által képviselt elvi megközelítése a kérdésnek tulajdonképpen nem más, mint előbbinek „alkotó továbbfejlesztése” kiegészítése és lényege, a „kisebbségi jogokra” való alapozással Romániát európai uniós nyomással az általa tett vállalások betartására kényszeríteni!!!. Gyermeteg elképzelés. Azt ajánlja, hogy a Románia által aláírt nemzetközi szerződésekre és ajánlásokra hivatkozva, melyek majdnem kivétel nélkül a kisebbségi egyéni jogokra vonatkoznak, segítségül híva az európai fórumokat (!) úgymond szorítsuk sarokba a román politikai elitet, a román államot, számon kérve rajta vállalt kötelezettségeit! Röviden; változtassuk meg az EU mentalitását, tegyük érzékennyé az „őshonos kisebbségek” ( székely ügy) iránt és majd akkor törvényalkotással kötelezni fogja Romániát az autonómia megadására! Egyetlen dologra alkalmas: nyilatkozatok és pótcselekvések sorozatát indíthatja el, melyekkel igazolni lehet egy szervezet létét és vezetőinek látszattevékenységét. 2011. július 3-án, Marosvásárhelyt megtartott SzNT ülés már elvi megalapozását is elvégezte ennek az elképzelésnek, dokumentumba iktatva a székely népnek, mint ma is létező történelmi valóságnak a tagadását, azt állítva, hogy a székely nép nem más, mint magyar nemzeti és sajátos regionális önazonosságú lakosság! Ez nem más, mint kísérlet a székely identitástudat felszámolására, nyílt tagadása a székely nép évezredekre visszanyúló létének, történelmi, kulturális és önigazgatási értékeinek. Próbálkozás arra, hogy megszüntessék a székely népi önazonosságtudatot, helyettesítve a „regionális identitással” és ezzel a székely kérdést a „tömbben élő magyarság” kisebbségi kérdésévé alakítsák! Közben orrunk előtt zajlik a Székelyföld feldarabolása, kiárusítása, értékeinek idegenek kezébe játszása, a székelység számbeli fogyása, az ifjúság elköltözése, a lakosság elöregedése. Nincs közösségi jövőképünk, meggyengült önazonosságtudatunk, jövőbe vetett hitünk, zajlik erkölcsi értékrendünk teljes szétzilálása, hiányzik a székely öntudattal rendelkező, népe iránt elkötelezett értelmiségi elit (az értelmiség árulása), hogy csak néhány jelenséget említsek. MEGOLDÁS tehát nincs más, mint a székely nép őshonos jogainak elismerése, mai szóhasználattal, ÖNRENDELKEZÉSI JOGÁNAK TISZTELETBEN TARTÁSA. 2. A román hatalom viszonyulása. A politika, természetéből fakadóan, vagy kényszerből (kényszerítő körülmények hatására) vagy érdekből cselekszik! A román politikai gyakorlat meg éppenséggel nem a szerződésbetartás és szavahihetőségének köszönheti eddigi sikereit! Tehát nem alapozhatunk erre székely jövőt! Az ország területi-adminisztratív beosztása, annak esetleges átszervezése kimondottan az adott ország belügye, következésképpen az éppen uralkodó többségi hatalom döntésére tartozik.(Hargita-Maros-Kovászna magyar többségű megyék-régió). Ennek csakis egy önmagát népként felmutató egységesen cselekvő közösség állhat ellen! Azt is megszoktuk már, hogy a román hatalom és politikai közélet „idegesen „ és elutasítóan viselkedik, reagál le minden a székelységet, a Székelyföldet érintő kezdeményezést, ugyanakkor következetesen folytatja a Székelyföld és a többségi magyar lakta területek szórványosítására vonatkozó politikáját, mit sem törődve uniós, vagy nemzetközi normákkal, figyelmen kívül hagyva minden aláírt és ratifikált szerződést! Annak tehát az esélye, hogy a belügynek minősülő „kisebbségi kérdésként” kezelt ügyekben áttörés jöjjön létre, szinte a nullával egyenlő! Porlik, és egyre zsugorodik őseink által ránk hagyott „székely országunk”, szülőföldünk. Gyerekeink egyre többen kényszerülnek Székelyföldön kívül keresni boldogulásukat. Szülőföldünk, ahogyan elődeink nevezték „a mű országunk” még meg van, még létezik, de igazi hazánk az nincs! Megoldás tehát csak egy van, a székely nép önrendelkezési jogának érvényre juttatása. 3. A magyarországi politikai elit viszonyulása a székely kérdéshez. Magyarországon, a „Székely kérdés” ugyanolyan politikai-közéleti tabunak bizonyult, mint a Trianon, vagy a tudományos életben a hun eredetkutatás. A néprajzi vonatkozásait leszámítva, ma sem ildomos emlegetni a székely népet, mint napjaink élő valóságát, önrendelkezési törekvéseit, (ne add Isten, azonosulni azokkal), államszervezési, hadászati, jogalkotói értékeit. Legfennebb néprajzi doktorátusi dolgozatok és politikusi kinyilatkoztatások tárgya és színhelye a mai Székelyföld és annak lakói a székelyek, a székely közösségek. Sajnos a magyarországi magyar politikai és közgondolkozás minden eddigi tragédia ellenére ma sem változtatott a „székely kérdéshez” való viszonyulásán. (lásd 2004 december 5-e, majd 2005 szeptember26-a, lásd az SzNT „fogadtatása” elszigetelése, törekvéseitől való távolságtartás. Gyakorlatilag mind a hazai, mind a mo-i politikai szóhasználatból kiszorították, törölték és kizárólag a kultúra területére, száműzték a székely jelzőt, nem is beszélve a székely nép fogalomról. Hogy mennyire nem értik, vagy nem akarják érteni, azt híven mutatja a Magyar Köztársaság Elnökének Bukarestből hozzánk intézett üzenete, mely szerint „Arra biztatom a romániai magyar közösség tagjait, hogy elsősorban jó állampolgárként tartsák tiszteletben a szabályokat, gyermekeiket neveljék rendre, legyenek jó adófizető polgárok, és ezek alapján várhatják el az őket megillető kisebbségi jogokat.” Schmitt Pál Bukarest, 2010. október 18, nemzetközi sajtóértekezlet! Ugyanezt sugallja Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes megnyilatkozása is, melyben a három többségében magyarok lakta megyéről beszél, és ezek egyesítésével véli megoldani a székely kérdést, elhanyagolva azt a tényt, hogy így egy olyan térség jönne létre, mely nem csak hogy nem egyezik a történelmi Székelyfölddel, vagy annak egy részével, hanem soha hozzá nem tartozó színromán vidékekkel felhígítva, alig 55%-os magyar többségű „régió” lenne! Amint azt láthatjuk, ma már a székely kérdés elvi megítélésében és minősítésében tehát nincs, lényegbeli különbség a megoldásában szerepet vállaló, vagy abban érdekelt (ellenérdekelt) politikai tényezőknek! Nyersebben fogalmazva azt is mondhatnánk, hogy közös front alakult ki a székely nép önrendelkezési törekvéseit megakadályozandó! Egységesen vallják ugyanis, hogy nincs külön székely kérdés, mint a székely nép önrendelkezési jogának kérdése, tagadva ezzel tulajdonképpen a székely nép jelenkori létét és önrendelkezéshez való jogát, beolvasztva a kérdést a „tömbben élő kisebbségek” kérdéskörébe és ez által a román hatalom hatáskörébe utalva azt! Közös erővel ismét arra akarnak rávenni minket, székelymagyarokat, hogy tekintsük magunkat ismételten „nemzeti kisebbségnek”, „tömbben élő magyarságnak”, tegyük újból félre saját dolgainkat, felejtsük el örökre, a székely népi minőségünket, történelmi hagyományainkat, az etnikai alapú autonómiát. Azt ajánlják, vegyünk fel egy fajta „regionális identitást”, harcoljunk Románia regionalizálása, a kulturális autonómia, az adminisztrációba beépült magyar politikai képviselet jogaiért és, majd ha ezek megvalósulnak, akkor talán gondolhatunk saját magunkra is. Mindez nem is érhet minket túlságosan nagy meglepetésként, hisz egy ezeréves törekvés felújulásáról van szó mind a magyarországi, mind pedig az erdélyi magyar politizálás részéről. Megoldás ma már csak egy van: Ki kell mondani nyíltan, a Székely Nép ma is létező valóság, tehát rendelkezik a népeket megillető önrendelkezési joggal, és mint a Székelyföldön őshonos nép joga van dönteni e jog érvényesítésének formájáról, szintjéről! 1. A székely kérdés”élő, megoldatlan valóság és nem kisebbségi kérdés. 2.Megoldása a népeket megillető önrendelkezési jog alapján lehetséges. 2. A „székely kérdés” ilyetén felvetése és megoldása próbaköve és egyben kulcsa a magyar nemzeti egység helyreállításának és a meghirdetett nemzeti megújhodás folyamatának! Elmondhatjuk tehát, hogy a Székelyföldön él a szálláshelyén őshonos, ma is 700000-es lélekszámot számláló székely nép, mely ezer éve rendelkezik az államiság minden feltételével, megteremtve az államszervezés minden eszközét. Saját hadseregével és vérével védett ősi területe, maga teremtette alkotmányos jogrendje, kultúrája, ősi írása, himnusza és identitás jelképei, zászlaja, címere van. Történelme során hadseregét, mely mindég komoly erőt képviselt a Magyar Királyságban (40-60 ezer fő) soha nem használta hódításra, idegen népek leigázására, új területek szerzésére. Ma, a modern Európában ettől a néptől nagyhatalmi rábólintással tagadják meg, nem csak az önigazgatáshoz, de még az önazonosság megőrzéséhez való jogot is! Kiszolgáltatottságban és veszélyeztetettségben él, a felmorzsolódás és erőszakos beolvasztás fenyegeti. Ez a nép ma idegen elnyomás alatt, egy olyan, magát „nemzetállamnak” tituláló állam keretében él, mely megtagadja tőle a közösségi fennmaradását biztosító önigazgatás lehetőségét. Megoldás tehát csak egy van: őseink hagyatékára támaszkodva, újból meg kell teremtsük magunknak a SZÉKELY HAZÁT! Legelső és legfontosabb feladat, hogy a székelység, mint közösség NÉPKÉNT határozza meg önmagát, és vállalja az ősidők óta erős, de a kommunista diktatúra, majd a neoliberális eszmék térhódítása, és az RMDSZ székelyidegen politikája következtében szinte végzetesen meggyengült székelymagyar önazonosságát. Nem kell ehhez más, csak KÖZÖS AKARAT, majd pedig KÖZMEGEGYEZÉSSEL ÖSSZEHANGOLT CSELEKVÉS. A KÖZÖS AKARAT már megszületett a Székely Nemzeti Tanács által megszervezett belső népszavazás alkalmával. Ennek alapján meg lehet és meg kell szerezni a társadalom minden szereplőjének a támogatását. A népakarat végrehajtásában vállalt szerepet a társadalmi cselekvés alapvető normájává kell tenni, minden társadalmi szereplő számára! (Pl. választások előtt írásban nyilatkozzon minden jelölt. Borboly Csaba elfogadta, aláírta, Szász Jenő megtagadta!) Itt az ideje tehát a MEGEGYEZÉSNEK és a MEGEGYEZÉSEN alapuló KÖZÖS CSELEKVÉSNEK! Itt az ideje, hogy bizonyítsuk, a székely nép egy ma is élő és létező valóság, egységes cselekvésre képes székelymagyar önazonosságú történelmi közösség! Önazonosságunkat, mely szerint nemzetiségünk székely, anyanyelvünk magyar tehát székelymagyarok vagyunk, statisztikailag is felmutatva a népszámlálás alkalmával a világnak, testvéreinknek és ellenségeinknek egyaránt, várhatjuk el, hogy mindenki tudomásul vegye, és akarva-akaratlan de igazodjon hozzá! Tovább halogatni a cselekvést már nem lehet! Ilyen helyzetet teremtve jogosan várhatjuk el, hogy ügyünk egy ország belügye helyett a nemzetközi politika, mindenekelőtt Románia és Magyarország nemzetközi kapcsolatainak kérdésévé alakuljon. Az elvégzendő munka közösen, mindnyájunkra hárul, de a felelősség mindenekelőtt politikai szervezeteinket, társadalmi, oktatási, kulturális és egyházi intézményeinket, azok vezetőit, székely értelmiségünket terheli. A Székely Nép él és önrendelkezésre ítéltetett! Székelyföld örök! Adjon erőt és kellő bölcsességet számunkra a Gondviselő Isten, hogy elinduljunk, és sikeresen járjuk végig a székely önrendelkezés úját. Gyergyócsomafalva, 2011-08-16 Borsos Géza A Székely Nemzeti Tanács alelnöke 1. Felszólítja a Székely Nemzeti Tanácsot, amennyiben e megállapodás nem jön létre, akkor 2006 őszén hívjon össze Székely Nemzetgyűlést, hogy az döntsön a székely nép önrendelkezési jogának érvényesítési módjáról. Ugyanakkor a Trianoni Békeszerződést aláíró Nagyhatalmaktól követelje az erdélyi magyarság, a székelység 86 éve tartó jogfosztásának orvoslását, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetétől, az Európai Uniótól a székely nép önrendelkezési jogának elismeréseként, Székelyföld autonóm státusának nemzetközi egyezmény általi szavatolását. 2. Felkéri a mindenkori magyar kormányt, hogy gyakoroljon védőhatalmi státust Székelyföld autonómia-törekvései fölött 3. Ez nem más, mint a Domokos Géza által vezetett RMDSZ 1990-es stratégiai tétele, „demokratizáljuk Románia társadalmát, majd az így érzékennyé vált közegben álljunk elő a magunk követeléseivel!” Mindmáig hűen követi az RMDSZ és kézzelfogható eredményeit keserűen tapasztaljuk 4. Alapját a székely nép és az erdélyi magyarság többi része közötti közösségi igények, elvárások, és lehetőségek különbözősége adja, kompromisszumait mindég a székelység kárára fogja megkötni. 5. Lásd, uniós törvénykezdeményezés az őshonos kisebbségek védelme érdekében, egymillió aláírás gyűjtése, Marosszék Székely Tanácsának állásfoglalása a felvételivel kapcsolatosan, az un. Régósítási vitában mutatott mély hallgatáés, majd bátortalan elnöki megszólalás, stb. 6. Még a rovásírásról is sikerült becsmérlően, mint valami szégyenleni valóról beszélni, a Székely Himnuszt pedig egyenesen fércműként űzték számon az egyházi és civil rendezvényekről, főleg 1990 után!. (Röviden: a népszámlálásnál: nemzetisége SZÉKELY, anyanyelve MAGYAR) Ambrus Árpád